Állattenyésztés

Termékdíj 2015 – Az állattenyésztés fejlesztőit jutalmazták

Agrofórum Online

A hagyomány, szakmaiság és megújulás jegyében készülő XXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok előprogramjaként jutalmazták a Termékdíj Pályázat 2015 résztvevőit.

A hagyomány, szakmaiság és megújulás jegyében készülő XXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár előprogramjaként jutalmazták a Termékdíj Pályázat 2015 résztvevőit március 31-én kedden, Hódmezővásárhelyen. A két kategóriában meghirdetett pályázat értékelésekor a szakmai zsűrinek összesen 43 nevezésből kellett kiválasztania a legjobbakat. Állattenyésztés kategóriában az Agrofeed Kft. kapott Nagydíjat, Növénytermesztésben pedig az AXIÁL Kft. képviselője vehette át a gránit talapzaton álló bronz pásztor szobrot.

„Az április 24-25-26-án a Hód-Mezőgazda Zrt. és a Magyar Állattenyésztők Szövetségének és tagszervezeteinek társrendezésében zajló kiállítás az elmúlt két évtized során a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozójává vált, amelyen az állattenyésztés nyolc ágazata – a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske-, a baromfi-, díszbaromfi-, és nyúltenyésztők – a halászat, vadászat, valamint az állattenyésztéshez kapcsolódó növénytermesztés legjelesebb képviselői mutatkoznak be minden évben. Ehhez kapcsolódik a Termékdíjak odaítélése is” – mondta el köszöntőjében Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója.

„Míg a tavalyi kiállítás mottója a „hagyomány, szakmaiság, megbízhatóság” volt, az idei vásár némi módosítással a hagyomány, a szakmaiság és a megújulás jegyében telik – tájékoztatta a jelenlévőket Fekete Balázs állattenyésztési igazgató -, mivel a magyar állattenyésztés hagyományaira és az alföldi kiállításra is jellemző, nagyon szigorú szakmaiság mellett a folyamatos megújulás is szükséges.”

A háromnapos rendezvény látogatói az őseink által kitenyésztett, hagyományos magyar fajtákkal, földművelési és állattenyésztési eszközökkel, valamint a szintén hagyományos módon készített élelmiszerekkel találkozhatnak. Ugyanakkor a technológiai újítások is évről-évre nyomon követhetők, a szántóföldi növénytermesztéstől kezdve az istállótechnikán és az élelmiszeriparon át egészen a gyógyszerekig. A hagyományok és megújulások sorát említve Fekete Balázs azt is elárulta, hogy bár az idei kiállítást is a 22 éve lefektetett hagyományok mentén szervezik, ezek részét az újdonságok és egy minden alkalommal fókuszba állított állatfajta is képezi.

A XXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár kiemelt faja a Furioso-Nort Star (ismertebb nevén mezőhegyesi félvér) lesz, melynek tenyészosztály szemléjét is itt tartják, így a látogatók mintegy 70-80 felvonultatott példányt is láthatnak belőle.

Újdonság, hogy idén először külföldiek számára is épül nemzetközi pavilon, melynek működtetésével annak a 2016-os, mintegy 60 ország képviseletében tartandó, több napos nemzetközi állattenyésztési konferenciának a vendégfogadó „főpróbáját” tartják, aminek Magyarország ad otthont, és aminek – budapesti helyszíne mellett – két napos szakmai elméleti tanácskozását Hódmezővásárhelyen tartják.

„Az is a hagyomány részét képezi, hogy mindig Csongrád megyei művész által készített díjat adunk át a kiállításon.” – emlékeztette a jelenlévőket Fekete Balázs.
Míg korábban többnyire állatfigurák megjelenítésében vagy a kiállítás jellegzetes ismertetőinek megformálásában gondolkodtak, ezúttal az állatok gazdáját, tenyésztőjét, pásztorát ábrázoltatták B. Kovács Emőke hódmezővásárhelyi-mártélyi képzőművésszel. „A magyar nyelv jól megkülönbözteti a különböző állatfajok pásztorait (csikós, juhász, kondás gulyás stb.), így a mostani díjakat (a nagydíjakat és a kategóriadíjakként kiadott plaketteken egyaránt) egy gránit talapzaton álló, botra támaszkodó, cserzett arcú bronz pásztorszoborral formáltattuk meg, aki megelégedetten szemléli az állatait.”

A Növénytermesztés kategóriában meghirdetett pályázatra 13 nevezés érkezett.

