Fogyasszunk szezonális zöldségeket és gyümölcsöket! – Június

Januárban közelebbről megismerkedtünk a naspolyával, februárban a kökénnyel, márciusban a rukkolával, a spárgával és a kivivel, áprilisi vendégeink a metélőhagyma, a lestyán és a bordás kel voltak, májusban pedig a rebarbarával és a mángolddal lettünk közelebbi ismerősök. Ebben a hónapban pedig a fekete ribizlivel és a vörös cikóriával ismerkedünk meg.

Júniusban még jobban kibővül a szezonális gyümölcsök listája, és a legtöbb zöldségnövényünk is velünk tart még. Továbbra is vessük vigyázó szemeinket a fűszerkertre is, mivel szárításra és azonnali felhasználásra is szüretelhetünk. (A fűszernövények gondozásával és fűszerként történő felhasználásukkal a Legyen saját fűszerkertünk című cikksorozat foglalkozott.)

A fekete ribizli vagy fekete ribiszke számos fajtáját sikeresen termeszthetjük a hazai kertekben. Bár a talajjal és a fényviszonyokkal szemben kevésbé igényes ez az 1-1,5 méter magasra növő, dús bokorrá nevelhető növény, mégis a legjobban a termékeny, jó vízgazdálkodású, kevésbé kötött talajt és a napos fekvést kedveli. Nagyon fontos, hogy minden télen erősen meg kell metszeni, egészen a talajig visszavágva az idősebb vesszők harmadát.

Ültetését ősztől tavaszig ütemezhetjük, ekkor azonnal vágjuk vissza az összes ágát 5 cm-rel a talaj fölött, így segítjük a következő évi hajtások növekedését. Erre azért van nagy szükség, mert a fekete ribiszke a fiatal vesszőkön terem, így biztosíthatjuk a gazdag termést. Mivel tápanyag- és vízigényes növény, tavasszal érett trágyával mulcsozzuk, és rendszeresen öntözzük!

A fekete ribizli vitaminokban gazdag, savanykás terméséről híres, melynek különösen C-vitamin-tartalma magas. Szedéskor érdemes fürtökben szedni. Jellemzően minél később szedjük le a termést, annál édesebb lesz. Egyes fajták termése alapból is elég édes a friss fogyasztáshoz, míg másokét jobb lekvárként vagy süteménybe sütve fogyasztani.

A vörös cikórát Olaszországban termesztik országszerte, ezért is használják még sok helyen a növény olasz nevét is (radikkió vagy radicchio). Ennek a salátafélének lilásvörös és fehér színű levelei kemények, ropogósak és enyhén borsos ízűek. Zöld színű fedőlevelei emberi fogyasztásra alkalmatlanok, de ezt mindig előzetesen eltávolítják, mielőtt a boltokba kerülne.

A radikkió a csodás, színes megjelenését egy különleges termesztési technikának köszönheti: lilásvörös árnyalatú levelei ugyanis úgy alakulnak ki, hogy a termesztés során kevesebb napfényt engednek a növényre jutni. A fedőlevelek eltakarják a belső leveleket, így a napfény nem jut át rajtuk. A fedőlevelek alatt a klorofill lebomlik, és helyette a vörös színanyag, az intibin lesz az uralkodó színanyag.

A vörös cikóriával rokon endívia salátával szembeni előnye az, hogy levelei kissé lágyabb ízűek, kevésbé kesernyések. Nyersen és főzve-párolva-pirítva egyaránt fogyaszthatjuk. Ha a leveleket lemossuk, leszárítjuk és zacskóba téve tároljuk, akár egy-két hétig is eláll a hűtőszekrényben. Nagyobb mennyiségben tartalmaz káliumot, magnéziumot, foszfort, illetve folsavat, ezen kívül alacsony kalóriatartalma (mindössze 25 kcal/100 g) miatt ideális választás az egészséges étrend részeként salátákba.

Szigorú olaszországi termesztésének érdekessége, hogy sikerült olyan szinten szelektálni az egyes városok környékén termesztett vörös cikóriát, hogy a fajtákat a városok neveivel látták el (pl.: Radicchio Rosso di Treviso, Radicchio di Verona).

Kapcsolódó cikkek:

• Fogyasszunk szezonális zöldségeket és gyümölcsöket! – Május
• Fogyasszunk szezonális zöldségeket és gyümölcsöket! – Április
• Fogyasszunk szezonális zöldségeket és gyümölcsöket! – Március
• Fogyasszunk szezonális zöldségeket és gyümölcsöket! – Január és február
• A fokhagyma jótékony hatásai a kerttől az asztalig
• Értékes zöldségnövényeink I. rész
• Értékes zöldségnövényeink II. rész
• Különleges zöldségnövények