Látványos standokkal és szakmai programokkal készül a Debreceni Egyetem agrárkara és több szervezeti egysége az augusztus 17-én nyíló Farmer Expóra. A Böszörményi úti campus fejlesztésének köszönhetően minden idők legnagyobb hazai, 4-es és 5-ös fogatokból álló lovasbemutatója is összeállhat a rendezvényen.
Az elmúlt hónapok aszályos időjárása nyomán létfontosságú kérdéssé vált az öntézés és a vízgazdálkodás, az idei Farmer Expón egyebek mellett a kertészeti ágazat vonatkozásában foglalkoznak a témával.
– Magyarországon mintegy 80 ezer hektáron termelnek gyümölcsöt és csaknem 85 ezer hektáron zöldséget. A kertészeti területek jelentős része ki van téve az extrém szárazságnak és az aszálynak, mivel a gyümölcsösök mindössze 20-25 százaléka, míg a zöldségtermő területek 80 százaléka öntözött. A kertészeti ágazatban az egy hektáron megtermelt áru értéke jelentős, emiatt ilyen időjárási körülmények között létfontosságú az öntözés. Ezért is kapta idén a „Lenni vagy nem lenni…” címet a Farmer Expó kertészeti szakkiállítása, a HORTICO – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Apáti Ferenc, a Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) Kertészettudományi Intézet vezetője, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.
A szakmai konferencián elsősorban a meglévő vízkészletek helyzetének feltérképezésével és a vízjogi engedélyezési eljárás menetével foglalkoznak a szakemberek.
– A jelenleg nehéz helyzetben lévő kertészeti ágazat számára kiemelten fontos a vízkivételi és vízjogi létesítési engedélyek beszerzésének megkönnyítése, és ezáltal az öntözésfejlesztés előmozdítása. Ezen jogosultságok azonban a vízkészletek nagyságától függnek. Olyan racionális javaslatokat kell tenniük a szakmai szervezeteknek, amelyek ebből a helyzetből előremozdítják a zöldség-gyümölcs ágazat fejlődését – fejtette ki Apáti Ferenc.
Az augusztus 18-i HORTICO Zöldség–Gyümölcs Kertészeti Konferencia keretében szó lesz egyebek mellett Magyarország hidrológiai adottságairól, a felszíni és felszín alatti vízkészleteiről, különös tekintettel az Észak-Alföldre, illetve az öntözésfejlesztés jövőbeni kilátásairól, az öntözés szabályozásának átalakulásáról, az öntözés és az öntözhetőség racionalizálásának lehetőségeiről.
A 31. Farmer Expó szakmai programjába bekapcsolódik a DE Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság (AKIT) Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézet, juhtenyésztési workshopot rendez az EuroSheep projekt keretében.
Az egyetem szakemberei a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület programjában is közreműködnek, ahol 40 különböző állatot lehet majd látni, például a magyar muraközit és az óriásokat. A kapcsolódó konferencián előadást tartanak a DE MÉK és az AKIT szakemberei. Pataki Balázs, a kar tiszteletbeli docense a magyar hidegvérű fajta kialakulását, történetét és értékeit ismerteti, Mihók Sándor professor emeritus pedig azt állítja középpontba, milyen kötelezettséggel jár egy történelmi lófajta fenntartása. Oláh János, az AKIT tudományos főmunkatársa a magyar hidegvérű lófajta és a klímaváltozás kapcsolatát elemzi.
A DE MÉK és az AKIT közös standon mutatkozik majd be a közönségnek, ahol megismerhetik a kar oktatási-kutatási portfólióját, emellett drónokkal, hőkamerával, akvapóniával és saját termesztésű zöldségekkel, gyümölcsökkel várják a látogatókat.
Standot állít a DE Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma is a kiállításon. Asztalra kerülnek a diákok által a gyakorlókertben termelt zöldségek és gyümölcsök, valamint gyógynövények és virágok, illetve maguk a tanulók válaszolnak a képzésekkel kapcsolatos kérdésekre. A szervezők a kisgyerekre is gondolnak, többek között traktor-szimulátorral, ló- és fejhető tehén-makettel, valamint állatokkal kapcsolatos, QR-kódos kincskereső játékkal készülnek.
Idén újra lesz Karneváli Lovaskupa a Farmer Expón. Miután a Debreceni Egyetem közreműködésével több mint kétszeresére növelték a rendelkezésre álló pálya nagyságát, már nagy fogatok is elférnek és a gyep minőségén is sokat javítottak. A tervek szerint olyan nagy volumenű, 4-es és 5-ös fogatokból álló lovasbemutató állhat össze a Karneváli Lovas Kupa Fogathajtó- és Díjugrató Versenyen, amilyen még nem volt Magyarországon.
A nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításnak ezúttal is a DE Böszörményi úti campusa ad otthont, augusztus 17. és 20. között.