„A Bíráló Bizottság jól ismeri a termelők most legégetőbb gondjait, amelyek egy része a 2014 nyári és őszi szélsőséges időjárásával függ össze” – állapította meg a bíráló zsűri elnöke, Prof. Dr. Birkás Márta professzorasszony, aki értékelésében is hangsúlyozta, hogy mivel 2015 a talajok éve, a benyújtott pályázatok közül a Bíráló Bizottság azokat sorolta a legjobbak közé, amelyek a talajok kímélését és jobbá alakítását segítik, akár kondicionáló szerekről, akár gépekről van szó.

„Ahhoz, hogy a növénytermesztés sikeres legyen, a talajok fizikai és biológiai állapotát, termékenységét kell kedvező szintbe hozni, és abban megtartani.” – jegyezte meg a professzorasszony.

„Az Állattenyésztési szekcióban összesen 30 darab beérkezett pályamű között a bíráló zsűri örvendetesnek tartotta, hogy az évek óta rendszeresen kiállítók és pályázók mellett most először nevezők és kiállítók is akadtak.” – értékelte a kategória nevezéseit a zsűri elnöke, Dr. Gráff Myrtill, a SZTE MGK Állattudományi és Vadgazdálkodási Intézet docense. „A termékek mindegyike az állattenyésztés fejlődését szolgálja és komoly kutatások, fejlesztések eredményeként születtek.”

A szakterületeknek megfelelően két kategóriában érkeztek pályamunkák.

Mivel a jól tápláltság alapfeltétele az egészségesen fejlődő állatnak, az egészségközpontú szemlélet a Takarmányozás kategóriában érkező pályamunkákban is jelentős szempont volt. A nevezett termékek, takarmánykiegészítők (vitaminok, ásványi anyagok) mind természetes alapanyagúak, illetve azok a technológiai fejlesztések is erre irányultak, melyek a táplálék felhasználásig történő minőségi megőrizésére törekedtek.

Az agrár- informatika, tartástechnológia, állategészségügy és szaporodásbiológia tagozatban olyan gépeket, eszközöket, szoftvereket pályázattak, amelyek a legmodernebb technológiákat felhasználva segítik a mindennapi állattenyésztési munkálatokat. Ma már az állatgyógyászatban is egyre inkább a megelőzésre kerül a hangsúly, így sok növényi alapú, betegségmegelőző készítmény nevezése érkezett annak érdekében, hogy az állattenyésztés során minél kevesebb gyógyszert (főként antibiotikumot) kelljen alkalmazni.

„MAGYAR ÁLLATTTENYÉSZTÉSÉRT TERMÉKDÍJ PÁLYÁZAT 2015”

A zsűri tagjai:
Dr. Gráff Myrtill  –  docens, SZTE MGK Állattudományi és Vadgazdálkodási Intézet, a zsűri elnöke
Marczali Gábor  –  a Komáromi Agrár Zrt vezérigazgatója
Dr. Sallai László – az SZTE MGK Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézet adjunktusa

NAGYDÍJ: Agrofeed Kft.
„GX-60” – ENERGOBIOTIKUM
A hazai fejlesztésű GX-60 termék a sertéstakarmányozásban a glicerin etetésének lehetőségét teremtette meg, aminek köszönhetően nem csak könnyen emészthető és ízletes energiakigészítés, hanem eredményesebb takarmányfelvétel, tenyésztés- és hízlalás érhető el. Ezáltal javítja a hízósertések húsminőségét, a kocák tejtermelését. A termék előállítása során a biodízel előállítása közben keletkező melléktermékeket hasznosítják.

I. TAKARMÁNYOZÁS

I. DÍJ:  Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft.
Platinum Prestarter- Mindenek előtt!

II. DÍJ:  AHRHOFF GmbH
Sertéstakarmányozás szója nélkül, GMO-mentesen

II. DÍJ:  Pro-Feed Kft.
ProSid™ MI 700. az új generációs, korróziómentes propionsavas szemesgabona-tartósít

III. DÍJ:  Prior-Pingvintej Kft.
Pingvintej tejpótló tápszer „tej taxiban” történő használatra

III. DÍJ:  ADEXGO Kft.
„Repro-Go-M-Turbo-VéO” kiegészítő takarmány

II. AGRÁRINFORMATIKA, TARTÁSTECHNOLÓGIA, ÁLLATEGÉSZSÉGÜGY, SZAPORODÁSBIOLÓGIA

I. DÍJ:  KÉSZENLÉT Zrt.
DAIRYMASTER MOOMONITOR+ A világ legpontosabb ivarzásérzékelő / aktivitásmérő rendszere…

I. DÍJ:  AXIÁL KFT.
RMH Premium 21 önjáró takarmánykeverő-kiosztó kocsi

I. DÍJ:  Animal-Hygiene Kft.
Incimaxx Aqua SD a kiváló vízminőség eléréséért, a biztonságért, az állatok egészségéért és a jobb termelékenységért

