Támogatások, pályázatok

Itt vannak a takarmányszállítási támogatás részletei

AM Sajtóiroda

Az Agrárminisztérium az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs döntése alapján kidolgozta annak a 3 milliárd forint értékű támogatásnak a koncepcióját, amely a történelmi léptékű aszály miatt ellátási gondokkal küzdő állattartók tömegtakarmány szállítási költségeinek finanszírozásában nyújt segítséget – közölte Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a támogatási konstrukció kedvezményezettjei azok a juh, kecske- és szarvasmarha-tartók, akik a 2022. évben termeléshez kötött támogatás iránti igényt nyújtottak be, illetve 2021. évi kecske csekély összegű támogatásban részesültek, az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerbe (ENAR) 2022. augusztus 1-jéig bejelentett állategyedek után.

Kifejtette, a támogatás a takarmány szállításához szükséges kilométer alapján kerül elszámolásra, amelynek igazolására az állattartóknak olyan 2022. június 1. és szeptember 23. között kiállított fuvardokumentumot (szállítólevél, fuvarlevél, menetlevél) vagy azok másolati példányát kell benyújtaniuk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara illetékes falugazdászaihoz 2022. szeptember 26-áig, amelyek külön-külön vagy akár együttesen tartalmazzák minimálisan az alábbi adatokat:

  • az adott bizonylat azonosítószámát (pl. sorszám, bizonylatszám, stb.),
  • a szállítólevél bizonylatot kiállító adatait, illetve a kiállításának dátumát,
  • a számla számát (ha a szállítólevél számla alapján készült),
  • a szállított termék nevét (széna, szalma, szenázs, szilázs, illetve ezek alapanyagai) és ezek mennyiségét,
  • a címzett (azaz az állattartó) nevét, címét (ahová a terméket szállítani kell)
  • a kiállító és átvevő aláírását,
  • a szállított termék szállításához szükséges távolság megjelölését kilométerben.

Nagy István kitért arra is, hogy a támogatás tervezett mértéke 300 Ft /km azzal, hogy egy állattartó legfeljebb 3000 km-re nyújthat be támogatási igényt. A takarmányszállítási támogatást az egyes állattartók legfeljebb 35.000 euró egyéni keretösszegig vehetik igénybe. A támogatási kérelmeket a tervek szerint 2022. október 3-9. között lehet benyújtani elektronikus úton a Magyar Államkincstár részére- tette hozzá.

A Magyar Államkincstár a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által igazolt takarmányszállítási kilométerek alapján minél előbb, de legkésőbb 2022. december 23-áig dönt a hozzá beérkezett támogatási igényekről, és egyúttal intézkedik a jogos támogatási igények kifizetéséről – hangsúlyozta az agrárminiszter.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Rekordösszegű támogatás: 132 millió euró az agrártermékek népszerűsítésére

2025. november 9. 09:10

Több mint hetven promóciós program kap uniós támogatást, hogy erősítse az európai agrár-élelmiszeripar pozícióját világszerte.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

125,7 millió tonna lehet az uniós búzatermés

2022. július 11. 05:36

A Reuters felmérése szerint az EU várhatóan 125,7 millió tonna közönséges búzát termel majd 2022-ben, ami 3,4%-kal kevesebb a tavalyi termésnél.

Rekordmeleg várható idén, és nem létezik „csodanövény”, az öntözés az egyetlen megoldás

2024. május 14. 16:10

A 2025-ös és 2026-os év nyarán megismétlődik majd a 2022-ből már ismert méretű és fokú aszály.

Állománycsökkenés? Ezek a lehetőségek az anyatehéntartó termelők számára

2022. július 26. 14:17

Az idei aszályhelyzet érzékenyen érinti a legeltető állattartókat is, így az anyatehén tartókat egyaránt.

NAK: a jégkármérséklő rendszernek semmi köze az aszályhoz

2022. augusztus 5. 12:46

Július 30-án egy markáns hidegfront vonult át hazánk felett. A jégeső veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat szinte az ország teljes területére riasztást adott ki, ennek megfelelően – időben eltolódva – néhány járás kivételével majdnem mindenütt működött a jégkármérséklő rendszer. Ezen a napon az ország keleti és északi megyéiben rövid idő alatt 30-50 mm-t meghaladó csapadék esett, valamint megdőlt a napi csapadékrekord. A tudományos bizonyítékokon, valamint a több évtizedes működési tapasztalatokon kívül ez is kiválóan cáfolja azt a minden alapot nélkülöző tévhitet, mely szerint az országos jégkármérséklő rendszer felelőssé tehető az aszályért.