Agrárközélet

Növekszik a vízzel elöntött földterület a Közép-Tisza vidékén

Agrofórum Online

A Közép-Tisza vidékén az egy héttel ezelőtti 28 ezer hektár után összesen már több mint 31 ezer hektárnyi földet borít a belvíz.

A Közép-Tisza vidékén az egy héttel ezelőtti 28 ezer hektár után összesen már több mint 31 ezer hektárnyi földet borít a belvíz, ebből 10-10 ezer hektár vetett terület, illetve szántó. A vízügyi szervezet mellett öt település is védekezésre kényszerült az elöntések miatt – közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) védelemvezető-helyettese szerdán az MTI-vel.

Horváth Lajos tájékoztatása szerint a Kötivizig működési területén nyolc – cibakházi, ceglédi, mezőtúri, karcagi, kisújszállási, tiszakécskei, jászberényi és jászkiséri – védelmi szakaszon másodfokú, míg Kisköre és Kunhegyes térségében elsőfokú védelmi készültséget tartanak fenn.

A vízügyi szervezet jelenleg 50 stabil szivattyútelepet üzemeltet, a gépek az elmúlt 24 óra alatt összesen 1,8 millió köbméter vizet emeltek át a vizes területekről a befogadókba. Emellett működtetnek 18 mobil szivattyút is, amelyekkel napi átlagban 433 ezer köbméter víztől mentesítetik a mezőgazdasági területeket. Jellemző a helyzetre, hogy a főcsatornák mederteltsége 80-90 százalékos.

A belvíz elleni védekezésben pillanatnyilag az egy héttel korábbinak közel duplája, 198 ember vesz részt. A Kötivizig munkatársai a szivattyúzás mellett a belvíz által veszélyeztetett részeken úgynevezett vízkormányzási feladatokat is végeznek, valamint igyekeznek megszüntetni a vízfolyási akadályokat, illetve segítik az önkormányzatok védekező munkáját.

A települések közül Jászalsószentgyörgy, Kunszentmárton, Fegyvernek és Örményes másodfokú, Jászkarajenő pedig elsőfokú védekezést végez a belterületén lévő elöntések ellen.

A duzzadó folyók miatt elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Zagyván Szászberek és Jászfelsőszentgyörgy között, valamint a Tápión a torkolattól Tápiógyörgyéig. A hidrometeorológiai előrejelzések szerint azonban ez a készültség hamarosan megszüntethető.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Sajnálatos, de ez az élelmiszeripar jövője

2024. december 28. 14:10

Az ipari mezőgazdaság jövője lehetőségeket és egyben komoly kihívásokat teremt az élelmiszer-termelés és a klímavédelem metszéspontjában.

Átáztak a földek, de még két napig szakad az eső

2023. december 1. 13:40

Átmeneti szárazabb időszak után kedden ismét csapadékosabbra fordult időjárásunk, és november utolsó napjaiban az igazi tél is beköszöntött már. Az Alföld déli és keleti tájain egyre nő a belvízzel elöntött területek nagysága, ami nem tesz jót az őszi vetéseknek.

Agrometeorológia: megszűnik a fagy, felenged a talaj

2018. március 6. 07:50

A mögöttünk álló, átmenetileg száraz hétvége után kedden országszerte ismét csapadék várható. A héten azonban a kezdeti havazás, havas eső, néhol ónos eső után egyre inkább az eső lesz a jellemző halmazállapot.

Belvíz januárban - a láptalajok értékei

2023. január 15. 09:49

A belvíz olyan állóvíz, amely nagyobb esőzések, hirtelen hóolvadás vagy a talajvíz szintjének emelkedése miatt keletkezik.

Belvíz – áldás vagy átok a mezőgazdaságban?

2020. február 27. 04:37

Igaz, hogy a gyakran hetekig vízborította területek korlátozzák a mezőgazdasági művelést. Azonban, ahogy a nagy szárazságok után igazi kincsként kezeljük az esővizet, a földeken viszonylag rövid ideig álló vízfeleslegre is tekinthetnénk értékként.