21℃ 15℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka

Honnan tudjuk, hogy érett a sütőtök?

Agrofórum Online

Mikor szüreteljük a sütőtököt? Honnan tudjuk, hogy érett? Meg kell várni az első fagyokat vele?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Mint minden más növényfajnál, melynek terméseit hasznosítjuk, az érési idejét, időszakát a fajtatulajdonság, valamint a termesztésmód is nagymértékben befolyásolja. A sütőtök esetében általában már nyár végétől megkezdődik az érési időszak, mely az ősz folyamán tovább folytatódik. A termések akkor érettek a szedésre, amikor felületük kellően színeződött, az ilyen termések kocsánya száraz és kemény, valamint jellemző rájuk, hogy könnyedén, erőlködés nélkül eltávolíthatók a növényről.

Népi hagyományok szerint a tököt akkor érdemes csak szüretelni, ha a dér már megcsípte, ekkor húsa ugyanis ízletesebb lesz. A sütőtök leszedése mindig a kocsányrésszel együtt történik, melyet éles eszközzel vághatunk le legkönnyebben. Eközben arra is szükséges ügyelnünk, hogy sérülések ne érjék a termés felületét, akkor ugyanis gyorsan romlásnak indulhat. Lehetőleg olyan időt válasszunk a szüretre, amikor az időjárás száraz, hiszen ekkor terméseink felülete is tiszta marad, rajtuk nem lesznek sárfoltok, amiket még szüret után szükséges letakarítani.

A sütőtök sokféleképpen felhasználható a konyhában

A leszedés után a tökök megfelelő körülmények között sokáig el is tarthatók, tárolhatók, ha pár szempontot figyelembe veszünk. Tárolásra csak olyan termény alkalmas, mely érett, sérülésektől és betegségektől mentes. A tárolásra szánt hely lehet akár kamra, garázs vagy fészer egyaránt, a lényeg az, hogy száraz levegőjű legyen, jól szellőző, hűvös és lehetőleg fagymentes. Kissé melegebb körülmények között is tárolhatók, viszont itt eltarthatósági idejük csökkenésével kell számolnunk.

A nedves helyen tárolt tökök, főleg ha azokat egymásra helyezzük, hamar rothadásnak indulnak. Érdemes ezért a tököket inkább egymás mellé helyezni, újságpapírral, vagy akár szalmával leborított helyre. Pár hetente nem árt ellenőrizni azok állapotát, amennyiben rothadó tököt találunk, azt távolítsuk el minél hamarabb a továbbfertőzés megakadályozása érdekében. A jó feltételek biztosítása mellett ugyanis akár három vagy négy hónapig is eltárolhatók nagyobb veszteség nélkül a sütőtökök. 

Délelőtt 10-kor abba kell hagyni a szőlő szedését Franciaországban

2023. augusztus 26. 11:10

A szőlőszedőket arra kérték, hogy hajnali 3 és 4 óra között kezdjenek a területeken, és 10 órakor álljanak meg, hogy elkerüljék a hőséget.

Hamarosan kiderül milyen lesz a 2019-es évjáratú bor

2019. szeptember 1. 13:33

Az elmúlt évek nemzetközi sikerei, a több tucatnyi díj, elismerés bizonyítja, hogy a hat magyar borrégióban minőségi munka folyik.

Mitől barnul meg a birs gyümölcsének húsa?

2022. november 11. 04:36

Bár idén sokat termett a birsalmánk, gyümölcsének húsa barna. Éretten szedtük és saját pincében tároltjuk. Már előző években is tapasztaltuk ezt az elváltozást. Mi okozza, lehet védekezni ellene?

Fűszerszüret: citromfű, menta és bazsalikom

2022. július 19. 06:38

A fűszereknél nemcsak a szüretelés helyes módja és ideje a fontos, hanem a tárolás, feldolgozás is, hogy megmaradjanak az értékes illatanyagok, aromák, színek.