31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Agrárgazdaság

Szerbia korlátozza a gabona és az étolaj exportját

Agrofórum Online

A szerb kormány bejelentette, hogy korlátozta az exportra szánt búza, kukorica, liszt és étolaj mennyiségét a nemzetközi és a belföldi piacokon tapasztalható megnövekedett kereslet miatti piaci zavarok elkerülése érdekében.

A múlt hónapban Szerbia betiltotta az alapvető élelmiszerek exportját, hogy ellensúlyozza az oroszok ukrajnai inváziója okozta áremelkedést, majd fokozatosan kivételeket tett a szerb kereskedelmi kamara és a búzatermelők nyomására, akik panaszkodtak, hogy elveszíthetik hagyományos piacaikat.

A belgrádi kormány közölte, hogy havi rendszerességgel és meghatározott időtartamra ideiglenes exportkorlátozásokat vezetett be. Részleteket a közleményében nem közöltek – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

Szerbia az Európai Unióhoz való csatlakozási ambícióit az Oroszországgal kialakított történelmi kapcsolatokkal egyensúlyozva nem vezetett be szankciókat Moszkva ellen annak ellenére, hogy lépéseket tett annak érdekében, hogy külpolitikáját harmonizálja az EU-val. Utóbbira mint tagjelölt ország lenne indoka.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Tovább bővül a KITE Zrt. szerbiai képviselete

2021. augusztus 26. 12:01

Jó ütemben haladnak a KITE Zrt. szerbiai leányvállalatának, a KITE d.o.o.-nak a fejlesztési munkálatai, melynek keretében Csenejen (Čenej) egy központi telephely, illetve Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica) egy területi telephely épül meg. A projekt 2020 februárjában indult, és 2022 március végén zárul le.

Emelkedik a fagyasztott málna ára

2019. május 12. 10:33

Lengyelország szenvedte meg legjobban a versenyt az ukrán olcsóbb nyersanyagárakkal.

Folyamatosan növeli szójatermesztését Szerbia

2020. augusztus 15. 06:37

Több mint 100 ezer hektárral nőtt 15 év alatt a szójatermesztés Szerbiában. A megnövekedett piaci igények miatt további emelkedés várható.

Állatokat mentenek ki a Duna-szigetről a gazdálkodók

2024. január 15. 16:10

Szerb gazdák és tisztviselők küzdenek az egyik Duna-szigeten rekedt tucatnyi éhező ló és szarvasmarha megmentéséért.