Számos forrásból ismert, hogy a lakosság közel 8 %-a küzd cukorbetegséggel. Emellett az elhízási problémákkal küzdő embereknél a fokozott szénhidrátbevitel nemcsak esztétikai, hanem egészségi problémát is okoz. Ennek megoldására meghatározó szerepük van az édesítőszereknek, ilyen például az aszpartám, melyről közismert annak egyészségkárosító hatása.
Néhány bio-boltban, de újabban már élelmiszerüzletekben is megtalálható a sztívia kivonata, vagy az ezzel ízesített termékek egész sora. A sztívia (Stevia rebaudiana B.) magyar nevén jázminpakóca, édesfű, cukorfű stb., Dél-Amerikában őshonos évelő növény. Édes leveleiről vált ismertté, mivel hatóanyagai közül némelyik 300-szor édesebb a cukornál. A parauguay-i indiánok már évszázadok óta használják.
Termesztése igen jelentős Dél-Amerikában, de nagy felületen Kínában (20 ezer ha), Japánban és Dél-Koreában állítják elő. Az Európai Bizottság 2011. végén adott szabad utat a sztívia hatóanyagainak (szteviol-glükozidok) felhasználására. Ezt követően vált érdekessé a sztívia termesztése Európában, így hazánkban is, azért, hogy a behozott szárítmányt hazai termesztésből származóval lehessen kiváltani.
Különlegessége ennek a növénynek, hogy az édes ízét okozó komponensek nem emelik a szervezet vércukorszintjét, ezáltal nyugodtan használható ételeink és italaink édesítésére, továbbá természetes eredete miatt nincs egészségkárosító hatása (nem így az aszpartám származékoknak), nem befolyásolja a vércukor- és inzulinszintet, így az édesítőszereket fogyasztó fogyókúrázók sikeresen tarthatják meg alacsonyabb testtömegüket hosszabb távon is. A száraz levelének őrleményét otthon is elő lehet állítani (néhány tő termesztésével, vágását követően), amely 30-szor édesebb a répacukornál.
Morfológia
Gyökere sűrűn elágazó, termesztésben csak a talaj max. 20 cm-es mélységéig helyezkedik el, mivel vegetatívan szaporított növényeknél ettől mélyebbre ritkán megy a gyökérzet. Szára, a termesztési módtól és a vágás gyakoriságától függően 30-50 cm magas, de metszés nélkül elérheti akár a 120-140 cm-t is. A rendszeres vágás igen sok oldalhajtás képződését eredményezi, melyeknél a felső 5-10 cm-es zsenge hajtásvég sűrűn mirigyszőrös. Levelei keresztben átellenesek, finoman fogazottak (1. kép). Fészkesek családjára (Asteraceae) jellemző virágzata és kaszattermése van, melyben 2-3 mm-es magok vannak. Ezek igen gyengén csíráznak, így szaporításra (hazai termesztésnél) csak kevésbé használhatóak.
1. kép: Sztívia ágyásos termesztésben
Környezeti igénye
Származási helyéből adódóan melegigényes növény, ezért hazánkban szabadföldön csak egyéves termesztésben lehet alkalmazni. A kifejlett töveket felszedést követően fűtött termesztő berendezésben át lehet teleltetni. Tenyészidőben optimális hőmérséklet számára a 15-30 °C közötti tartomány, de ősszel akár a 0 – –3 °C-t is elvisel néhány napig.
A nagyobb biomassza, illetve az erről leválasztott levélhozam a nappali 25 és az éjjeli 20 °C-nál az optimális. A 2015-ös év nagy hőséghullámai jelentősen megviselték az állományt, mivel a 40 °C fölé emelkedő hőmérséklet lassította a növekedést. Hasonlóan retardáló hatással bír a tartósan 10 °C alatti éjjeli hőmérséklet is. Hőingadozásra közepesen érzékeny.
A sikeres termesztés másik fontos tényezője a fényintenzitás – meleg, párás és napfényes klímát igényel. Árnyékban vagy a fényintenzitás 60 %-os csökkenése kedvezőtlenül hat a növény biomassza-termelésére, ezáltal levélhozamára.
Közepesen vízigényes, de egyenletes talajnedvességet igényel. Hazánkban csak öntözéssel termeszthető, a vízellátást a talaj vízkapacitásának 50 %-áig kell biztosítani.
Talajigényét tekintve, homokos vályog, vagy vályogtalajok a megfelelőek, figyelve arra, hogy a talaj sótartalma nem lehet nagy. Az enyhén savanyú talajok a kedvezőek a növény számára.
Szaporítása: Generatívan szaporítható a származási helyén, ahol a magok elérik azt az érettséget, hogy csíraképessé válnak. Hazai viszonyok között a vegetatív szaporítás a javasolt, ezáltal a csírázási és kezdeti fejlődési nehézségek kiküszöbölhetők, valamint a generatív szaporítás okozta heterogenitás (anyai tulajdonságok megváltozása) is megelőzhető.
A vegetatív szaporítás néhány ízközzel rendelkező, érett hajtásrésszel sikerrel végezhető, mivel viszonylag könnyen gyökeresedik. Ezzel a módszerrel, egy jó tulajdonságokkal rendelkező, mellékíztől mentes fajta továbbszaporítható. Kutatók próbálkoznak mikro-szaporítással is, azonban fokozott költségigénye miatt még nincs jelentősége a gyakorlatban.
