Támogatások, pályázatok

Az új támogatás célja a fenntarthatóbb mezőgazdasági termelés ösztönzése

AM Sajtóiroda

Az Agrárminisztérium a 2023-tól induló Közös Agrárpolitika (KAP) keretében a környezeti, klímavédelmi és biodiverzitás szempontjából értékes területeknél is elérhetővé teszi a mezőgazdasági területek után fizetendő alaptámogatást.

A szaktárca szerint ez a változás százezer hektáron ösztönzi a gazdálkodókat arra, hogy megőrizzék a mezővédő erdősávokat, a mezsgyéket, a vízfolyások parti sávjait, a vizenyős vagy éppen a szikes területeiket. A fenntarthatóbb mezőgazdasági termelés ösztönzése tehát már a támogatásra jogosult területek kijelölésénél megkezdődik annak érdekében, hogy az alapszintű területalapú jövedelemtámogatás javítsa a mezőgazdálkodáshoz kapcsolódó ökoszisztémák állapotát.

A KAP stratégiai tervekről szóló uniós rendelet alapján – szakítva a több évtizedes tiltással – lehetővé vált, hogy a „támogatásra jogosult hektár” fogalmába ezen túl beleértsük azokat a művelés alatt nem álló területeket, illetve tájképi elemeket, amelyeket:

·       helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) vagy az agrár-ökológiai program (AÖP) keretben kell fenntartani,

·       más kötelezettségek miatt korábban (pl. Natura 2000 előírások, erdősítés stb.) nem feleltek meg a támogatható hektár fogalmának,

·       korábban szántóként vagy gyepként hasznosítottak, de a jövőben átalakítják fás sávvá, vizes élőhellyé vagy a fent felsorolt területtípusok bármelyikévé.

A 2022. december 31-ig tartó időszakban az uniós szabályok alapján a területalapú támogatás csak a mezőgazdaságilag művelt területeken vehető igénybe, ahol úgynevezett minimumkövetelményeket be kell tartani. Ezek az előírások segítették ugyan a mezőgazdasági területek kultúrállapotban tartását, például a túlzott gyomosság elkerülését, ökológiai szempontból azonban nem minden esetben kedvezőek. Az elmúlt évtizedek gyakorlata azt mutatta, hogy a minimumkövetelményeknek való megfelelést, illetve a minél nagyobb támogatható terület elérését ösztönző uniós támogatási rendszer nem kedvezett a táblaszegélyek, mezővédő sávok, vízjárta területek vagy éppen a belvizes foltok megőrzésének.

A közvetlen területalapú támogatásra jogosult területek körének bővítése hatékonyan járul hozzá a mezőgazdasági területek talajállapotának, mikroklímájának, vízháztartásának javításához, illetve a kapcsolódó élőhelyek sokszínűségének növeléséhez. Az új intézkedéssel az Agrárminisztérium mintegy százezer hektárral növelné a támogatható területeket. Ezzel biztosítható, hogy az alapszintű területalapú jövedelemtámogatás ne késztesse a termelőket a termőterületek ésszerűtlen növelésére a nem termelő területek terhére, sőt ösztönözné a termelés megváltozott klimatikus viszonyokhoz való adaptációját.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fiatal gazdák támogatása: csaknem 5300 igénylő kap segítséget

2025. május 5. 14:10

Április utolsó napjaiban elindult a fiatal mezőgazdasági termelőknek járó kiegészítő támogatás végfizetése.

Idén korábban jutnak támogatáshoz az anyatehéntartók

2025. április 30. 11:10

Már áprilisban megkezdődtek az anyatehéntartóknak járó kifizetések – a kormány gyorsított ütemezéssel segíti az állattartókat.

Új források segítik a MAHOP Plusz hatékony végrehajtását

2025. április 29. 13:10

Az Agrárminisztérium 1,168 milliárd forint támogatással erősíti a MAHOP Plusz program hatékony megvalósítását a 2021-2027-es ciklusban.

Támogatás a Natura 2000 gyepterületek gazdáinak

2025. április 28. 11:10

Az Agrárminisztérium döntött, csaknem 7,7 milliárd forint támogatást kap több mint 7500 gazdálkodó a Natura 2000 gyepterületek után.

A világ legjobb egyetemei közé került a MATE a THE fenntarthatósági rangsorában

2023. június 6. 13:53

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a világ száz legjobbja közé került a Times Higher Education Impact Rankings rangsor ENSZ által deklarált éhezés elleni küzdelmet meghatározó Zero Hunger kategóriájában.

Túlnépesedés: mi lehet a kulcsa a fenntartható élelmezésnek?

2019. november 19. 05:24

A világ népessége az előrejelzések alapján 2050-re 9 milliárd fő fölé emelkedhet és az életszínvonal javulása miatt az egy főre jutó kalóriabevitel is mintegy 20 százalékkal nőhet.

Kevesebb mint két hét alatt hullik le az éves csapadékmennyiség fele

2018. november 30. 07:33

A szakemberek szerint az áradások és az azokkal járó károk növekedni fognak. Mindennek komoly kihatásai lesznek a vízgazdálkodásra, a várostervezésre és a sürgősségi segélyszolgálatokra, valamint a mezőgazdaságra is, amely jóval produktívabb akkor, amikor az eső nagyjából egyenlően oszlik el a termesztési időszakban.

A klímaváltozás elleni küzdelem itt és az ehhez hasonló erdőkben zajlik

2023. június 25. 08:04

Sokkal nagyobb a fatermő képessége annak az erdőnek, amelynek nagy mennyiségű holt- és elegyfája van és a vízgazdálkodása is megoldott, mint azé, amelyben a hagyományos elvek szerint folytatják az erdőművelést.