4℃ 1℃
december 1. Elza, Natália, Blanka, Bonita

Mit lehet tenni a káposztaféléken megtelepedő apró rovarok ellen?

Agrofórum Online

Mit lehet tenni a káposztaféléken megtelepedő fehér, apró rovarok ellen? Mik lehetnek ezek egyáltalán?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az apró, fehér repülő rovarok nem mások, mint liszteskék, vagyis üvegházi molytetvek (Trialeurodes vaporariorum). Sokak által ismert és látott kártevőnek számít, hiszen nemcsak a kerti termesztést, hanem a szobai körülmények között nevelt dísznövények tartását egyaránt megnehezítheti. Jellemző, hogy a növények leveleinek fonáki oldalán élnek és táplálkozásukat, vagyis szívogatásukat is onnan végzik. A növények megmozgatásával könnyedén észrevehetők egyedeik, hiszen ennek hatására tömeges felrepülésük tapasztalható meg. Nemcsak közvetlen kárt okoznak a növények legyengülésével táplálkozásuk által, hanem közvetett károkat is, mivel vírusokat is terjeszthetnek. A növények szennyezése is kártételük közé tartozik, hiszen az általuk ürített, levéltetveknél is ismert mézharmat a növény leveleire ragad, melyen később a korompenész megjelenése is gyakori.

Legjobban a magas hőmérséklet és a magas páratartalom felel meg szaporodásának, melyet nemcsak nyáron, hanem télen is élvezhet szobai körülmények között. Sok nemzedékű faj, évente akár 10-14 nemzedéke is kifejlődhet. Kiskertekben általában már tavasztól az őszi fagyokig is számíthatunk jelenlétükre. Számos növényfaj szerepel a listán, melyekből szívesen táplálkozik, legyen akár szó paradicsomról, paprikáról, uborkáról vagy káposztafélékről, de a dísznövények közül a muskátlin, begónián egyaránt megél. Szobai növényeink közül kedveli a gerberát, mikulásvirágot, fuksziát stb.

A védekezésben fontos szerepet kap a megelőzés, vagyis az újonnan vásárolt növényfajjal történő behurcolásának megakadályozása. Nemcsak dísznövényekkel, hanem palántákkal is betelepíthetők otthonunkba, kertünkbe, ezáltal a friss növények szemrevételezésének kiemelt fontossága van. A már megtelepedett egyedek elleni kémiai védekezés során pl. acetamiprid és lambda-cihalotrin hatóanyagú készítmények felhasználása ajánlott, melyek felhasználhatóságát az adott kultúrában kezelés előtt ellenőrizni szükséges. Általában a növényeken minden fejlődési alak (tojás, lárva, kifejlett alak) megtalálható, ezért szükség esetén érdemes a permetezést akár többször is megismételni, valamint arra is ügyelni, hogy a levelek fonáki oldalát is mindenképpen kezeljük.

A keresztesvirágúak földibolhái

2019. március 29. 10:37

A káposztaféléket már az ókori rómaiak is ismerték és nagyra értékelték, orvosságként tisztelték és a szegények orvosának titulálták. Jelentőségét nem véletlenül ismerték el, a hazánkban is évszázadok óta termesztett káposztafélék élettani szempontból számos előnyös tulajdonságokat hordoznak, magas a vitamin- (B1, B2, K1 és C), az ásványianyag- és a rosttartalmuk, így kedvelt élelmiszernövények.

Káposzta: vitaminbomba 4 ezer hektárról

2020. október 4. 04:37

A káposztafélék azon kevés, fontos zöldségfélék közé tartoznak, amelyekből szinte egész évben hazai termesztésből lehetne a fogyasztási igényeket kielégíteni.

Mi rág apró lyukakat a káposzta levelére?

2022. május 9. 04:38

A káposzta levelein apró lyukakat vettem észre. Milyen kártevő okozhatta a problémát? Hogyan védekezhetek ellene?

Hogyan védekezhetünk a káposztát rágó hernyók ellen?

2023. szeptember 5. 04:37

Kertben termesztett káposztámat hernyók rágják. Mit tehetnék ellenük?