Gépinfo

2016-tól illetékmentes lesz a mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítvány kiváltása

Agrofórum Online

A jogszabály december 31-én, illetve jövő január 1-jén lép hatályba.

Az erkölcsi bizonyítvány kiállítása és több esetben a személyazonosító okmányok pótlásának eljárása is ingyenessé válik az illetéktörvény módosítása révén. A változtatásokat 167 igen, 1 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.

Ugyancsak illetékmentesen állítják ki a jövőben a cégkivonatokat, a cégnyilvántartásban szereplő elektronikus okiratokat, de térítésmentes lesz a vállalkozói igazolvány kiadása vagy az üzlet működési engedélyével kapcsolatos eljárás.

A személyi igazolvány és lakcímkártya kiállításának illetéke is megszűnik, valamint az az eljárás, amely a családi állapot megváltozása miatti névváltozás okán indul, de az ellopott okmányokat is ingyenesen állítják ki újra, ahogy a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványát is.

Ugyancsak illetékmentesen lehet oktatási igazolványhoz, mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítványhoz jutni, ahogy népi iparművészeti igazolványhoz is. Szintén nem kell fizetni a jelnyelvi tolmács névjegyzékbe vételért sem.  Első alkalommal a jogosítványt is illetékmentesen kaphatja mindenki.

Az állampolgároknak az építési engedélyeket is ingyen adják ki a jövőben, ha az építendő ház nem nagyobb 160 négyzetméternél. A változtatás emellett csökkenti az örökléssel összefüggő tulajdonjog és haszonélvezeti jog költségeit is.  Az adóhatósági igazolásokat is ingyenesen adják majd ki. A vállalkozásoknak a számviteli beszámolók közzétételéért nem kell a jövőben igazgatási szolgáltatási díjat fizetniük.

A beterjesztő Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta: a változtatásokkal összesen 10 milliárd forintnyi ügyintézési díjat spórolnak az emberek és a vállalkozások egy év alatt. A jogszabály december 31-én, illetve jövő január 1-jén lép hatályba.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

Újra feltalálták a kaszát, egy forradalmi penge kisebb fordulatszám mellett is tökéletesen dolgozik

2026. szeptember 15. 13:10

Nem aprít, nem szecskáz, hanem valóban kaszál a német fejlesztésű Zi-Cut rendszer speciális, sarló alakú pengéje, tökéletes munkát hagyva maga után.

Pocokinvázió a földeken? Saját gépet épített ellene egy gazda

2026. szeptember 6. 08:10

Saját gazdaságában találkozott a pocokkárral. Válaszként olyan gépet fejlesztett, amely a talaj alá adagolja a csalétket.

Sokan keresik a használt agrárgépeket

2019. február 1. 12:17

Az önerős beruházások jelentős része inkább a használt piacon realizálódott, és a kisebb gazdaságok választották ezt a beszerzési forrást.

50 éves a KITE: a precíziós technológiák és innováció zászlóshajója

2023. szeptember 29. 09:10

A KITE Zrt. idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A jubileumi ünnepségsorozat egyik különleges állomásán, a vállalat méltó emléket állított a múltnak és egyben személyes üzeneteket fogalmazott meg a jövő számára.

Magágykészítés BEDNAR gépekkel

2023. február 28. 18:06

Az egyenletes magágy kialakulásához fontos művelet a talaj előkészítése még a vetést megelőzően.

Több mint 2800 traktort vásároltak a magyar gazdák 2017-ben

2018. március 20. 11:09

A gabonakombájnokból 307 új arató-cséplő gép talált gazdára 2017-ben, egy évvel korábban 314-et adtak el.