Mitől repedtek fel a Goldrich fajtájú kajszifa termései?

Agrofórum Online

4 éves Goldrich fajtájú kajszibarackfám tavaly néhány szemet, az idén kb. öt kg-ot termett. Mindkét évben az érés előtt egy héttel a barackok alja megnyílt, ezáltal rovarok támadták és penészedni kezdett. Sehol nem találok erre a hibára utalást. Mi lehet az oka?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kajszi termésén repedés látható, mely gyakran fordul elő más gyümölcsfajok esetében is. Főként cseresznyénél, de a meggy, őszibarack és kajszi gyümölcsein egyaránt fellelhető ez a probléma. Ennek kialakulására általában a szüreti, illetve az azt megelőző időszakban szokott sor kerülni, a nagyobb mennyiségben lehulló csapadék miatt, valamint az éréssel párhuzamosan a gyümölcsök repedési hajlama is fokozatosan növekszik. A talajban megnövekedett hirtelen nagy mennyiségű víz hatására a gyümölcsök túlzott mértékben megduzzadnak, a héj pedig veszít rugalmasságából, térfogatát tovább növelni nem képes, ezért felreped.

Sajnos a sérülések szabad utat nyitnak a hangyáknak és más rovaroknak, valamint rajtuk a kórokozók is rövid időn belül megtelepedhetnek. A gyökéren keresztüli vízfelvétel mellett a gyümölcsrepedések kialakulásában a gyümölcsök felületére jutó víznek is lehet szerepe. A héjon keresztül is képes a víz a termésbe bejutni, azt a növekvő feszültség miatt felrepeszteni. Ennek kialakulása viszont a meggy és cseresznye esetében a leggyakoribb.

Felrepedt a kajszi termése (fotó: a kérdező felvétele)

A repedésekre jellemző, hogy azok a kocsány körül, vagy a csúcsi részen, a bibepontnál jelentkeznek. Kialakulásának kedvez a magas hőmérséklet is, valamint a gyümölcsök turgornyomása a reggeli órákban a legmagasabb, a nap folyamán pedig ez csökken, így a repedésre való hajlam is mérséklődik.

A gyümölcsök repedése akár fajtatulajdonság is lehet, kajszinál főként az ’Aurora’ és a ’Ceglédi arany’ mondhatók fogékonyabbnak. A gyümölcsrepedés elleni védekezés alapja minden gyümölcsfajnál a fák jó kondícióban való tartása. Ezt a fák megfelelő vízellátásával, tápanyagainak utánpótlásával, metszésével, növényvédelmi problémák kezelésével érhetjük el. Kiemelt szerepe azonban az egyenletes vízellátásnak, az aszályos időszakban elvégezett rendszeres öntözéseknek van.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Miért hullottak le a naspolya virágbimbói, és miért vörösek a levelei?

2023. május 10. 10:12

Az egyéves naspolyafám tavaly 3 virágot és termést hozott. Az idén húsznál is több bimbót számoltam meg, de 2-3 nap leforgása alatt az összes lehullott (nem volt fagy). Mi lehet ennek az oka? Néhány levél pirosas színű. Ez természetes? Az egyik hajtást pedig mintha megrágta volna valamilyen kártevő.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: rajzik a szilvamoly és a keleti gyümölcsmoly

2023. április 19. 14:44

Az elmúlt hét folyamán folytatódott az évszakhoz képest kissé hűvösebb, igen változékony időjárás.

Óriásberuházás valósulhat meg Mosonmagyaróvár térségében

2019. május 20. 08:17

Ha a beruházás a tervek szerint elkészül, s jelentősen megnő a paprika-, paradicsom- és az uborkatermelés, az nemcsak a magyar piacot látja el egész évben, de magas hozzáadott értékű áruként jóval jövedelmezőbb, mint a gabonanövények értékesítése.

Több jel is elárulja, mikor érett igazán a szilva: nem a színe dönt!

2026. augusztus 1. 07:10

A szín önmagában nem mindig árulkodó. Az állag, az illat és a leválás módja együtt sokkal pontosabban jelzi, mikor érdemes megkezdeni a szilvaszüretet.