Növényvédelmi előrejelzés

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés – 04.05.

Agrofórum Online

Április első napjaiban gyökeres fordulat állt be hazánk időjárásában. Az addig kimondottan száraz hónapokat csapadékos napok váltották fel. A csapadék mennyisége tág határok között, 15-40 mm volt, kezdetben főként eső, később hó formájában hullott le. A nappali hőmérséklet a korábbi napokhoz képest jelentősen csökkent, éjszakánként pedig visszatértek a fagyok is. A fagymentes éjszakák csak április 5-e után tértek vissza.

Az éjszakai fagyok kisebb-nagyobb károkat okoztak a most virágzó mandula-, kajszi-, őszibarack-ültetvényekben, de a kár mértéke csak később becsülhető meg. A lehullott csapadék hatására még a viszonylag alacsony nappali és éjszakai hőmérséklet ellenére is látványos változás következett be az őszi kalászosok és a repce állapotában. A fejletlenebb árpa és búza gyorsan bokrosodásnak indult, míg az erősebb állományokban már az első szárcsomók is kitapinthatók a növényeken. Az őszi káposztarepce szárbaindulása mellett a fejlettebb növényeken a rejtett zöldbimbók megjelentek, a gyengébb állományokban még tart a szármegnyúlás állapota.

Árpa hálózatos levélfoltossága

A kalászos gabonák állapota növényvédelmi szempontból az esőzések ellenére keveset változott. Az állományok zömében szórványos lisztharmat, szeptória, hálózatos és rinhospóriumos levélfoltosság fertőzés előfordul ugyan, de jelentősebb változás csak az időjárás ismételt felmelegedése után várható. A nyugati országrészben őszi árpán enyhe tünetekkel törperozsdát is megfigyeltek. A fiatal levelek egyelőre még mentesek a kórokozók tüneteitől. Kártevők közül a vetésfehérítő bogarak megkezdték ismételt betelepedésüket a kalászos gabonák tábláira. A bogarak egyedszáma még alig haladja meg az észlelési szintet, de az elkövetkező napokban várhatóan emelkedni fog.

Repce-fénybogarak

A repce kártevők közül a repceszár ormányosok és a nagy repceszár ormányosok eddig is több hullámban telepedtek be a vetésekre, de a korábbi védekezések hatására a folyamat csak mérsékelt egyedszámmal folytatódik, viszont a tojásrakás továbbra is tart. A repce-fénybogarak betelepedése folyamatosnak mondható, de a hűvösebb időjárás a betelepedés ütemét mérsékelte. A ragacsos sárga lapok napi fogása most 4-7 db/csapda. A felmelegedés hatására a rajzás üteme várhatóan erősödni fog.

Mezei hörcsög

A hagyományosan hörcsöggel fertőzött tájegységekben a vizsgált területek mindössze 40%-a mentes a kártevőtől, 60 százalékukon erős közepes mértékű a lakott kotorékok aránya, így ezeken a táblákon intenzív kártételekre kell számítani a védekezések elmaradása esetén.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Az almamoly folyamatosan repül – kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2023. augusztus 16. 13:40

Augusztus közepére ismét visszatért a forró nyári időjárás. A légköri frontok most elkerülik a Kárpát-medencét, legfeljebb egy-egy helyi zápor, zivatar alakul ki. A nappali hőmérséklet ismét 30 °C körüli, éjszakánkén 12-20 fokra hűl a levegő. Igen erős a hajnali harmatképződés, mert a talajpárolgás jelentős. Az időszak betegségeknek és kártevőknek egyaránt kedvező.

Mindenütt károsítanak a vetésfehérítő bogarak lárvái

2020. május 20. 04:36

A vetésfehérítő bogarak lárvái országszerte károsítanak, kisebb-nagyobb kár mindenütt előfordul.

Nem optimális az időjárás a kukorica és a napraforgó vetéséhez

2021. április 14. 13:16

Április első dekádjában tovább folytatódott az igen változékony, jobbára hűvös időjárás. Egy betörő hidegfront hatására szinte minden éjszaka fagyott, több körzetben az éjszakai lehűlés jelentős volt, de a nappali maximumok sem érték el a 10 Celsius fokot. A talajhőmérséklet továbbra sem optimális a napraforgó és a kukorica vetéséhez, ennek ellenére nagy erőkkel vetnek a gazdák.

A párás, meleg időjárás kedvez a kórokozók és a kártevők felszaporodásának

2019. június 24. 10:53

A májusi bőséges csapadék után eddig júniusban is az átlagosnál több eső esett. A rendszeresen visszatérő esők okozta páradús levegő rendkívüli módon kedvez a kórokozók felszaporodásának és terjedésének.