A bór és a molibdén is fontos mikroelem, de viselkedésük - úgy a talajban, mint a növényben - néhány vonatkozásban eltér a korábban tárgyalt elemekétől.
Mikroelemhiány-érzékenység és a hiánytünetek gyakorisága alapján, több zöldségfajt is szokás bór- vagy molibdénérzékenynek nevezni (1. táblázat).
1. táblázat: Zöldségnövények mikroelem-érzékenysége
Bórhiányra érzékeny zöldségnövények
A bór az egyik legfontosabb mikroelem, számos élettani funkciója van. A merisztéma sejtek differenciálódását, megnyúlását segíti, sejtfalak finomszerkezetének kialakulását szabályozza, ezzel magyarázható, hogy hiánya gyakran a fiatal hajtások csökött növekedését okozza. Fontos szerep van a növények termékenyülési folyamataiban is, mindenekelőtt a pollen csírázásának, a pollentömlő képződésének indukálásában. A bórral jól ellátott növények a vízháztartásukat jobban tudják szabályozni, ebből adódóan a szárazságot jobban elviselik.
Egyes elemek felvételét, mindenekelőtt a kertészeti kultúráknál a termésminőségért gyakran felelős káliumét egy bizonyos határig elősegíti (szinergizmus), de egy határon túl jelentős mértékben gátolja.
Bórhiányt hallva legtöbben a zöldségtermesztők közül a gyökérzöldségfélék szívrothadásos betegségére gondolnak, pedig a bórnak a hiányából adódóan különféle tünetek figyelhetők meg, amelyek a megjelenési helyük szerint két csoportra oszthatók:
- Vegetatív részeken: A bór az idősebb növényi részekben lokalizálódik, onnét hiány esetén sem mobilizálható, ebből adódóan a tünetek mindig a fiatalabb leveleken mutatkoznak először. A hiányban szenvedő növény levelei megvastagodnak, merevekké és törékenyekké válnak, fonákuk irányába pödrődnek, a levelek erezete vörösesbarnás lesz, a főerek erősen megdagadnak. Súlyos hiány esetén a növény csúcsa elhal, a fiatal hajtások elszáradnak. Az újabban fejlődő hajtások a levelek hónaljából törnek elő, de idővel ezek is elhalnak. Emiatt a növény nem, vagy csak nehezen képes vegetatív szakaszból generatívba jutni.
- Generatív szerveken: Mivel a bór a bibére kerülő pollen tömlőfejlesztését elősegíti, hiánya a virágpollen alapvető funkcióját akadályozhatja, a pollen csírázását gátolja, ebből adódóan rossz termékenyülést és magképzést okoz (rossz kötődés, léhaszemek képződése, alacsony ezermagtömeg).
Bórigény tekintetébe jelentős különbség van a növényfajok között, az egyszikűek kevésbé igényesek, mint a kétszikűek – ilyen vonatkozásban kivételt képez a kukorica, mely valamivel nagyobb mennyiséget halmoz fel, mint a többi egyszikű (pl. hagymafélék).
Abszolút hiány, mint általában a mikroelemek esetében a bórnál is ritka, a környezeti tényezőkre vezethető vissza, ezek a következők:
– lúgos talajkémhatás,
– talaj kiszáradása,
– talaj magas kalciumtartalma,
– helytelenül elvégzett meszezés,
– talaj kedvezőtlen bór-molibdén aránya és
– talaj magas káliumtartalma.
A zöldségfélék közül leggyakrabban a következő fajokon és tünetek formájában jelenik meg:
Gyökérzöldségek levelei törékenyek, a gyökér alapi részén a fiatal levelek sűrűn helyezkednek el, fejletlenek, világosak, sárgák, idővel rózsaszínűvé, majd vörössé válnak, az elszíneződés a levélalap felé terjed. A répatesten mély repedések képződnek, közepén fekete üreg keletkezik (szívrothadás), amelyben sötét színű, nyálkás váladék jelenik meg.
A karfiol fiatal levelei törékenyek, a levélnyélen és a torzsán hegszerű dudorok képződnek, maga a torzsa üreges. Az elpusztult tenyészőcsúcs következtében erős az oldalhajtás-képződés. A rózsán előbb világosabb, majd sötétbarna, lilásbarna foltok jelennek meg, maga a rózsa lazává, szétesővé válik.
A paprika bórhiány esetén gyorsan befejezi a hosszanti növekedését, a tenyészőcsúcsa elszárad, ezzel szinte azonos időben a levelek a fonák irányába pödrődnek (1. kép). Súlyos esetben a levelek erezete vörösesbarna lesz, a főerek erősen megdagadnak.
