Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Rendszerszintű szemlélet: hatékonyabb termelés

Agrofórum Online

A 2022-es év nem volt könnyű az ország nyugati felében sem. Bár Lovászpatonán a kukorica vetésétől október közepéig összesen 450 mm csapadék hullott, annak eloszlása messze nem volt ideális. Tóth Szabolcsék családi gazdasága számára fel volt adva a lecke. 1200 hektáron, főként szántóföldi növénytermesztéssel foglalkoznak, ahol a talajfókuszú szemlélet némiképp azért enyhítette az időjárás okozta problémákat. Területeiken évek óta forgatás nélküli művelést alkalmaznak, illetve baromfit is tartanak, és a brojlercsirke hízlalása során keletkező trágyát rendszeresen kijuttatják a földjeikre. De a Natur Agro Hungária Kft.-vel is a talajvédelem, egészen pontosan a szárbontás miatt kerültek szoros kapcsolatba még 2006-ban.

Tóth Szabolcs családi gazdálkodó szerint észlelték azt, hogy talajaik védelemre szorulnak, így annak érdekében, hogy a talaj tápanyag-tartalma hatékonyabban táródjon fel, mindenképp olyan talajművelési rendszert szerettek volna alkalmazni, amely által a tápanyag minél rövidebb úton felhasználódik. Kukoricaszár-bontással kezdtek, és a második-harmadik év eredményei igen meggyőzően alakultak. A kukoricabetakarítás után majdnem minden alkalommal használják a bontó készítményeket.

A technológia részét képezik immár a Natur Agro lombtrágyái is, melyek rövid időn belül beépültek a kezelési sorba. Tavasszal az őszi búzában egy stresszoldó lombtrágya-összeállítással indítanak, feloldandó a fagykárral, illetve egyéb okból eredő stresszt. Egykomponensű, Natur PLASMA alapú kezelés hatására hatékonyabban képes indulni a növény a vegetációba. Az első gomba elleni kezelés alkalmával Natur ACTIVE-ot is kijuttatnak, illetve szaktanácsadói javaslatra különböző összetételű mikro-, és makroelemekkel egészítik ki a tankkeveréket. Kukoricánál újabban Natur NOVA készítményt használnak, melyet a magágyba, a vetéssel egy menetben csökkentett mennyiségű talajfertőtlenítő szer mellé juttatnak ki. Előfordul az is, hogy a korábbi vetésű kukorica levelei tavasszal belilulnak a talajmenti fagy hatására: ilyenkor a Natur PLASMA biostimulátor kerül ki a növényekre, vagy permetezőgéppel, vagy sorközművelő kultivátorral. Emellett a technológia része 10-12 leveles állapotnál a hidas permetezővel kijuttatott Natur ACTIVE lombtrágya cinkes kiegészítéssel. A napraforgónál csillagbimbós fenológiai stádiumban kap az állomány egy Natur PLASMA, bór, illetve Natur ACTIVE tartalmú kezelést. Vizuális értelemben rendkívül szembetűnő a növények állapotának javulása, míg termésben akár több száz kilogramm többlethozam is várható.

Az elmúlt évek jó tapasztalatait tovább erősíti a szaktanácsadói háttér, ami a termékek magas minősége mellett, komoly segítséget jelent a hétköznapokban. A Natur Agro kollégái ugyanis rendszeresen tartanak határszemléket a partnereiknél. Nincs ez másképp Lovászpatonán sem.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A legjobb, amit adhatunk: új korai érésű szója a porondon

2025. december 5. 11:10

Az ALLIDEA-ra, egy meggyőző teljesítményű, jól kompenzáló fajtára hívjuk fel a figyelmet, amely az egész ország területén vethető.

BREAKING NEWS! Megbízhatóan a csúcson - KWS OLTENIO - arany után egy ezüst is a főpályán!

2025. december 4. 11:10

A 2025-ös posztregisztrációs kísérletek újra igazolták: a KWS OLTENIO a legnehezebb körülmények között is kimagasló teljesítményt nyújt.

Gyanítjuk, hogy éppen ezt a hibridet keresi

2025. december 3. 11:10

Stressz- és szárazságtűrő, rövidebb tenyészidejű, ugyanakkor kimagaslóan terem? Ha ilyen kukoricára van szüksége, ismerje meg a FOXTRAIL-t!

Menetszámcsökkentés a felhasznált nitrogén optimalizálásával

2025. december 1. 15:10

Egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság és a hatékony tápanyag-gazdálkodás a mezőgazdaságban. A BASF Hungária Kft. rendezvényén termelőket kérdeztünk tapasztalataikról, ill. az általuk alkalmazott technológiákról.

Eljött a szemléletváltás ideje...

2020. szeptember 16. 05:30

Vajon ki számol utána, de a hazánkban több mint egymillió hektáron termesztett kukorica betakarítását követően akár 12-14 tonna növényi maradvány is visszamarad a területen?

Alkalmazzon szárbontásra mikrobiológiai termékeket!

2023. október 30. 09:10

A növényi maradványok visszajuttatása a talajba hatékony módszer a talaj szervesanyag-készletének fenntartására, a talajok biológiai aktivitásának fokozására, illetve annak fizikai tulajdonságainak javítására, mellyel csökkenthető a talajerózió kockázata is.

Növényi maradványok lebontása mikroorganizmusok által termelt enzimekkel

A holt szerves anyag bontása bonyolult biológiai, biokémiai és mikrobiális ökológiai folyamatok eredményeként jellemezhető. A hatékony szárbontás érdekében a gabona- és repcetarló szakszerű kezeléséhez hozzátartozik a növényi maradványok lebontását segítő mikrobiológiai készítmények hatásainak ismerete és használata.

A szárbontás a kulcsa a talajerő megőrzésének – a szabályozott szárbontással alapozhatjuk meg a jövő évi termést

2021. október 7. 08:51

A termőföld csak akkor képes megtartani a növények fejlődéséhez szükséges értékeit, ha a belőle kivett anyagokat folyamatosan visszajuttatjuk. Nem elég azonban az, ha a talaj tartalmazza a szükséges anyagokat, a haszonnövények ideális fejlődéséhez arra is szükség van, hogy ezekhez a legmegfelelőbb időben és a formában juthassanak hozzá. Ebben döntő szerepe van a betakarítás utáni szárbontásnak, aminek az okos és folyamatos szabályozásával nagyon sokat tehetünk a következő évek terméséért – állítja Takács József, a Malagrow Kft. szakmai vezetője, aki szerint így őrizhetjük meg tartósan a talajunk életerejét.