Gépinfo

III. Kiskőrösi Dutra Találkozó: a magyar traktor ünnepe (+KÉPEK)

Agrofórum Online

Gondosan restaurált példányok és kopott, rozsdás vasak díszfelvonulása, szenvedéllyel átitatott levegő, és persze olyan fokozott érdeklődés.

Gondosan restaurált példányok és kopott, rozsdás vasak díszfelvonulása, szenvedéllyel átitatott levegő, na és persze olyan fokozott érdeklődés, amitől még az esős idő is felderült – röviden így jellemezhető a III. Kiskőrösi Dutra Találkozó.

Teljes képgaléria >>>

A lelkesültségükről híres kiskőrösi dutrások idén is kitettek magukért, elszántságuktól pedig még az égi hatalmak is megriadtak és visszavonulót fújtak az aranyat érő május végi esőzésnek. Pedig jutott belőle bőségesen, ráadásul épp a felvonulásra tervezett nap reggelén, ám ez az érdeklődőket nem tartotta vissza, hisz ezrével érkeztek a Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény épületébe, aminek már bejáratánál felsorakoztatott Dutrák adták hírül az esemény jelentőségét.

„Érkeztek Zala megyéből, a Nyírségből, Kisbérről, külföldről pedig itt volt az egykori svéd importőr fia, Christer Esbjörnsson, de két angliai gyűjtő barátunk is megtisztelt a jelenlétével, a jövőben pedig Németországból és Ausztriából is várunk majd vendégeket.” – árulta el az Agrofórum Online érdeklődésére Kósa Gyula főszervező, akinek tavaly ősszel vásárolt UE 28-a biztosította a „csillaggarázs-szervizt”, vagyis a magukban kedvet érző látogatóknak a kerékcsere lehetőségét. Ez akár az első lépése is lehetne a gépre váró restaurálásnak, ami után – Kósa Gyula tervei szerint – majd „vitrintraktor” lehet belőle, bár azt is fontolgatja, hogy meglévő egy hold földjéhez olykor egy kis tárcsázásra majd néha elővegye.

Érdemes lenne, hisz ezek a gépek épp strapabírásuknak köszönhetően váltak ennyire kedveltté.  Mint ahogy az a belső térbe állított zöld 4400-as is, amiről tulajdonosa, a 2012-ben alakult kiskőrösi Dutra Baráti Kör tagja, Kiss Zsolt büszkén mesélte: ez a gép már számtalanszor bizonyított. Úgy szedte ki a sárból a leragadt pótkocsit, hogy az az előtte próbálkozó gépnek meg sem mozdult. A szintén elakadt traktort pedig úgy, hogy még sebességbe se tették. Zsoltnak ugyan másik gépe is van otthon, de – mint mondja – Dutrája még a nagyobb súlyú és lóerős traktorhoz képest is lényegesen jobban teljesít. „Érzelmileg is kötődünk hozzá, mert magyar, másrészt pedig azért, mert mind vonóerőben, mind fogyasztásban sokkal jobb, mint a kategóriájában más hasonló traktor”.

Egyszerűségében nagyszerű

Annak firtatására, hogy vajon melyik lehet a találkozó legkülönlegesebb gépe, Fábián Péter hamar lecsapta a választ: mindegyik az, hisz rengeteg munka, idő, energia és pénz van bennük.
Csakugyan tudhatja, hisz szintén kiskőrösi dutrásként személy szerint is mindent igyekezett megtenni annak érdekében, hogy a kiállított gépek a rendezvényen ne csak bemutathatók, hanem szépek is legyenek, és ezzel a látogatóknak is örömet szerezzenek. Ő két gépét is bemutatta. A tulajdonában lévő U28 és egy D4KA a felvonulás aktív résztvevője volt, otthon pedig dolgozik még egy D4KD típusún.

„Az egyik fő motivációs erő nálunk, hogy ez a gép olyan egyszerű, hogy mi is meg tudjuk szerelni.” – magyarázta, miközben Korbuly Jánosnak, a DUTRA megalkotójának érdemeit is lelkesen méltatta. „Ez a gép megbízható, stabil és kategóriájában a maga idejében a legjobb volt. Külföldről is számtalan díjat hozott el. Korbuly János és csapata olyat alkotott vele, mint a németek a bogárhátújáról ismert márkával.”

Márpedig a Dutra csakugyan fogalom a traktorok világában. A mára legendássá vált szerkezetek a maguk korában olyannyira számítottak korszerű, sikeres gépeknek, hogy a mezőgép-ipartörténelem a Vörös Csillag Traktorgyár 1948-1975 közti időszakát is „DUTRA-korszak” néven őrizte meg. A “dumper” (dömper) és a “traktor” szavak összevonásából megalkotott Dutra márkanéven ismert gépek jónéhány példánya máig munkaképes, és még látni őket dolgozni a hazai földeken.

A befektetett munka eredménye az újjáéledő gép

A kiskőrösiek motiváltságához talán csak Szarvasi Veteránjármű Baráti Kör  elhivatottsága hasonlítható, akik arról híresek, hogy „saját lábon” érkeznek a találkozókra, bárhol is legyen az. „Ezúttal kivételt tettünk – mondta a klub motorjának számító Csernus Mihály -, mert most platón hoztuk el a Lénárt Zoltán tulajdonában lévő csőtengelyes szürke kis U28-ast. Lett volna egy másik is, de nem készültünk el vele időben” – magyarázta. Persze, nem csak azzal tudtak volna előállni, hisz – ahogy mondta – szinte minden második csoporttagjuk rendelkezik egy-egy Dutrával.

