Miért nem képez fejet a karfiol?

Agrofórum Online

Évek óta próbálkozom karfiolt termeszteni kertemben, de sajnos sikertelenül. A növények ugyanis nem fejesednek. Miért nem képez fejet a karfiol?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A karfiol termése, vagyis rózsája vagy feje nem más, mint húsosan megvastagodott virágzata. A karfiol biológiai igényei egyes vonatkozásokban megegyeznek a többi káposztafélével, de található közöttük néhány fontos különbség is. Érzékenyebbek ugyanis a hőmérsékletre, páratartalomra, valamint a tápanyagok utánpótlására is. A karfiol kissé melegigényesebb zöldségfajnak mondható társainál, azonban csak a mérsékelt meleget, nem kifejezetten a mostani nyarakon uralkodó forróságot kedveli. Jellemző, hogy a növény már megfelelően fejlett, vagy akár túlzottan is fejlett levelekkel rendelkezik, melyek egészségesnek bizonyulnak, de ennek ellenére sem képeznek rózsákat. A virágainak képződéséhez ugyanis arra van szüksége, hogy a nappali hőmérséklethez képest éjszaka kissé hűvösebb körülmények uralkodjanak. Amennyiben a hőmérséklet az éjszaka folyamán sem hűl le kellő mértékben, legalább 20 fokos hőmérsékletig, úgy a karfiol virágzása nem fog végbemenni, vagy később fog elkezdődni.

A túlzottan meleg időjárás a növény fokozott párologtatását is előidézi, azonban egy bizonyos szint után már a növény párologtatásának korlátozásához vezethet. A párologtatás csökkenése miatt a növények tápanyagfelvétele is lecsökken, így gyakorta jelennek meg a leveleken egyes tápelemek hiánytünetei. A megoldás azonban nem a tápanyagok utánpótlásában keresendő, hanem a hőmérséklet csökkentésében. Az éjszakai magas hőmérséklet csökkentésének egy módja létezik, a növények talajának öntözéssel való hűtése, ekkor nagyobb mennyiségben érdemes alkalmanként vizet kijuttatni az éjszakai órákban. 

A karfiol megfelelő fejesedése után is adódhatnak még problémák a termesztés során. Az egyik ilyen pl. a karfiol rózsáinak lila elszíneződése, melyet a nem megfelelő bórellátás vált ki. Általában elegendő bórmennyiség áll rendelkezésre a talajban, de felvétele a talaj nem megfelelő kémhatása, illetve vízhiány esetében gátolt lehet. A rózsa barnulása is problémát okozhat, melyet a túlzottan erős fényhatás vált ki. A fajták közül érdemes olyat választani, melyek levelei a fejet is takarják, ezáltal nem éri rózsáikat a tűző nap.

Mely zöldségfajokat szaporítjuk állandó helyre vetéssel?

2023. február 13. 04:38

Kérem válaszukat a következő kérdésekre: Mely zöldségfajokat szaporítjuk állandó helyre vetéssel? Miért kell palántát nevelni?

Télen veszélyesen magas, nyáron károsan alacsony, I. – Zöldségtermesztőknek a páratartalomról

2023. október 19. 15:10

Zöldségtermesztők – úgy a szabadföldön gazdálkodók, mint a hajtató kertészek – a klimatikus környezeti tényezők említése kapcsán többnyire a fényviszonyokra és a hőmérsékletre gondolnak, a páratartalomnak nem tulajdonítanak kellő jelentőséget. Pedig a fóliák alatt a kritikusan magas, szabadföldi gazdálkodás esetén a károsan alacsony légnedvesség jelentős mértékben közrejátszik a termesztés eredményességében.

Batátát a kertekbe! II. rész

2019. január 17. 05:38

A batátát nagy sor- és tőtávolságra ültetik, a kezdeti felgyomosodása igen jelentős lehet. Bár később, a hatalmas lombtömegének köszönhetően jó gyomelnyomó, a gyomprobléma megoldására érdemes agroszövetet használni. Homokos talajon termelt batátáról tövenként 1,5-2,5 kg termést takarítanak be, ahol az átlag gumóméret 200-600 g.

Tartósítás konzervek és hűtőberendezések nélkül

2021. március 27. 13:13

Az élelmiszer tartósításának a kialakulása egyidősnek tekinthető az emberiség történetével. Hagyományos értelemben véve az „ősi” tartósító eljárások közé sorolhatjuk a szárítást, az aszalást, a besűrítést, a füstölést, a sózást, a savanyítást, az erjesztést vagy akár a természetes hűtést is.