1. kép: Bórhiány tünete dinnyenövényen és paprikalevélen
A paradicsom esetében is a tünetek a legfiatalabb leveleken jelennek meg először, világos színű bemosódás formájában. A levelek kicsik maradnak, deformálódnak, a szélük a fonák irányába pödrődik. Súlyos esetben a levelek barnára színeződnek és elhalnak. A levélnyelek, a levélnyelecskék és a levelek is törékennyé, pattinthatóvá válnak. A gyökerek rosszul fejlettek, barnák, a termések deformáltak, aprók, gyakran kirepednek, felületükön apró, vékony repedések figyelhetők meg.
Az uborkán és a dinnyén a hiány a fiatal levelek színének változásával, majd száradásával (1. kép) és a hajtásnövekedés leállásával kezdődik. A levelek merevek, törékenyek lesznek, az oldalhajtások növekedése fokozatosan leáll, a szár ízközei megrövidülnek. A hajtás – akárcsak a gyökerek tenyészőcsúcsa – megreped és elszárad, de a termés felülete is hosszanti irányban megrepedezik.
A fejes salátán – attól függően, hogy a fajta hajlamos-e az antociánosodásra – a fiatal levelek sárgulásával, illetve barnás lila elszíneződésével kezdődik a betegség. A levelek törékenyek, érintésük durva, szélükön kisebb-nagyobb barna foltok keletkeznek, amelyek fokozatosan összeolvadnak.
A bór pótlása lehetséges gyökéren keresztül, de lombtrágyázás útján is, tekintettel arra, hogy a bór levélen keresztül jól érvényesül. Ennek ellenére a bórhiányt célszerű megelőzni, ugyanis a beteg növényen a hiánytüneteket megszüntetni nehéz, a legtöbb esetben lehetetlen (pl. szívrothadás).
A bórhiány gyógyítására használatos lombtrágyák többnyire bórsavat vagy bóraxot tartalmaznak, előnyük, hogy gyorsan hatnak, vízben jól oldódnak. Megelőzésre és gyógyításra sok esetben más mikro- és félmikro-elemekkel kombinált készítményeket is javasolnak, amely elemek a levélen keresztül jól kifejtik hatásukat (pl. keserűsóval kombinálva), elősegítik a bór növénybe jutását.
Gyökéren keresztüli bórtrágyázást más alaptrágyákhoz kevert bórral végzik (pl. bórszuperfoszfát), illetve lúgos talajok esetében használnak bórozott gipszet is.
Az ellenőrzés nélküli, éveken keresztül rendszeresen végzett bórtrágyázás még olyan területen sem javasolt, ahol korábban bórhiány mutatkozott, mivel bórmérgezés is kialakulhat. Ebből adódóan a bórtrágya javaslatok óvatosak, még bórigényesebb kultúrák esetében sem javasolnak 2-5 kg/ha/év-nél nagyobb adagot lombtrágya formájában, amit megosztva, 0,3-0,5 kg/ha-os adagokban célszerű kijuttatni.
Molibdénhiányra érzékeny zöldségnövények
Egészen kis mennyiségben (0,5-5,0 ppm) fordul elő a növényben, ebből adódóan a mikroelemek között is az úgynevezett ultramikroelem csoportba soroljuk a kobalddal, az arzénnal és a jóddal együtt (1. táblázat).
Fontos szerepet játszik a növényi táplálkozásban, elsősorban a gyökereken szimbiózisban élő baktériumok halmozzák fel, de a lombozatban és a termésben is akkumulálódik. Veszélyessége abban van, hogy nagyobb koncentrációban (x100, illetve x1000) sem károsítja a növényt – szemben más fémes mikroelemekkel, mint például a cink, mangán vagy a réz -, így olyan mennyiséget képes felhalmozni a fogyasztott szemtermésben, vagy éppen a lombozatban, ami már az emberi és állati szervezetre veszélyes, esetenként mérgező.
A molibdén számos növényi enzim komponense, így a nitrogén megkötésében és a nitrát-redukciókban résztvevőké is, továbbá a légzésben fontos szerepet betöltő flavoproteineké, ahol a légzési láncban a vegyértéke változtatásával lát el fontos funkciót. Molibdénhiányos növényben felhalmozódhat a nitrát, alacsonyabb a cukortartalom, és a C-vitamin szintézis is gátolt.
A molibdén elsősorban a levelekben koncentrálódik, a növényen belüli mozgása nem jelentős. Egyes megfigyelések szerint a borsó és a bab szemtermésében jobban felhalmozódik, mint más növényi szervekben, de vannak ezzel ellentétes tapasztalatok is, amelyek a magban történő akkumulációját nem igazolják.
A talajból molibdenátionok formájában kerül a növénybe, míg a foszfátionok szinergistái, addig a szulfátionok akadályozzák a növénybe jutását. Szemben más mikroelemmel, a meszes talajokon könnyebben, savanyú talajokon nehezebben tudja a növény felvenni. A réz jelenléte kifejezetten gátolja felvételét, ami fordítva is igaz.
