31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás
Agrárközélet

Veszett rókát ejtettek el Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében

Nébih

Veszettséget igazolt a Nébih laboratóriuma egy kutyával verekedő rókánál. A fertőzött állatot a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszabecs község területén ejtették el a héten. A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be.

2023. február 21-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszabecs községben megjelent egy róka, ami egy udvarba betérve verekedni kezdett az ott lévő kutyával. A tulajdonos által ártalmatlanított rókánál a Nébih laboratóriuma veszettséggel való fertőzöttséget állapított meg. Az esetről, annak részleteiről a Nébih azonnal értesítette a Nemzeti Népegészségügyi Központot, valamint az Európai Uniót és az Állategészségügyi Világszervezetet is.

Az eset egy olyan vadgazdálkodási egység területén történt, ahol számos járványügyi intézkedés, többek között fokozott felügyelet elrendelését kezdeményezte a Nébih a tavaly ősszel észlelt veszett róka és veszett kóbor kutya egyedek miatt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében elrendelt intézkedéseket a Nébih mindaddig fenntartja, amíg a járványügyi helyzet azt szükségessé teszi.

A tavalyi négy igazolt veszettségeset után idén ez az első. A szakemberek véleménye szerint a betegség bejutása természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása által történt , mivel valamennyi eset az ukrán határtól számított 10 kilométeren belül volt. Ukrajna állategészségügyi hatósága a háború miatt tavaly nem tudta végrehajtani a rókaállomány immunizálási programját, így az ukrán határ menti térségben a korábbinál magasabb a járványügyi kockázat.

Fontos tudni, hogy a  veszettséggel megfertőződött, idegrendszeri tünetekben szenvedő, rendellenesen viselkedő vadállatok nagy távolságokat is megtehetnek, és a fertőzést továbbadhatják.  A  vírus az emberre is veszélyes, ezért a veszettség elleni védekezés a házi- és vadállatokban az emberi megbetegedések megelőzését is szolgálja.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Jussanak el mindenkihez a talajvédelemmel kapcsolatos tudnivalók!

2024. július 12. 05:40

Házikert-tulajdonosként is sokat tehetünk kertünk talajának védelmében, sőt ha ismerjük a fizikai tulajdonságait és a benne zajló jellemző folyamatokat, akkor nagyobb eséllyel telepítjük be a kertünket sikeresen a megfelelő növényfajokkal, és helyes gyakorlatokkal fogunk termeszteni is benne.

Új helyen lehet megtudni minden információt a magyar erdőkről

2018. június 10. 18:37

Megváltozott az Interaktív Erdőtérkép elérési útvonala. Az új felület a jövőben https protokollt, illetve számos új funkciót alkalmaz.

A Tiszaföldváron elhullott sertések nem voltak afrikai sertéspestissel fertőzöttek

2018. szeptember 14. 10:48

Mind az európai uniós, mind pedig a hazai jogszabályok alapján az állati eredetű mellékterméket – különösen az elhullott állatok tetemét – az üzemeltető köteles elszállíttatni, illetve az ártalmatlanításról gondoskodni.

Mikor és hogyan permetezhetünk drónokkal?

2021. szeptember 28. 08:07

A drónokkal kijuttatható növnyvédő szerek egyelőre nem állnak rendelkezésre, pontosabban fogalmazva nincs elegendő ismeretünk erről a kijuttatási módról. Ennek okán olyan készítményekkel lehet drónos permetezést végezni, amelyek erre kifejezetten engedélyezettek. A részletekről Jordán Lászlót, a Nébih növény-, talaj- és agrárkökrnyezet-védelmi igazgatóját kérdeztük.