Agrárgazdaság

Az ukrán gabonaexport kiesése Afrikát súlyosan érintheti

Kép: Unsplash

Az afrikai országokat súlyosan érintheti az ukrán gabonaexport háború okozta folyamatos leállása – áll a német Kieli Világgazdasági Intézet (IfW) jelentésében.

„Az ukrajnai háború jelentősen ronthatja az afrikai országok élelmiszerelőállításához szükséges gabonaellátást, és drágíthatja az élelmiszereket, ha megszűnik Ukrajna gabonabeszállítói szerepe” – közölte az intézet. „Ukrajna elsősorban az észak-afrikai államoknak szállít nagy mennyiségű gabonát, amelyet más beszerzési források még hosszú távon sem tudnának pótolni.”

A gabonaimportőröket világszerte sújtották a megugrott árak, a búza 14 éves csúcs körül alakult az ukrajnai export hirtelen leállása és az oroszországi szállítások erőteljes csökkenése után. A konfliktus miatt bezárták a gabonaexport kikötőket. Oroszország és Ukrajna a globális búzaexport közel 30%-át adja, valamint nagy mennyiségű állati takarmánygabonát és étolajat, a szállításokat pedig a harcok jelentősen csökkentették.

„A háború miatt Ukrajna kezdetben valószínűleg elszakad a világgazdaságtól, megszakadtak a kereskedelmi útvonalak, megsemmisültek az infrastruktúrák, és minden fennmaradó termelési tényező a háborús gazdaság felé terelődik” – közölte az intézet. Hozzátette: „Ukrajna mint beszállító elvesztése észrevehetően rontja az ellátási helyzetet az egész afrikai kontinensen.”

A leginkább érintett országok között Tunézia lehet, ahol az ország teljes búzaimportja több mint 15%-kal csökkenne. Egyiptom több mint 17%-kal, míg Dél-Afrika 7%-kal kevesebbet importálna. A gabonaimport olyan országokban is észrevehetően megszakadna, mint Kamerun, Algéria, Líbia, Etiópia, Kenya, Uganda, Marokkó és Mozambik – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

Németország adott otthont a G7-országok mezőgazdasági minisztereinek találkozójának, ahol megvitatták az ukrajnai konfliktus globális élelmezésbiztonságra gyakorolt következményeit.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Emelkedő faárakat hozhat 2025

2025. január 30. 12:10

A lucfenyő iránti keresletjavulás és az exportpiacok erősödése pozitív kilátásokat kínál, de az európai piac problémái beárnyékolják a fejlődést.

A kakaó vezette a globális árupiaci áremelkedést tavaly

2025. január 30. 07:10

Nagy a baj a legkelendőbb élvezeti cikkekkel: a kakaó ára csaknem háromszorosára nőtt, az arabica kávé ára pedig 40 éves rekordot döntött.

Félmillió forint felett az átlagos agrárbér Magyarországon

2025. január 29. 10:10

Az előző év azonos időszakához képest novemberben a 10 százalékot is meghaladta a mezőgazdasági átlagbérek növekedése.

Trump februárban 10%-os vámot vetne ki Kínára

2025. január 27. 16:10

Trump 10%-os vámmal fenyegeti Kínát, ami sokkal kevesebb, mint amit a kampányában emlegetett. A vámot az Egyesült Államok gazdasága is megsínyli.

Mire készülnek az oroszok a tengeri gabonaexportban?

2024. október 4. 09:40

Dél-Oroszországban, az Azovi-Fekete-tenger medencéjében több jelentős gabonaexport-terminál található, például Novorosszijszkban.

Romániában találtak drónkrátert az orosz támadások után

2023. október 13. 16:10

A román védelmi minisztérium arról számolt be, hogy drónkrátert fedeztek fel az ország Ukrajnával közös határa közelében, miután előző este orosz támadások érték az ukrán kikötői infrastruktúrát.

29 százalékos mínuszban az ukrán gabonaexport

2023. február 8. 09:36

Ukrajna a 2022/2023-as gazdálkodási szezonban eddig csaknem 27,7 millió tonna gabonát exportált, ami kevesebb, mint az előző szezon azonos szakaszában exportált 39,2 millió tonna.

Ukrajna ellenzi a szomszédos országok további gabonakorlátozásait

2023. augusztus 29. 07:40

Ukrajna határozottan ellenzi, hogy a szomszédos országok bármilyen korlátozást bevezessenek gabonaimportjára, miután szeptember 15-én lejár az Európai Unió tilalma.