Növénytermesztés
Növénytermesztés

A gyakran belvizes területeken meg kell változtatni a művelési ágat

A gyakran belvizes területeken meg kell változtatni a művelési ágat

uni-nke.hu

A tavaly elfogadott Nemzeti Vízstratégia új korszakot nyitott a hazai vízgazdálkodásban – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem honlapjának adott interjújában Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője.

Sajnos hazánkban is láthatóak már a vízválság fenyegető jelei: 1998 óta nagy folyóinkon kilenc alkalommal vonult le rekordokat döntő árhullám, holott a megelőző ötven évben mindössze kétszer történt ilyen. Gyakoribbá váltak a rendkívüli hevességű, viszonylag kis területre kiterjedő, úgynevezett villámárvizek. A szélsőséges vízhiányok is sűrűsödtek, például 2015-ben a Duna kivételével minden nagyobb folyónk negatív rekordot döntött. Az aszálykárok is egyre nagyobbak, ugyanakkor kevéssé használjuk ki a víz adta előnyeinket, például az öntözés területén. (…)

– A Nemzeti Vízstratégia – a Kvassay Jenő Terv – 2017. márciusi elfogadása új korszakot nyit a hazai vízgazdálkodásban. A terv olyan szakmai célokat jelöl meg, mint a vízvisszatartás fokozása és vizeink jobb hasznosítása, a veszélyhelyzet-elhárításra orientált vízkárelhárítás, a megelőzés-központú vízgazdálkodásra történő áttérés, a vizek állapotának fokozatos javítása és a jó állapot elérése, a vízfolyások természetes állapotának megtartása, az elviselhető fogyasztói teherviselés mellett működő minőségi víziközmű-szolgáltatás fenntartása és a csapadékvíz-gazdálkodás rendszerének kialakítása. Persze megfogalmazza a feladatok végrehajtásának feltételeit is, ennek a súlypontjai: a társadalom és a víz viszonyának javítása, a vízügyi tervezés és irányítás megújítása, valamint a vízgazdálkodás gazdaságszabályozási rendszerének megújítása. (…)

– A gazdaságnak és a településeknek úgy kell fejlődniük, hogy az arányban legyen a veszélyeztetettséggel. Vissza kell adni a folyóknak azt, ami az övék, a medrek azon részében, amely az árvizek levonulásához kell, nem szabad a víz levonulását akadályozó tevékenységet folytatni. Az ilyen tekintetben áldatlan állapoton fog segíteni a nagyvízi mederkezelési tervek hatálybalépése. A belvíz a hazánk területének 45 százalékát kitevő lefolyástalan területeken okoz károkat, főként a mezőgazdaságban, de a településeken is. Itt sem a vízmérnöki technikában rejlik az előremutató megoldás, hanem a veszélyeztetettséggel arányos területhasználatban. Például az állandóan belvízzel sújtott területeken meg kell változtatni a művelési ágat.”

A teljes interjú itt olvasható.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A levegőből végeztek növénykondicionálást és szárbontást

2024. április 17. 17:40

Két drón is a levegőbe emelkedett a Pest vármegyei Gödöllő határában, a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. szárítópusztai telephelyén.

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezték – lehet öntözni!

2024. április 16. 13:10

Az elmúlt időszak rendkívül csapadékszegény időjárása és a gazdálkodói visszajelzések alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kezdeményezte a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését.

Megbukott a monokultúrás gazdálkodás

2024. április 15. 14:40

Kutatók öt kontinens 2655 gazdaságát elemezve bizonyították, hogy az ipari, monokultúrás gazdálkodásról való elmozdulással az ember és környezete is csak nyerhet.

Már a paradicsomot is drónok porozzák be

2024. április 15. 12:40

A Two Wellsben található Perfection Fresh farm drónokat integrál a paradicsomtermesztési folyamatokba ellenőrzött üvegházi körülmények között. A kísérlet célja az, hogy megoldást találjanak a paradicsomtermesztés kritikus szempontjának számító beporzás kihívásaira.

Rövidesen vége a gépbeszerzési támogatásoknak

2018. február 15. 10:06

Nem reális veszélynek, hogy egyik napról a másikra megszűnne a területalapú támogatás, viszont egyszerű gépbeszerzési vagy építési beruházásokhoz nagyon korlátozott mértékben lesznek elérhető vissza nem térítendő támogatások.

Betanított munkásokat várnak az agrárcégek

2018. április 9. 10:57

A vállalkozások egyre nehezebben találnak megfelelő dolgozót, a munkaerőhiány mellett a tapasztalat hiánya és az alacsony képzettség is akadályozza az álláshelyek betöltését.

Korszakváltás előtt áll a magyar mezőgazdaság

2018. szeptember 5. 14:31

Korszakváltás előtt áll a magyar mezőgazdaság, és erre fel kell készíteni a gazdákat - mondta az agrárminiszter a debreceni agrár-felsőoktatás elindításának 150. évfordulója alkalmából rendezett szerdai jubileumi ülésen Debrecenben. 

A Schäffer rakodók és kiegészítők hazai forgalmazója az AXIÁL Kft.

2020. december 18. 10:36

Új beszállító partner az AXIÁL Kft. kínálatában.