II. DÍJ:  ADEXGO Kft., VITAFORT Zrt., MDE Kft.
„VITADEX automata drencselő készülék” üzemi használatának eredményessége, alkalmazott drencselési protokollok

II. DÍJ:  BAFFI AGROCORPORATION  s.r.o.
NABAMIX, a magyar takarmánykeverő kiosztó kocsi

III. DÍJ:  KÉSZENLÉT Zrt.
BOBMAN COMFORT almozógépek a költséghatékonyság jegyében az istállók karbantartása során

III. DÍJ:  Topigs Norsvin Danubia Kft.
A CT vizsgálatok integrálása a Topigs Norsvin kanszelekciójának napi gyakorlatába

„MAGYAR NÖVÉNYTERMESZTÉSÉRT TERMÉKDÍJ PÁLYÁZAT 2015”

A zsűri tagjai:
Prof. Dr. Birkás Márta – egyetemi tanár Gödöllő SZIE, az MTA doktora, a zsűri elnöke
Sipos József – a Bayer Hungária Kft. területi képviselője
Dr. Molnár Tamás Géza Ph.D – az SZTE Mérnöki Kar Műszaki Intézet docense

A Nagydíjat a 7 magas színvonalú pályázattal nevező Axiál Kft. kapta: „A forgalmazott gépek (erőgép családok, önjáró permetező, teleszkópos rakodógép, eke és ráépített elmunkáló) színvonalát, az alkalmazással jelentkező előnyöket, valamint az üzemeltetést segítő informatika, és a precíziós termelést segítő navigációs hálózat mostani és majdani értékeit díjaztuk” – értékelt a zsűri. A díjat Pintér Zsolt ügyvezető vette át.

NAGYDÍJ: AXIÁL Kft.
A benyújtott pályázatainak magas színvonaláért

  I. DÍJ:  TERRAGRO Kereskedelmi Kft.
BIOFIL Talajspecifikus baktérium készítmények: BIOFIL Savanyú, Normál, Lúgos talajoltó baktérium készítmények

II. DÍJ:  Pro-Feed Kft.
TERRA-SORB® kondicionáló termékcsalád a növényi stressz ellen

II. DÍJ:  FitoHorm Kft.
„Gabona startertrágya, a FitoHorm Turbo Magnézium”

III. DÍJ:  SAATEN-UNION Hungária Kft.
HIBRIDBÚZA: innováció a nemesítésben, érték a gyakorlatban

(Csomós Éva – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Karácsonyi süti xilittel: tudta, hogy a kutyának halálos méreg?

2024. december 17. 09:40

Karácsonykor sok kutya kerül xilitmérgezéssel állatorvoshoz. Miért veszélyes, és mit tegyünk, ha az eb beleevett a nyírfacukros süteménybe?

Miért tart valaki manapság háztáji csirkét?

2024. december 15. 16:10

A baromfitartás sok generáció óta az életformánk része. Egy kutatásból kiderült, hogy manapság a csirkék élelmiszerforrások, de társállatok is.

Most esszük meg az éves halfogyasztás közel kétharmadát – így alakul idén az ár

2024. december 14. 10:10

Magyarországon az egy főre eső halfogyasztás évi 6,5 kilogramm, de ez még jócskán elmarad a 20 kilogrammos uniós átlagtól.

Megér egy tenyésztésre szánt borjú 130 ezer eurót?

2024. december 12. 13:10

Még a nyáron rekordáron kelt el egy borjú Németországban: valaki 130 ezer eurót adott a kis jószágért. Vajon visszajön az ára?

Hatékony gépek az állattenyésztés területének erősítésére a KITE Zrt. kínálatából

2024. május 6. 13:10

A megváltozott időjárás kihívást jelent a gazdálkodóknak, ezért még inkább szükség van megbízható gépekre a minőségi szálas- és tömegtakarmány előállítása érdekében.

Hamarosan nyílik az egyik legrangosabb hazai állattenyésztési kiállítás

2018. április 20. 07:04

Kevesebb, mint egy hónap múlva, 2018. május 10-11-12. napokon immáron 25. alkalommal nyitja meg kapuit az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, melynek a Hód-Mezőgazda Zrt. ad otthont.

Nemzetközi bírói csapattal a hódmezővásárhelyi kiállítás függetlenségéért

2019. május 8. 04:21

Idén hat külföldi show-bíró bírál négy szarvasmarha fajtában a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon.

Zöldsor-gépek Hódmezővásárhelyről: a belépő szinttől a profi változatokig

2022. május 12. 13:06

Az immár 29. alkalommal megrendzett Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon ezúttal a zöldsor-gépek között néztünk szét.