4℃ 1℃
december 1. Elza, Natália, Blanka, Bonita
Növényvédelmi előrejelzés

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: most a repcefénybogarak betelepedése az uralkodó

Agrofórum Online

Az elmúlt héten továbbra is változékony, igazi áprilisi időjárás uralkodott hazánkban. A szeles, napsütéses, időnként borult, kisebb záporokkal tarkított idő gyakran váltogatta egymást, majd a hét utolsó napjaiban egy délnyugatról érkező nedves légtömegből csapadék öntözte az egész országot, de a mennyiség tekintetében nagy volt a szóródás. A nappali átlaghőmérséklet emelkedett, megszűntek az éjszakai fagypont körüli hőmérsékletek. Néhány helyen a hétvégi zivatarokból kevés jég is esett, de nem okozott károkat.

Az őszi kalászos gabonák közül az őszi árpán megjelentek a zászlós levelek, helyenként hasban van a kalász is. A búza 2-3 nóduszos fejlettségű, a korábbi esők igen jót tettek mindkét növény fejlődésének, a kijuttatott fejtrágya most fejti ki hatását. A bujább állományokban megdőlt foltok is láthatók. A növények több mint 50%-án fertőzött az állomány gabonalisztharmattal, de a fertőzés a szártőre és az alsó levelekre összpontosul.

Gabonalisztharmat búzán

A levélfoltosság betegségek mintegy a növények 20-30%-án látható, enyhe tünetekkel. A melegebb idő hatására a leveleken megjelentek az első gabonalevéltetű egyedek is, hamarosan várható a kolóniák kialakulása. A vetésfehérítő bogarak betelepedése még most is folyamatos, bár 10 hálócsapásban mindössze 4-7 imágó található. A nem feltűnően magas egyedsűrűség ellenére tömeges a peterakás, a tápanyagdúsabb búzafoltokban a növények 50-70%-án vannak tojások.

Gabonalevéltetű búzán

Az őszi káposztarepce mindenütt virágzik. A repcefénybogarak betelepedése az uralkodó most, a változékony idő ellenére 10 hálócsapásonként 50-80 bogarat lehet fogni. Emellett megindult és emelkedő tendenciát mutató a repcebecő-ormányos bogarak betelepedése. A változékony időjárás miatt elhúzódó virágzásra lehet számítani, ezért fokozott a fénybogarak kártételi esélye, ezért a növényállományokat rendszeresen ellenőrizni kell. Indokolt esetben védekezésre van szükség, a beporzó rovarok megkímélése mellett. Néhány repcetáblán kis létszámban megjelentek a bundásbogarak is, de egyedsűrűségük nem indokolja a külön védekezést.

Repcefénybogár

Az esők hatására több gazdaságban kel a napraforgó, a cukorrépa és a kukorica. A kelés vontatott a viszonylag alacsony talajhőmérséklet miatt. A vontatottan kelő növényeket már látogatják a fiatal korban érzékeny károkat okozó barkók, lucernatáblák közelében a vincellérbogarak és időnként a sároshátú bogarak is.

Kukoricabarkó

A kelőfélben levő növényállományokat ebben az időszakban rendszeresen figyelni kell, ugyanis rövid idő alatt is súlyos károkat okozhatnak ezek a bogarak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

A párás idő növeli a szürkerothadás veszélyét

2021. szeptember 1. 10:25

Augusztus utolsó napjaival együtt megszűntek a nyári szép napok is. Az embert és növényt próbára tevő hőség immár a múlté, átvette a helyét az évszaknak megfelelő időjárás. Több az időjárási front, melyek egyre-másra szállítják a hűvösebb levegőt és a kisebb-nagyobb nedvességtartalmú esőfelhőket. Ebből kapott csapadékot a Kárpát- medence, de a lehullott eső mennyisége a szeszélyes eloszlás miatt csak kevés körzetben oltotta a növények szomját.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: folytassuk a lehullott falevelek összegyűjtését!

2022. október 12. 10:17

Folytassuk a lehullott falevelek összegyűjtését, hogy ne takarja a pázsitot tartósan, mert különösen csapadékos időben károsítja a füvet.

Rakjuk rendbe a gyepet, metszeni kell a díszkertben

2021. március 3. 10:38

Március elejére megszűnt a növények mélynyugalmi állapota, így az ismét melegedő időben egyre másra fakadnak a gyümölcsfák rügyei.

A jelenlegi időjárás a növényeknek és a károsítóknak egyaránt kedvez

2019. június 7. 09:31

A gyümölcsösökben károsító gyümölcsmolyok közül tömegesen rajzik a szilvamoly, de bőséges a fogás barackmolyból és keleti gyümölcsmolyból is. Almásokban az almamoly mellett fognak a csapdák almamagmolyt, dióban pedig dió aknázó fényesmolyt.