Házikert

Mi készüljön a sok szilvából, almából és körtéből?

Agrofórum Online

Nyakunkon a gyümölcsszüret, már ha nem fagyott le még kora tavasszal és év közben is tudtuk öntözni. Sok-sok alma, körte és szilva terem egy időben, így ha ügyesen dolgozunk, akkor sokféle téli elemózsia tárolható be belőlük.

Leszámítva pár gyümölcsfajt, a legtöbb nem betárolható télire frissfogyasztású gyümölcsként, így időben el kell kezdeni azon gondolkodni, hogy mi lesz belőle, ha túltermelésben vagyunk.

Lekvártól a chipszig

A legismertebb téli tartósítási mód a lekvárfőzés, ezt még gyerekkorunkban meg is tanultuk. De ahogy teltek az évek, a világ is kitárult előttünk, és számtalan jó más megoldás lett a téli betárolásra. A lekvár, mondjuk úgy, csak a kezdet, ha a gyümölcsfeldolgozásról van szó.

A chutney-k (ejtsd: csátnik) világa már egy izgalmasabb dolog, mert ott lehet a gyümölcsöt zöldségekkel is keverni, lehet bátrabban fűszerezni, sőt kell is és tehetünk hozzá akár csípőset is. A chutney-k esetében elengedhetjük a fantáziánkat, mert ha jó recepteket kísérletezünk ki, akkor a húspácolástól kezdve a köretkiegészítéseken át bármire felhasználható lesz a végeredmény.

A szilvát rengeteg módon felhasználhatjuk, tartósíthatjuk, akár a következő szüretig élvezhetjük a bő termés eredményét

A kompótot se felejtsük el: a kompótokból is több irány van. Készülhet édesen, de ecetesen is, mint egy félig-meddig savanyúság. A kompót is szolgálhat télen köretként húsok mellé, de egy édes kompót bármikor átalakítható gyümölcslevessé is a téli időszakban.

Ha szeretünk főzni, akkor meg pláne gyerekjáték a receptekhez párosítás, mert a szilva jól elviseli a fűszereket, de egy körtét is lehet édesen és akár sósan is készíteni.

Szilvásgombóc mélyhűtve

Bár az eljövendő energiaárak talán nem támogatják a mirelit tárolást, de ideális esetben előre készthetünk gyümölcsös gombócokat, akár szilvából, almából és körtéből is. A kész gombócokat bunda nélkül először tálcán egyesével fagyasszuk le főzés nélkül, majd ha átfagytak, akkor zacskózzuk csak be! Télen elég lesz csak kifőzni és grízes vagy zsemlemorzsás bundába megforgatni.

Chipszet is készítsünk! Aszaljunk kedvünkre!

Mondanám, hogy nincs is jobb a házinál! De ez tényleg így van, még akkor is, ha elsőre macerásnak tűnik. Nagyon vékonyra szeletelve a gyümölcsökből chipszet vagy aszalványt is lehet készíteni. Az benne a plusz izgalom, hogy ha kellően leszárítottuk, akkor poríthatjuk is, ami annyiban jó, hogy télen hozzáadható porként müzlikhez, levesekhez sűrítésként, pudingokhoz, illetve jól jöhet húspácoláskor vagy joghurtok ízesítésekor.

A chipszhez tepsiben alacsony hőfokon süssük meg csörgősig a körte vagy almaszeleteket! A szilva ennél lédúsabb, inkább az aszalás áll jobban neki.

Sövény helyett: örökzöld japánlonc, ami virágával is elbódít

2025. szeptember 8. 05:40

A japánlonc nemcsak látványos és illatos, hanem környezeti szempontból is előnyös választás. Miért is ne próbálná ki?

Hogyan gyökereztessük a leandert? Praktikus tanácsok

2025. szeptember 7. 11:10

A leander szaporítása egyszerű, de odafigyelést igényel. Mutatjuk, hogyan biztosíthatjuk a sikeres gyökereztetést és a téli nevelést.

Ideje a téli zöldségeskertben is gondolkodni!

2025. szeptember 7. 05:40

A téli kertészkedés nemcsak kihívás, hanem lehetőség is. A megfelelő növényválasztással a hidegebb hónapokban is hozzájuthat friss zöldségekhez.

Spóroljon és ültessen saját büdöskemagot!

2025. szeptember 6. 11:10

A büdöske magfogása egyszerű és költséghatékony módszer, amellyel garantált a következő szezon színpompás virágzása.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: az érzékeny almafajtákon egyre gyakoribb a kalciumhiány okozta gyümölcsfoltosság

2023. szeptember 12. 14:10

Csonthéjas gyümölcsű ültetvényekben minimális mértékűre csökkent a keleti gyümölcsmoly repülése, termés- és hajtáskárt nem látni a fákon.

Hagyományos szatmári ízek karácsonyra

2023. december 19. 13:40

Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen az országban, aki (amikor a rázúduló feladatok némileg csökkennek) riadtan számolja a napokat karácsonyig. Mert igen, tudom, hogy ez az ünnep nem a fogyasztásról szól, és nem a „mit eszünk” a lényeg, de azért zabpehellyel és némi tejtermékkel csak nem lehet nekiindulni az ünnepnek... És akkor az ajándékokról még nem is beszéltem.

Nem lankadhat a növényvédősök figyelme – Intenzív a kártevők és kórokozók jelenléte a gyümölcsösökben

2023. július 6. 10:10

A növények fejlődése a kielégítő vízellátás miatt intenzív, de a betegségek és a kártevők sok növényvédelmi problémát okoznak.

A sárga szilvák királynője: a mirabelle varázsa

2025. július 10. 14:10

Apró, aranysárga gyümölcs nagy értékkel – a mirabelle szilva nemcsak finom, de piaci szempontból is figyelemre méltó fajta.