Állattenyésztés

Állománycsökkenés? Ezek a lehetőségek az anyatehéntartó termelők számára

AM Sajtóiroda

Az idei aszályhelyzet érzékenyen érinti a legeltető állattartókat is, így az anyatehén tartókat egyaránt. A termeléshez kötött uniós forrású és az átmeneti nemzeti anyatehén tartásra vonatkozó közvetlen támogatás vonatkozásában számukra megoldás a kényszerű állománycsökkentés esetén a támogatási kérelemben feltüntetett egyedekre vonatkozó kérelem részleges visszavonása lehet.

A visszavonás nem jelentheti a teljes bejelentett állomány kérelemből történő visszavonását és addig teheti meg a kérelmét gazdálkodó, amíg a benyújtott kérelemre vonatkozóan döntést vagy bármiféle meg nem felelésről tájékoztatást nem kap.

Abban az esetben, ha a helyszíni ellenőrzés keretében meg nem felelt állatokra vonatkozó megállapításra kerül sor, akkor ezeknek az egyedeknek az esetében a kérelem visszavonása már nem lehetséges.

Ha a termelő egyes egyedek vonatkozásában részben visszavonja a kérelmét, akkor figyelnie kell arra, hogy a továbbra is a kérelem alapját jelentő egyedeket érintően a termeléshez kötött támogatás további feltételei is teljesüljenek. Ezek sorában kiemelt figyelemmel kell lenni arra, hogy a támogatás alapjául szolgáló állatlétszámában a birtokon tartás teljes ideje alatt az üszők aránya legfeljebb 40% legyen és a kérelmezett állatok legalább 30%-ának kell, hogy ellése legyen a 2022-es naptári évben.

Fontos tudni, hogy a termeléshez kötött és átmeneti nemzeti anyatehén tartásra vonatkozó közvetlen támogatás esetében a legelő területek kiszáradása miatt nincs lehetőség vis maior kérelmet benyújtani. A jogcímek keretében a termelő ugyanis 6 hónapos birtokon tartási, nem pedig legeltetési kötelezettséget vállalt. A fenti támogatásokkal kapcsolatos jogosultsági feltételeket – uniós jóváhagyás miatt – a beadott kérelmek esetében változtatni már nem lehet.

Előfordulhat olyan eset is, amikor kényszervágásra kerül sor, emiatt továbbra is lehetséges vis maior eseményt jelenteni és erre figyelemmel – a többi jogosultsági feltétel teljesítése esetében, valamint a megfelelő igazolás benyújtásával – a támogatás kifizetése is lehetségessé válhat.

A kérelem részleges visszavonására az egységes kérelem elektronikus kitöltő felületén, adatváltozás keretében van lehetőség. 

A bejelentése előtt érdemes a Magyar Államkincstár által közzétett, az adatváltozás technikai folyamatát leíró kézikönyvet áttanulmányozni.

Abban az esetben, ha a NAK közreműködésével adta a be a kérelmét, forduljon a falugazdászához!

Az Agrárminisztérium valamennyi támogatási jogcímnél megteremti és bemutatja azokat – az uniós támogatási rendszer kötöttségei között alkalmazható – lehetőségeket, amelyekkel az idei aszályhelyzet miatt a különböző kötelezettségek és vállalások ellehetetlenülése esetén élhetnek a gazdálkodók az agrártámogatási rendszerben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Egy hét után kibontották a kukoricasilót, és ezzel magukra szabadították a bajt

2026. szeptember 29. 09:10

A vészes takarmányhiány miatt sokan már egy hét után kibontották a silófalat, ám ezzel alighanem nagyobb kárt okoztak, mint amennyi előnyt szereztek.

Aszály: mit tehetünk a kiskertben?

2021. július 22. 08:49

Az aszály mindig probléma, ahogyan az is, ha hirtelen nagy mennyiségű csapadék hullik le egyszerre. Nézzük sorra, mit tehetünk a kiegyenlítettebb vízgazdálkodású kertért.

Hatalmas víztömeg jelent meg a magyar gazda legelőjén, zölddé változtatta a júliusi forróságban

2026. július 27. 16:10

Első alkalommal fordult elő, hogy a vízügyi szakemberek magántulajdonú területen hoztak létre 50 ezer köbméteres víztározót, és ezzel új életet adtak a tájnak.

NAK: nem kell mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat fizetni öntözéskor

2023. május 10. 16:00

A kormány úgy döntött, hogy az idei évben az állam teljeskörűen átvállalja a termelőktől a mezőgazdasági vízszolgáltatási díj megfizetését.

A fák sem bírják korlátlanul: mit okoz a tartós hőség?

2026. június 29. 07:10

A tartós nyári hőség nemcsak a talajt, hanem a fák vízháztartását is átalakítja. Nem az öntözés mennyisége, hanem a módja válik meghatározóvá.