Sztíviatermesztési kísérleti tapasztalatok
Kísérletünkben talajtakarás hatását vizsgáltuk ágyásos termesztésnél, gazdasági értékmérő tulajdonságok meghatározására. Az ültetést 2014. május 9-én végeztük, emelt ágyáson, ahol 3 sor kapott helyet, 33 cm sor- és 25 cm tőtávolságot alkalmazva, ezáltal 12 tő/m2 állománysűrűséget alakítottunk ki. A takaráshoz a bakhátat fekete, illetve fehér fóliával takartuk le külön-külön. A kontroll terület (ugyanígy emelt ágyáson) takaratlan maradt.
Az állomány száraz levéltömegének alakulását kaszálásonként az 1. ábra szemlélteti. A fekete fóliás takarásnál mértünk legnagyobb értékeket mindhárom kaszálásnál, mivel a növények egészségi állapota jobb volt (szeptóriás fertőzés mértéke itt volt a legkisebb), mint a többi kezeléseknél (2. ábra). A fehér fólia nem hozott kedvező eredményt, mert az alatta felnövő gyomok jelentősen megterhelték az állományt még akkor is, ha ezt időnként kigyomláltuk.
1. ábra Száraz levéltömeg alakulása különböző vágások alkalmával
2. ábra Szeptóriás fertőzés előfordulása különböző vágási időpontokban és a tőpusztulás aránya
Az állomány növényegészségi állapota a fekete fóliával takartnál volt a legjobb, de még a fehér takarás is jobb eredményt mutatott, mint a kontroll, ahol a gombás fertőzés mértéke elérte a 30 % körüli értéket. Ennek megfelelően a tőpusztulás is itt volt a legnagyobb, ezáltal a kiültetett növényszám több mint 35 %-kal csökkent az utolsó kaszálás idejére, míg a fekete fóliával takartnál ez nem érte el a 15 %-ot.
Összességében megállapítható, hogy a sztívia sikeres termesztéséhez ajánlott a talaj takarása, melyhez használhatunk fekete fóliát, vagy egyéb mulcsanyagot, amely lehetővé teszi a gyökérzónában a talaj kiegyenlített vízellátását, valamint a gyommentességet.
A csepegtető öntözés alkalmazása kedvezőbb, mint a szórófejes felületi öntözés, mivel a lombozat nem nedvesedik, ezáltal kisebb a növényvédelmi problémák veszélye. A takaratlan területnél fokozott problémát jelent az öntözést követően megjelenő nagyobb páratartalom, amely gombás megbetegedések kialakulását okozhatja, egyben fokozott levélveszteséget is.
A mélyebb vágás (6. páros levélig), főként az első kaszálásnál kiemelt jelentőségű, mivel az oldalelágazások intenzívebb képződését okozza, ezáltal nagyobb potenciális hozamot feltételez a következő vágások alkalmával.
A zöld növényi részek leválasztását lehetőleg hűvösebb, párásabb időben végezzük, mert ekkor gyorsabb a megújulás, az új hajtások fejlődése. Nyári hőségben egy mélyebb vágás olyan mértékű asszimilációs felület csökkenést eredményez, amely a túléléssel küzdő növényeknél veszélyezteti a megmaradást.
Hazánkban ez a növényfaj csak egyévesként termeszthető, ezáltal kiegyenlített víz- és tápanyagellátást igényel ahhoz, hogy az évről évre újra telepítendő állomány palántaköltsége mellett is rentábilis maradjon a termesztés. Előnyt jelent, ha ősszel, lehűlést követően, néhány tövet sikerül átteleltetni és erről tavasszal, a szükséges szaporítóanyag mennyiséget elő tudjuk állítani. Ehhez a művelethez legalább 10 °C-os berendezésre vagy tároló helyre van szükség, majd tavasszal néhány hét alatt legalább 25 °C-os termesztő térben a palánták felnevelhetők.
A termesztés jövedelmezőségét fokozza a kaszálások száma, így 10-12 °C-os talajhőmérsékletnél a tápközeges palánták már április végén kiültethetők. Ennek megfelelően körülbelül június elején (15-20 cm-es növénymagasságnál) elvégezhetjük a növények visszacsípését, amely az állomány bokrosodását, azaz új hajtások fejlődését teszi lehetővé.
Ezt követően, a termesztés intenzitásától, a talaj tápanyag-ellátottságától és a klimatikus tényezőktől függően 5-6 hetente kaszálható az állomány. Hosszú ősz esetén ez 3 kaszálást tesz lehetővé.
A kaszálásnál a vastag, fásodó szárrészekbe ne vágjunk bele, először kb. 10 cm-es, majd később kb. 13 cm-es tarlót hagyjunk. A levágott friss növényi anyagot szellős helyre, szárítókeretekre helyezzük, intenzív napsugárzástól védve. A viszonylag vékony rétegben elhelyezett növényi anyag forgatást igényel, majd száradást követően a leveleket le kell választani a szárról. A zsenge hajtáscsúcs száraz állapotában a levélhozam részét képezi. A szárítmány többrétegű papírzsákban sikerrel tárolható az értékesítésig.
Jelenleg az értékesítés csatornái még nem kidolgozottak, mivel javarészt behozott alapanyagból állítják elő a kivonatot.
Tapasztalatink nyomán elmondhatjuk, hogy a mi klímánk alatt sikeresen termeszthető a sztívia. A levelek szárításához a dohányfeldolgozó üzemek eszközei jól használhatóak és minden bizonnyal el tudjuk érni azt a termelési színvonalat és jó áruminőséget, ami kiválthatja a sok esetben kétes beltartalmú behozott alapanyagot.
