Agrárközélet

A talaj maga az élet

Agrofórum Online

Szeptember 5-én Nádudvaron rendezték meg a – Magyarországon még kuriózumnak számító – Nemzetközi Talajismereti Versenyt a Talajok Nemzetközi Éve alkalmából.

Szeptember 5-én Nádudvaron rendezték meg a – Magyarországon még kuriózumnak számító – Nemzetközi Talajismereti Versenyt a Talajok Nemzetközi Éve alkalmából. A nagyszabású rendezvényre valamennyi kontinensről, összesen huszonnyolc országból közel száz fő érkezett.

Teljes képgaléria >>>

A versenyt egy négy napos elméleti és gyakorlati képzés előzte meg. A rendezvény ünnepélyes megnyitójára szeptember 1-jén került sor a gödöllői Szent István Egyetemen. A résztvevők még aznap és következő napon, délelőtt a SZIE kampuszán szakmai előadások keretében elméleti képzésben részesültek, majd délután az egyetemi tangazdaságok területén gyakorlati oktatással bővíthették tovább ismereteiket. Szeptember 3-án és 4-én Martonvásáron, Atkáron és Karcagon terepi tréning keretein belül talajszelvényeknél folytatódtak a képzések, a versenyre és az eredményhirdetésre pedig szeptember 5-én, Nádudvaron került sor a KITE Zrt. közreműködésével.

A megmérettetésen a versenyzők összevethették tudásukat a talajtulajdonságok és a talajtípusok felismerésében és azoknak a talajhasználat szempontjából jelentős értelmezésében, értékelésében.
A szervezők fontosnak tartották, hogy lehetőséget adjanak a fejlődő, vagy szegényebb országokból érkezőknek is, tovább színesítve a résztvevők változatos összetételét.
Számos nemzetközi és hazai szervezet, illetve intézmény kísérte figyelemmel és támogatta az eseményt, többek között a FAO, az EU JRC, az USDA és a Nemzetközi Talajtani Unió is.

Cégünk fontosnak tartja, hogy nagy hangsúlyt kapjon a verseny, hiszen a mezőgazdaság és az abban tevékenykedők a talajból és a talajon élnek. Ez a rendezvény, valamint a Talajok Nemzetközi Éve kezdeményezés remek lehetőség arra, hogy a talajjal kapcsolatos információinkat bővíteni tudjuk. A tudás alapú gazdálkodás elengedhetetlen ahhoz, hogy megvédjük és megőrizzük a talajainkat a jövő generáció számára, akik évek, évtizedek múlva élnek és termelnek majd ezeken a mezőgazdasági területeken.

A verseny végeredménye

Csapatverseny:
1. Hakuna Matata, Afrika
2. Team USA
3. H-Moles, Magyarország

Egyéni:
1. Kristen Pegues, USA
2. Andrés García, Spanyolország
3. Yves Uwiragiye, Ruanda
4. Benjamin Bukombe, Ruanda és Erin Bush, USA

Összesített:
1. Team USA
2. SECS, Spanyolország
3. H-Moles, Magyarország

További információ a rendezvény honlapján: http://soiljudging-iys2015.com/

(Sajtóközlemény, forrás: KITE)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Precíziós műtrágyaszórók üzemeltetése (KITE Zrt.)

2023. február 16. 06:34

A mai műtrágyaárak mellett minden apróságra oda kell figyelnünk, amivel csökkenteni tudjuk a műtrágya hasznosulási veszteséget és növelni tudjuk a kijuttatás pontosságát. Még jobban felértékelődik a differenciált műtrágya-kijuttatás szerepe.

Hogyan válasszuk ki a megfelelő meszezőanyagot?

2026. április 7. 11:10

Savanyú vagy lúgos talaj? Megmutatjuk, mely meszezőanyag hozza a legjobb eredményt.

Újabb revans a kalászkárosítókon – megújult REVANS csomagok a KITE kínálatában

2026. február 16. 14:10

Megújult tartalommal érkeznek 2026-ra a KITE REVANS csomagjai, komplex védelmet kínálva a kalászosok kritikus időszakaiban.

Betakarítás kisebb költséggel mégis nagyobb hatékonysággal? Lehetséges!

2022. június 10. 05:34

Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy mennyire fontos és milyen hasznos a betakarítógépek helyes üzemeltetése.