Agrárközélet

Az állategészségügy terén kiemelkedő vállalatcsoporttal működik együtt a MATE

MATE

Közös oktatási és kutatási projektek megvalósítása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és az állatgyógyászat terén kimagasló színvonalú tevékenységet végző ALPHA Befektetési Holding Zrt. vállalatcsoport.

Az ALPHA Befektetési Holding Zrt. 2010. novemberében alakult meg, létrejöttével pedig ernyővállalatként foglalta magába az addigra már kiemelkedő sikereket elérő országos lefedettségű vállalatcsoportot. E csoport zászlóshajója a több mint 30 éves múltra visszatekintő ALPHA-VET Állatgyógyászati Kft., amely kiemelt figyelmet fordít az innovációkra, a kiváló gyártási körülményekre, valamint a csúcsminőségű állatgyógyászati készítmények és takarmánykiegészítők előállítására és forgalmazására.

Az együttműködés értelmében a vállalatcsoport gyakorlati helyszínt nyújt a MATE hallgatói részére, továbbá lehetőséget biztosít tudományos diákköri dolgozatok, valamint szak- és diplomadolgozatok készítésére is. Emellett a vállalatcsoport szakértői az egyetemi képzések szervezésében is részt vesznek, gyakorlati oktatók biztosításával, illetve a képzések tematikájának összeállításával.

Az együttműködés kapcsán Dr. Gyuricza Csaba rektor kiemelte, hogy az egyetem és a vállalatcsoport közös érdeke az agrárdigitalizáció fejlesztése és elterjesztése, a mezőgazdasági vállalkozók edukálása, valamint azoknak a 21. századi ismereteknek az átadása, amelyek segítik az agrárium szereplőinek fenntartható, környezettudatos és hatékony gazdálkodását.

fotó: Balázs Viktor

Dr. Móré Attila, az ALPHA Befektetési Holding Zrt. igazgatóság elnöke a megállapodás aláírásakor rámutatott, hogy a vállalatcsoport számára az is rendkívül fontos, hogy a munkavállalók naprakész elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkezzenek, épp ezért támogatják a MATE szakirányú továbbképzésein és posztgraduális képzésein való részvételüket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

Claas – Carraro együttműködés az ültetvénytraktor-gyártásban

2022. február 24. 05:36

A korábbi együttműködés most új szintre emelkedik azt követően, hogy aláírták a Claas és a Carraro Group stratégiai együttműködési szerződést.

Kihelyezett innovációs műhelyt alapított a MATE Mezőtúron

2022. augusztus 29. 13:19

Kihelyezett innovációs műhelyt alapított a MATE Szent István Biztonságkutató Központja a MUMGÉP (Magyar Út- és Mezőgépgyár) Kft. mezőtúri telephelyén.

Törökszegfű mellé: mit ültessünk, mit kerüljünk?

2025. június 7. 13:10

A törökszegfű gyönyörű és illatos, de nem mindegy, mely növények mellé ültetjük – íme a legjobb és legrosszabb társai!

Perspektívák az ökológiai termelés fejlesztésére

2021. május 24. 11:22

Az ökológiai gazdálkodás egy meglehetősen fiatal, ám annál biztatóbb irányvonalat képez Oroszországban, melynek hatalmas gazdasági és az állampolgárok életminőségét javító súlya van.