A molibdén úgynevezett molibdenát formában, szervetlen kötésekben, kristályrácsokban fordul elő, megközelítően hasonló mértékben kötődik a talajhoz, mint a foszfor. Csak kisebb mennyiségben van a talajoldatban, ami a növények számára könnyen hasznosítható. A szerves anyag bomlásából adódóan a rét- és láptalajokon is jelentős tartalékkal rendelkeznek. A talajok ellátottsága függ az ásványi összetételtől és a szervesanyag-tartalomtól, homoktalajok szegények, középkötött és agyag talajok gazdagabbak, hasonlóan a réti és a láptalajokhoz.
Első tünetek megjelenésének helye változó, vannak fajok, amelyek esetében a fiatalabb leveleken (pl. karfiol) és vannak, ahol az idősebb leveleken mutatkozik a nitrogénhiányhoz hasonló módon, ami azzal is magyarázható, hogy a molibdén hiánya a nitrogén felvételét, azaz a növénybe épülését akadályozza.
Fejes saláta fiatal levelei deformálódnak, megnyúlnak, ovális alakot mutatnak. A legbelső levelek (szívlevelek) satnyák, a középső levelek fodrosodnak – ebből adódóan a tünetek összetéveszthetők hormonális anyagok okozta kárral. A levélereken a levél széle irányából kezdődően előbb kisebb áttetsző, majd barna foltok képződnek, amelyek idővel összefolynak, az erek fokozatosan megbarnulnak, elszáradnak. Súlyos hiány esetén az alsóbb levelekre is átterjednek a tünetek.
A paradicsom esetében a fiatal leveleken, az erek közötti mezőkben világossárga foltok formájában figyelhető meg. A vastagabb erek zöldek maradnak, a vékonyabbak kisárgulnak. Kezdetben az összetett levél levélkéinek széle pödrődik, majd idővel az egész levél kanalasodik. Súlyos esetben a levélnyél elhal, a levélzet lehullik, a növény felkopaszodik.
A sárgarépa fejlődésben visszamarad, a leveleken előbb világoszöld, majd sárga foltok figyelhetők meg, amelyek súlyos esetben a nitrogénhiányhoz hasonlóan megbarnulnak.
A zöldségfélék közül leggyakrabban a karfiolon figyelhető meg a hiánya, az úgynevezett whiptail betegség formájában, a termesztők körében ostornyélbetegségnek is nevezik. A levelek világossárga, kékes-zöld színt mutatnak, esetenként a levélerek között áttetsző sárga, később barna foltok alakulnak ki. A fiatalabb levelek erősen deformálódnak, szélük pödrődik, a főér mentén megnyúlnak (ostorosodnak), súlyos esetben a levéllemez kicsi, keskeny, fejletlen marad. A rózsán barna elszíneződés mutatkozik, levelek hajtanak ki rajta (hajasodás), súlyos esetben a termés szétnyílik, szétesik.
Zöldségfélék esetében molibdénhiány a termesztési gyakorlatban a karfiolon és a brokkolin gyakrabban, a sárgarépán, paradicsomon, zelleren és a fejes salátán, uborkán ritkábban fordul elő.
A molibdén elemi állapotban nem fordul elő a talajban, elsősorban anionként, ritkábban kationként található. Ez esetben is – mint általában a mikroelemeknél – a növények számára szükséges mennyiség a talajban megtalálható, a hiány kiváltója a tápelem felvételét zavaró valamilyen tényező. Legtöbbször a mészszegény, rossz szerkezetű talajok savas jellege okozza a molibdén hiányát. Mivel a növények a molibdént anion formában veszik fel, hatásosan és tartósan a pH emelésével, azaz meszezéssel, a tömődésből adódó hiányt lazítással lehet megszüntetni.
Foszfortrágyázással is gyógyítható. Savanyú talajokon a molibdén jelentős része alumínium- és vasoxidokhoz kötődve található, ami nagyobb adagú foszforral kicserélhető, az így talajoldatba kerülő molibdén ionok a növények számára már hasznosíthatók.
Kiültetett zöldségfélék esetében számításba jöhet a lombtrágyázás is, mint megelőző, esetleg gyógyító kezelés. A kereskedelemben nátrium-molibdenát és ammónium-molibdenát néven forgalmazzák, de kapható márkanevekkel ellátott készítmények formájában is. 0,5-1 kg/ha/év mennyiségben, több részletben, 0,05-0,1%-os töménységben lehet a lombozatra permetezni, növényvédő szerekkel keverhető.
Az esszenciális elemek mellett tartalmazhatnak a növények úgynevezett hasznos elemeket, amelyek szerepe élettani szempontból ugyan nem teljesen tisztázott, de egyes növényfajok esetében kedvező hatással vannak a növekedésre és a fejlődésre (pl. Na, Cl, Si, Co, Ti, Se). Továbbá vannak elemek, amelyek a termőhelytől függően ugyan kisebb-nagyobb mennyiségben előfordulnak a növény valamelyik szervében, de kedvező élettani hatásuk nem mutatható ki, sőt jelenlétük nagyobb koncentrációban toxikus hatású (pl. Pb, As, Cd stb.).
