Agrárközélet

Új logisztikai központot épít a DélKerTÉSZ Szentesen

Agrofórum Online

Nagyobb mennyiségben kaphatnak magyar paprikát és paradicsomot a boltok: az 500 termelőt tömörítő szentesi DélKerTÉSZ ugyanis 2,7 milliárd forintos beruházással növeli logisztikai kapacitásait. A több mint 10 ezer négyzetméteres komplex logisztikai központ 2022 végére készül el, a csarnokban többek között csomagolóüzem és hűtőház is lesz, a raktározást pedig a jövőben robotizáció segíti. A beruházás célja, hogy gyorsabbá és hatékonyabbá váljanak a logisztikai folyamatok, a termelők pedig bíznak benne, hogy egész évben, így a téli időszakban is egyre több zöldséggel tudják ellátni a magyar piacot. Az idei termelés jövedelmezőségére azonban negatív hatással lehet többek között a műtrágya, az üzemanyag, a gáz és az áram drágulása.

Jelentős fejlesztések jönnek a DélKerTÉSZ-nél: több mint 10 ezer négyzetméteres komplex logisztikai csarnok épül 2,7 milliárd forintból. A beruházás 2022 végére készül el, és jelentősen felgyorsítja majd a logisztikai folyamatokat, az áru ki- és berakodását. Az új logisztikai központban többek között csomagolóüzem, hűtőház, és 16 kamion számára kiépített nagykapacitású komissiózó is lesz – derült ki az 500 termelőt tömörítő szentesi DélKerTÉSZ összeállításából.

„Ezzel a beruházással jelentősen gyorsítani tudjuk a logisztikai folyamatainkat és végső soron növelni tudjuk a termelők által megtermelt mennyiség megfelelő kereskedelmét, azaz egyre több magyar paprikát és paradicsomot tudunk eljuttatni a vásárlókhoz. Néhány éven belül 28-31 ezer tonna körüli mennyiséget forgalmaz majd a DélKerTÉSZ, ez jelentős előrelépés a jelenleg forgalmazott 24-25 ezer tonnához képest” – mondta a DélKerTÉSZ elnöke, Nagypéter Sándor.

Nagypéter Sándor hozzátette, hogy a folyamatok felgyorsításához további csomagológépeket vásárolnak, és robotizáció segítségével oldják meg a raktározást. A fejlesztésekre szükség is van, mivel a termeléskapacitás a jövőben tovább nő majd: a 2020-as Vidékfejlesztési Programban több termelő is részt vett, így újabb üvegház- és fóliafejlesztések valósulnak meg Szentesen és környékén. Nagyberuházásokra 2021-ben egyébként 370 millió forintot költött a DélKerTÉSZ, többek között létrejött két helyen egyenként 3500 négyzetméteres fóliablokk és egy válogatócsarnok is.

Az alapkőletételen részt vett Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára is, aki elmondta, hogy a kertészeti ágazat a mezőgazdaság egyik legfontosabb ágazata, hiszen jelentős szerepe van a vidéki foglalkoztatásban és a vidéki lakosság helyben tartásában. Farkas Sándor hozzátette, hogy a járvány okozta gazdasági válságból való kilábalás a soha nem látott mértékű kormányzati támogatással elindult, de senki nem kalkulálhatott az orosz-ukrán háborúval, és ez ismételten új helyzet elé állította az ágazatot. Azonban ezután is jelentős forrásokkal támogatják az agráriumot és az élelmiszeripart. A Közös Agrárpolitika következő, 2023-2027-ig tartó időszakában például soha nem látott mértékű forrás, 4265 milliárd forint áll a vidékfejlesztés rendelkezésére.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Rászorulókat segítenek a terápiás veteményeskertből

2024. július 14. 16:10

A feltöltődést szolgálja a Budapest Bike Maffia új veteményeskertje, a terményt viszont a rászorulók kapják. A palántákat a DélKerTÉSZ biztosítja.

DélKerTÉSZ logisztikai központ átadó és partnertalálkozó

2023. május 14. 05:38

Átadásra került a DélKerTÉSZ új logosztikai központja, melynek keretében ünnepélyes szalagátvágással és tárlatvezetéssel mutatták be az új épületet a nagyközönségnek.

Hajtatási szakmai napot tartott a DélKerTÉSZ

2023. december 1. 14:40

A Délalföldi Kertészek Szövetkezete idén is megtartotta hagyományos őszi hajtatási szakmai napját Szentesen.

Árrésstop és társai: több fronton küzdenek a magyar zöldségekért

2026. szeptember 15. 11:10

Öntözés, korszerű technológia és utánpótlás nélkül veszélybe kerülhet a hazai zöldségtermesztés versenyképessége.