Agrárközélet

Idén is szaktanácsadókat díjazott a NAK

NAK Sajtóközlemény

Kihirdették „Az Év Szaktanácsadója 2021” díj nyertesét 2022. december 14-én. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrárminisztérium által immár harmadik alkalommal meghirdetett pályázat célja az agrárágazatban tevékenykedők érdekeit szolgáló, kiemelkedő szaktanácsadói munka elismerése.

„Az Év Szaktanácsadója” díj a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrárminisztérium közös szakmai elismerése. A pályázatot beküldő jelöltek közül az első körben szakmai szempontok alapján pontozott három legtöbb pontot elérő szaktanácsadót hallgatta meg a minisztérium, a NAK és a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság (NATaB) képviselőiből álló szakmai grémium. A meghallgatáson a szakemberek személyesen is bemutathatták szakmai életútjukat, szaktanácsadói tevékenységüket és győzhették meg a bizottságot arról, hogy miért ők a legalkalmasabbak az elismerésre.  A pontozás és a személyes bemutatkozás alapján a bizottság kiválasztotta azt a szakembert, aki végül átvehette az ezért járó díjat.

A díjátadásra 2022. december 14-én került sor, a NATaB év végi ülése keretében, a NAK Dunaharaszti Oktatóközpontjában, a díjakat Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a NATaB-elnöke és Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató-helyettese adta át.

„Az Év Szaktanácsadója 2021” címet Nagy László Győr-Moson-Sopron megyei szaktanácsadónak ítélték, aki már fél évszázada végez tanácsadói tevékenységet.  Példaértékű mentalitása, munkaszeretete és a gazdálkodók irányába nyújtott figyelme sok fiatal szakembert motivált arra, hogy szaktanácsadóvá váljon.

Az idei évben először került sor arra, hogy a közönség, az „ügyféloldal” is szavazhasson. A sikeres pályázók közül a NAK honlapján volt lehetőség szavazni legjobbnak ítélt szakemberre. A szavazatok száma alapján „Az Év Közönségdíjas Szaktanácsadója 2021” címet Kósa Ferenc László Bács- Kiskun megyei tanácsadó nyerte el, akire 12 éve számíthatnak a gazdálkodók.  

A harmadik jelölt, Mucsi Nikolett Csongrád-Csanád megyei szaktanácsadó pedig – a pályázaton elért kimagasló eredményéért és szaktanácsadási munkájáért – elismerő oklevelet vehetett át a díjátadó ünnepségen.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

A NAK segít az agro-ökológiai támogatások igénybevételében

2023. március 21. 14:16

A 2023-2027-es Közös Agrárpolitika idei indulásával megváltozott a területalapú támogatások rendszere: jelentős szerepet kap az Agro-ökológiai Program (AÖP), melynek keretében a környezeti és természeti értékek megőrzését célzó vállalásokért plusz támogatást lehet igényelni.

Határozott lépéseket kérnek az Európai Bizottságtól a V4 országok agrárkamarái

2023. április 27. 14:18

A Visegrádi Országok (V4) agrárkamarái, továbbá bolgár, horvát, észt, litván és román gazdálkodói szervezetek közös felhívást intéztek az Európai Bizottsághoz, ismételten határozottan kérve az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek miatti tarthatatlan helyzet sürgős kezelését.

Kedvet csinálnak a zöldség- és gyümölcsfogyasztáshoz

2023. június 16. 10:41

A Zöldség- és Gyümölcsnapot idén negyedik alkalommal hirdeti meg az Európai Friss Csapat program, hagyományosan június 17-ére, amikortól a hazai gyümölcsszezon a kezdetét veszi. A kezdeményezés célja kedvet csinálni a zöldség- és gyümölcsfogyasztáshoz, valamint népszerűsíteni a hazai agrárium igazán zamatos, szezonális termékeit.

Jó állapotban teleltek át az őszi vetések

2018. április 17. 09:00

Az idei enyhe, általában hótakaró nélküli telet viszonylag jól átvészelték az őszi vetések.