Növénytermesztés

Hoffer traktoros aratófesztivál lesz Ópályiban

Agrofórum Online

A 21. Nemzetközi Aratófesztiválra készülnek Ópályiban, ahol július 11-én a régmúltat visszaidéző Hoffer traktor is szerepet kap a hagyományos gabona-betakarítást felelevenítő rendezvényen.

A 21. Nemzetközi Aratófesztiválra készülnek Ópályiban, ahol július 11-én a régmúltat visszaidéző Hoffer traktor is szerepet kap a hagyományos gabona-betakarítást felelevenítő rendezvényen.

Erdélyi Miklós, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település független polgármestere az MTI-nek elmondta: régóta kerestek már egy felújítható Hoffert, hiszen a helyiek szerint a régi, kézzel történő aratás “mit sem ér izzófejes traktorral hajtott cséplőgép alkalmazása nélkül”.

Több mint egy évtizedes keresgélés után Ózdon találtak rá egy felújítható GS 35-ös típusú traktorra, amelyet az Ópályiak Baráti Köre segítségével, adományokból vásároltak meg. Az erőgépet elszállították a Zala megyei Sand településre, ahol Varga Béla gépészmérnök hozta működőképes állapotba, s a traktor ma már Ópályiban várja, hogy kipróbálhassák a szatmári aratófesztiválon.

A Hoffer traktorokat a Hofherr Mátyás és Schrantz János által 1900-ban alapított kispesti gépgyár készítette, amely később – miután Hofherr Albert 1912-ben megvásárolta a Clayton-Shuttleworth Gépgyárat – Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Gépgyári Művek Rt. néven működött. Az államosítás után pedig Vörös Csillag Traktorgyár volt a neve, és sorra készítette a Hoffer traktorokat, amelyek az 1950-es évekig a mezőgazdaságban általánosan használt erőgépek voltak. A lendkerekes, egyhengeres, az indításhoz izzófejjel ellátott traktorok közül a GS 35-ös típus volt a korszerűbb, hátsó hajtótengellyel is ellátták az általa vontatott munkagépek működtetéséhez.

Erdélyi Miklós arról is szólt, hogy a traktorhoz cséplőgépet is csatlakoztatnak majd, kettőt vásároltak Ózdon és Derecskén, s azokból készítenek egy működőképeset, ami várhatóan – a jelentős rekonstrukciós munkálatok miatt – csak a 2016-os ópályi aratófesztiválon állhat munkába.

A polgármester tájékoztatása szerint az idei aratófesztiválon a GS 35-ös Hoffer traktor így egyelőre szállítási feladatot kap, pótkocsiján viszi majd ki a gabonaföldre a betakarítókat, a kaszásokat, marokszedőket, kévekötőket és keresztrakókat. A résztvevők között a hazai aratók mellett ezúttal is lesznek lengyelországi, szlovákiai, romániai és ukrajnai kaszáscsapatok, így a legnagyobb nyári munka teljes kelet-európai változatait visszaidézhetik a Mátészalkához közeli településen július 11-én.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egzotikus növények Magyarországon: melyekkel érdemes valóban próbálkozni?

2026. szeptember 21. 07:10

Egyre több különleges növény termeszthető nálunk is, de a fagytűrés önmagában még nem tesz gazdaságossá egy új kultúrát.

Vittek egy kis csavart a búzatáblákba, alaposan megnőtt a profitjuk

2026. szeptember 20. 13:10

Vajon a környezet, a biológiai sokféleség védelme negatívan hat a mezőgazdasági termelésből származó haszonra? Egy kutatás meglepő eredményeket hozott.

Soha nem látott gép bukkant fel a földeken, új megoldást hoz az öntözésbe

2026. szeptember 14. 13:10

Kevesebb figyelmet igényel a kezelőtől, mégis precízebb munkavégzésre képes a világ első önműködő öntözőgépe, amely hamarosan piacra is kerül.

Varázslatos anyagot szórtak a földekre, megugrott a hozam és javult a vízmegtartás

2026. szeptember 14. 09:10

Csökkenthető az import műtrágyától való függés úgy, hogy közben a növényeink fejlődését ugrásszerűen javítani tudjuk? Ausztrál kutatók megtalálták a „csodaszert”.

Nagy pezsgést mutat a használt mezőgazdasági gépek piaca - élő aukciók sora várható

2020. február 11. 04:36

Az éves traktoreladásoknak már 2018-ban is a 47%-át a használt gépek tették ki, amelyek az eddig ismertté vált adatok alapján tavaly át is vehették a vezetést az új eszközöktől.

Hatékony traktorok Perkins és Deutz motorral

2020. július 10. 11:25

Innováció: Az ArmaTrac traktorgyár az egyszerűséget és a hatékonyságot tartja szem előtt a traktorok tervezésekor azzal a céllal, hogy egyszerűbbé tegye a gazdálkodók életét.

A 2021-es Év Traktora: Massey Ferguson MF 8S.265 Dyna E-Power Exclusive

2020. december 23. 13:53

A Massey Ferguson - az AGCO világmárkája -  kitörő örömmel értesíti tisztelt Partnereit és a Gazdálkodókat, hogy az MF 8S.265 Dyna E-Power Exclusive típus lett a 2021-es Év Traktora díj győztese.

Erőteljes, hatékony, tetszetős, gazdaságos – New Holland T7

2018. július 13. 08:05

A New Holland méltán ismert a folyamatosan fejlődő, minden igényt kielégítő traktorkínálatáról. Ennek ékes bizonyítéka az utóbb években végrehajtott teljes körű modellfrissítés.