Agrárközélet
Agrárközélet

NÉBIH-díjas lett az Agrofórum (+VIDEÓ)

NÉBIH-díjas lett az Agrofórum (+VIDEÓ)

Agrofórum Online

A Farmer Expo megnyitóján a NÉBIH elnökhelyettesétől, Lukács Józseftől kapta meg a NÉBIH Köztermesztésért Díjat az Agrofórum.

Debrecenben a Farmer Expo megnyitóján, ünnepélyes keretek között vette át a NÉBIH elnökhelyettesétől, Lukács Józseftől, a növénytermesztési és kertészeti igazgatóság vezetőjétől a három évvel ezelőtt alapított NÉBIH-díjat Molnár Zoltán főszerkesztő és Dr. Demes György lapigazgató.

Ezt a kitüntető elismerést a magyar mezőgazdaság szolgálatában végzett tevékenységükért kapják meg az arra érdemesítettek.
Ezúttal ránk esett a választás.
Hogy miért?
Megtudhatják az alábbi méltatásból.

*

27 éve annak, hogy megszületett az AGROFÓRUM létrehozásának gondolata, akkor, amikor még egyetlen havi megjelenésű agrárszaklap sem volt a piacon.

A szerkesztőbizottság munkáját már kezdetektől a saját maga által megfogalmazott, „egyszerűen, szakszerűen és hitelesen” jelzők fémjelezték, amelyek egyben irányadóul is szolgáltak a tematika összeállítása során. Ezek az elvek vezették a szerkesztőket, a jellegében nem tudományos, de a tudomány és technológia-fejlesztés legújabb eredményeit feldolgozó és azt a gyakorlat nyelvére lefordító szaklap készítésénél, amelyhez mind a mai napig a szerzők többsége tartja is magát.

Az AGROFÓRUM állandó szerkezettel jelenik meg: a Hónap témája, Fókuszban…, Gépesítés-gépek, Figyelmébe ajánljuk, Határtalanul, Agrárgazdaság, Zöldségtermesztés, Gyümölcstermesztés, Szőlészet és borászat, valamint Egyéb szakmai közlemények fejezetek szerint, számos rendszeres rovattal, valamint sorozattal. A szakcikkek és PR-közlemények tartalmilag átfogják a teljes szántóföldi és kertészeti termelést, beleértve a fajtahasználat, vetőmag-előállítás és -forgalmazás, az általános növénytermesztés, a növényvédelem, a tápanyag-gazdálkodás, a talajművelés-talajvédelem, a gépesítés, a környezetvédelem és az ökonómia majd minden aktuális területét. Mindezt havonta átlagosan több mint 150 oldal terjedelemben.


A NÉBIH díjának átvétele Debrecenben – Lukács József (NÉBIH); Demes György és Molnár Zoltán (Agrofórum)

Az AGROFÓRUM-ot csak előfizetői körben terjesztik, igen jelentős, nyolcezret is meghaladó példányszámban.

A havonta megjelenő és az aktualitásokhoz igazodó számok mellett a különkiadványok az AGROFÓRUM utánozhatatlan védjegyévé váltak, amelyek 2002 szeptemberétől, AGROFÓRUM EXTRA név alatt jelennek meg, az elmúlt esztendők gyakorlata szerint évi 5 alkalommal, lapszámonként átlagosan mintegy 140 oldalon; jellemzően kukorica, gyümölcs, olajnövények/szója, gyomirtás/kalászosok és szőlő témakörökben.

Az AGROFÓRUM ONLINE internetes oldal megújulása további tevékenységbővülést jelentett, és ezzel szinte egyidőben korszerűsödött a nyomtatott AGROFÓRUM arculata is.

A piaci felmérések szerint, az AGROFÓRUM nyomtatott megjelenésével piacvezető pozícióban van, amelyet még a versenytársai is elismernek.


Lukács József (NÉBIH); Demes György és Molnár Zoltán (Agrofórum)

Méltán állítható, hogy az AGROFÓRUM-ból szerzett ismereteken gazdák egész nemzedéke nőtt fel az egyetemi padsorokból kiindulva, a gazdálkodókat, gazdaságvezetőket, az agrárium intézményeinek munkatársait is beleértve a mezőgazdaság szinte valamennyi ágazatában megtaláljuk olvasóikat.

A majdnem három évtizeden keresztül végzett szolgálatukkal méltán vívták ki a hazai gazdatársadalom elismerését.

(Agrofórum Online – Fotók: Gribek Tímea)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Létfontosságú az öntözés: szakmai programokkal vár az idei Farmer Expó

2022. augusztus 10. 10:52

Látványos standokkal és szakmai programokkal készül a Debreceni Egyetem agrárkara.

Öntözni, öntözni, öntözni!

2018. augusztus 20. 08:44

Komoly vita zajlik hazánkban az öntözés jogosságáról, szükségszerűségéről az öntözni kívánók és az ivóvízért aggódók között. Az ivóvíz nagy kincs, megőrzése fontos, de öntözés nélkül nem lehet ma már eredményesen gazdálkodni.

Elkezdődik a gazdák értesítése a pályázati döntésekről

2017. augusztus 17. 14:23

Jövő márciusig a több százmilliárd forintnyi mezőgazdasági beruházási pályázat odaítéléséről kapják meg a tájékoztatást az érintettek.

Farmer Expo: növekedett a szakmai programok iránti érdeklődés

2016. augusztus 22. 16:09

Meglepően nagy volt az érdeklődés az idén a vásárhoz kapcsolódó szakmai programok iránt, ami jól mutatja: nagy az igény a tudásra az ágazatba.