„Szakmai szemmel nézve ezen a találkozón kevés az eredeti állapotba visszaállított gép, de egyre több a már nem a munkából kivett, hanem a hobbi traktorok jelenléte” – magyarázta U28-asa előtt állva Lénárt Zoltán, akinek ezen a téren már aligha lehetne újdonsággal előállni. A bordó üléses, kis szürke, kabin nélküli csőtengelyes 4 éve került hozzá egy Békésszentandráshoz közeli faluból.

„Vagy 15 évet állt egy fa alatt, amikor rátaláltam, ugyan szinte hiánytalan, de nagyon romos állapotban volt. A gazdája azt tervezte, hogy felújítja, de ismertem annyira, hogy tudjam: nem fogja megtenni. Ott rögtön megvettem, délután visszamentem érte egy rakodógéppel és egy pótkocsival. Majdnem egy évet dolgoztam rajta, mire a 2012-es szarvasi veterántalálkozón bemutatkozhatott”.

Miközben az eredeti festékszínt illetően is kortörténeti ismertetést adott, megmutatta, hogyan volt a burkolat összetaposva, hol kellett a kettes lemezt szétdarabolnia, kikalapálni, majd visszahegeszteni, és úgy elmunkálni, hogy mindezek nyoma egyáltalán ne látszódjon. Hiszen azt vallja, hogy nem csak megjavítani kell valamit, hanem amennyire lehet, az eredeti állapotára visszaállítani.

„A csőtengely vége le volt vágva, az elején a csapágy annyira el volt kopva, hogy nem állt meg, csak lötyögött. A tengelycsonkok újak, a függőleges tengely el volt görbülve, kiegyenesítettem, fölhegesztettem, nagyon sokat dolgoztam vele, mire ez lett belőle”. Bár Lénárt Zoltán otthon végez mezőgazdasági tevékenységet, de csőtengelyesét – mint ahogyan a további 6 dédelgetett kedvencét – csak rendezvényekre veszi elő.

A május 22-24. között rendezett III. Kiskőrösi Dutra Találkozón a mintegy 70 kiállított, egyszerre indított és látványosan felvonultatott Dutra mellett megannyi program szórakoztatta a jelenlévőket. Az alkalmi jegykezelővé avanzsált Kósa Gyula főszervező egy Ikarus 66-os busszal csalogatta városnézésre a nosztalgiajáratra is kíváncsiakat, a helyben maradókat azalatt filmvetítések és szakmai előadások sora várta. A legnépszerűbbnek azonban mégiscsak a „szigorúan” Dutrás programok számítottak: a gyerekek számára is kipróbálható szántás, a nagy sikert arató traktorhúzó verseny, és a meglehetősen látványos Dutra Cross, rally és buckaugratás.

(Csomós Éva – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Váratlan újdonsággal léptek elő a kínaiak, alaposan meglepték vele a piacot

2025. december 24. 09:10

A válsághelyzetek mindig új szereplők, „trónkövetelők” felbukkanását segítik elő, így van ezt most a traktorpiacon is.

Erősen titkolózik a John Deere, elképesztően nagy dobásra készülhetnek, van is egy tipp rá

2025. december 21. 16:10

Valóban új traktor készült a John Deere boszorkánykonyhájában? Ha igen, akkor miért nem leplezték le az Agritechnica kiállításon? Ez a kérdés foglalkoztatja most a fél világot.

A 12 kerekű traktor extrán talajkímélő, mégis van vele egy óriási probléma

2025. december 18. 09:10

Ha a hagyományos 4 kereket megduplázzuk vagy megtriplázzuk egy traktoron, azzal jelentős talajkímélést érünk el, hiszen kétszeresére-háromszorosára növeljük a felfekvő felületet.

Piacra került az egyik legmutatósabb nagytraktor, a műszaki tartalomra is elégedetten csettinthetünk

2025. december 8. 13:10

A hatalmas kiterjedésű mezőgazdasági területek művelése nagy teljesítményű gépeket kíván meg, ezt az igényt elégíti ki Argentína legnagyobb gyártója is.

A 120 LE-t is megugorja az Iseki eddigi legnagyobb traktora

2024. március 25. 14:10

Nagy nyomatékú, kis fogyasztású Deutz motorral szerelték fel a japán Iseki eddigi legnagyobb traktorát, amely már 120 LE fölötti teljesítményű.

A John Deere önvezető traktor munkába áll

2023. június 10. 06:34

A traktor a mobil operációs rendszer megérintésével beindul és anélkül, hogy a fedélzeten bárki is tartózkodna, útjára indul.

Magtár: prémium minőségű öntözőberendezések és továbbfejlesztett Steyr traktorok

2024. február 3. 12:10

Az öntözőberendezések foglalták el a Magtár Kft. standjának felét az AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon, és nem véletlenül, hiszen a szolnoki székhelyű cég ezen a téren is felsőkategóriás, prémium termékeket kínál a gazdálkodóknak.

Idén ismét lesz traktorhúzó verseny Hajdúböszörményben

2022. július 22. 12:12

A pandémia okozta kényszerű kihagyás után augusztus 12. és 14. között ismét megrendezik a Kelet-magyarországi Agrárfórumot.