Miért kell eltávolítani a fákról a gyümölcsmúmiákat?

Agrofórum Online

G. Szabolcs kérdése: Miért kell eltávolítani a fákon maradt összeaszalódott gyümölcsöket, gyümölcsmúmiákat?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A gyümölcsök rothadásáért elsősorban a monilinia fajok (M. laxa, M. fructigena, M. fructicola) tehetők felelőssé. A fertőzött termések egy része lehull, másik része pedig mumifikálódva az ágakon marad. A lehullott és fán maradt beteg termések fontos szerepet játszanak a következő évi fertőzés elindulásában. A védekezés szempontjából elsődleges feladat a betegség kialakulásának megelőzése, ezért a fán maradt gyümölcsök eltávolítását a szüret végeztével, vagy a metszés alkalmával minden esetben el kell végezni. A földre hullott termések összegyűjtésével és megsemmisítésével, vagy talajba forgatásával is sokat tehetünk a gyümölcsrothadás megelőzése érdekében.

A fertőzési forrásokból légmozgással, vagy a víz segítségével a gomba fertőző képletei a gyümölcsre kerülnek. A termések korán, már a kötődést követően megfertőződhetnek és a fertőzés egészen a szüretig veszélyezteti gyümölcseinket. A betegség helyét kezdetben apró, kerek barna folt jelzi. Ezek a foltok párás, csapadékos időjárás hatására a termések teljes felszínét beboríthatják. A kórokozók általában sebzésen keresztül jutnak be a gyümölcsökbe. A sebzések leggyakrabban rovarok által keletkeznek, de kialakulhatnak mechanikai sérülés pl. fagy vagy jégeső hatására is. A gyümölcsfákon egymás mellett növekvő, összeérő termések esetén nincs szükség sebzésre sem a kórokozó terjedéséhez. A fertőzött termések idővel teljesen elrothadnak és fokozatosan elveszítik nedvességtartalmukat. A gyümölcsök később szürkésfekete múmiává aszalódnak össze.

Vegetációs időszakban a kártevők, vagyis a rovarok elleni védekezés a gyümölcsökön megjelenő monília elleni védekezés alapja. Eredményesen alkalmazható gombaölő szerek a következő hatóanyagot tartalmazó készítmények: penkonazol, makoceb, kaptán. Ezek a növényvédő szerek pl. jégverés után kipermetezve azonnal megvédik a sérült gyümölcsöt a moníliás fertőzéstől.

A nedvesebb időjárás ismét előcsalta a meztelencsigákat - Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2023. szeptember 28. 06:10

A nedvesebb viszonyok kedveznek a meztelencsigák jelenlétének, így többek között a hullott gyümölcsből is jókorát lakmároznak. A kártevő gyérítése minden lehetséges eszközzel még most is hatásos.

A vadburgonya mentheti meg egyik alapvető élelmünket

2021. augusztus 4. 06:41

Számos burgonyakutató valamint -termesztő komoly aggodalommal tekint az elkövetkezendő évtizedek klímaváltozás által vezérelt élelmiszer-biztonságára, pontosabban a burgonya termeszthetőségének nyilvánvaló nehézségeire. A megoldást a burgonyafélék családjába tartozó vad növényfajok hordozhatják magukban.

Növénykórtani helyzetkép az őszi vetésű szántóföldi kultúrák állapotáról január végén

2023. január 28. 05:36

Az átlagnál csapadékosabb ősz után gyakorlatilag november eleje óta a szántóföldek és a rajtuk növekvő őszi vetésű kultúrák folyamatos csapadék- és víznyomás alatt álltak, aminek hatása már erőteljesen látható ezen kultúrák növénykórtani állapotán is.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.