Mikor kelnek ki a kertbe elvetett zöldségmagok?

Agrofórum Online

Kérem szíves válaszukat: mikor kelnek ki a kertbe elvetett zöldségmagok?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

Az egyes zöldségfajok magjainak csírázási ideje meglehetősen eltér egymástól, még optimális feltételek mellet is, hiszen ezt főként genetikai tulajdonságuk határozza meg. A magok csírázásának hosszát sok tényező befolyásolja, melyek közül talán legjobban a víznek, illetve a hőmérsékletnek van erre hatása. A gyökérzöldségek, valamint a borsó magjainak vetését már márciusban elkezdhetjük, csírázásuk pedig 6-8 fokon megkezdődik, viszont optimális csírázási hőmérsékletük 20 fok környékére tehető. A borsóra, babra, fejes salátára a gyorsabb csírázás a jellemző, míg ezzel szemben a gyökérzöldségeknek hosszabb idő szükséges ehhez, hiszen apró magvaik csak nehezebben képesek a vízfelvételre. A hagymaféléknek akár pár nap, de legfeljebb két hét kell a kibújáshoz, amennyiben a hőmérséklet 10 fok felett van.

A vetés után elvégzett alapos beöntözést követően a csírázást mindenképpen rendszeres öntözéssel kell elősegíteni, és fontos a továbbiakban is a talaj nedvességtartalmának megőrzésére törekedni. A talaj kiszáradása a magok közvetlen közelében ugyanis a csírázás elindulását késlelteti, vagy a folyamat beindulását gátolja meg. A túlöntözést is kerülni szükséges, mennyiségét a lehulló csapadékhoz kell igazítani, hiszen a túlzott nedvesség rothadáshoz, a talaj levegőtlenségéhez is vezethet.

A kelés után nagyon fontos, hogy a megfelelő dózisú öntözést továbbra is folytassuk (fotó: Pixabay)

Továbbá a vetés mélysége is befolyásolja a magok csírázásának hosszát, hiszen minél mélyebbre kerülnek, annál lassabban várható csak kibújásuk. Az apróbb magvakat 1-2 cm-es, míg a nagyobbakat pedig 2-3 cm-es mélységbe kell elvetni. Tavasszal érdemesebb a magokat kicsit sekélyebben, míg nyáron mélyebben vetni, ezzel előzve meg gyors kiszáradásukat. A homoktalajok esetében a kiszáradás megelőzése érdekében szintén kissé mélyebbre történő, míg a kötöttebb talajoknál sekélyebb vetés ajánlható.

A kelés után nagyon fontos, hogy az öntözést továbbra is folytassuk, valamint a gyomirtást pedig a zavartalan fejlődésük érdekében érdemes elvégezni. A kapálással történő gyomirtás nemcsak a gyomok elleni védelmet segíti elő, hanem a talaj jobb levegőzöttsége, lazítása is elérhető ezzel.

Rákellenes vegyületeket tartalmazó zöldségek és gyümölcsök

2019. augusztus 4. 05:38

Ami a gyümölcsöket és a zöldségeket a rákellenes gyógyszerekben található vegyületekhez hasonlóvá teszi, az a flavonoidoknak nevezett antioxidánsok bősége.

Eperrel, görögdinnyével és fehér paprikával is átverik a fogyasztókat

2019. május 8. 10:47

Az import nagyon sok esetben hordozza annak a kockázatát, hogy olyan növényvédő szerrel volt kezelve, ami a magyar ellenőrzéseken megbukna.

Indul a zöldség-gyümölcs kampány, Frutti és Veggi beindították a rakétákat

2018. március 29. 07:18

Kevés zöldséget és gyümölcsöt eszünk, ez számos betegség, elhízás stb. forrása. Ezért már gyermekkorban változtatni kell az étkezési szokásokon.

Miért nem fejlődnek a kiültetett palánták?

2025. május 24. 04:36

Valami nem stimmel a kiültetett zöldségpalántáimmal, szinte egyáltalán nem fejlődnek. Mi lehet a probléma? Mit tehetek?