Agrárgazdaság

Két hónappal meghosszabbították a fekete-tengeri gabonaszerződést

Agrofórum Online

Újabb két hónappal meghosszabbították az ukrán fekete-tengeri gabonaszerződést, amit Antonio Guterres ENSZ-főtitkár „jó hírnek” nevezett a világ számára, egy nappal azelőtt, hogy Oroszország kiléphetett volna a paktumból, gabona- és műtrágyaexportjának akadályai miatt.

Recep Tayyip Erdogan török elnök televíziós beszédében jelentette be a hosszabbítást, amelyet később Oroszország, Ukrajna és az ENSZ is megerősített. A hajók közlekedése a folyosón az elmúlt napokban leállt, a megállapodás csütörtökön jár le.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete és Törökország tavaly júliusban kezdetben 120 napra hozta létre a fekete-tengeri megállapodást, hogy segítsen leküzdeni a globális élelmiszerválságot, amelyet súlyosbított Moszkva inváziója a világ egyik vezető gabonaexportőre, Ukrajna ellen.

Kezdetben úgy tűnt, hogy Moszkva nem hajlandó meghosszabbítani a paktumot, hacsak nem teljesítik a saját mezőgazdasági exportjával kapcsolatos követeléseket.

Ez egy esély arra, hogy segítsünk a globális élelmezésbiztonság biztosításában, de nem szavakkal, hanem tettekkel. Mindenekelőtt a leginkább rászoruló országok megsegítésére”

– mondta az orosz külügyminisztérium, megerősítve a meghosszabbítást.

Míg az orosz élelmiszer- és műtrágyaexportra nem vonatkoznak a 2022. februári ukrajnai inváziót követően bevezetett nyugati szankciók, Moszkva szerint a fizetési, logisztikai és biztosítási korlátozások akadályozták a szállítást.

Vaszilij Nebenzia, Oroszország ENSZ-nagykövete szerint a megállapodást azért hosszabbították meg, mert „még mindig nem veszítjük el a reményt, hogy az általunk felvetett problémák megoldódnak”.

Guterres ENSZ-főtitkár azt mondta, hogy még vannak megoldatlan kérdések, de Oroszország, Ukrajna, Törökország és az ENSZ képviselői továbbra is megvitatják azokat.

A jövőre nézve reméljük, hogy az Orosz Föderációból és Ukrajnából származó élelmiszerek és műtrágyák, köztük az ammónia exportja biztonságosan és kiszámíthatóan el tudja érni a globális ellátási láncokat”

– mondta Guterres.

Ukrajna is üdvözölte a meghosszabbítást, de egy magas rangú tisztviselő azt mondta, hogy Oroszországnak fel kell hagynia az élelmiszerek „fegyverként és zsarolásként” történő felhasználásával – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva. A hosszabbítás hozzájárult a gabonaárak szerdai eséséhez.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Fél év börtön feketevágásért – az ötvenes évek Magyarországa sejlett fel

2025. november 29. 09:10

A második világháborút követő évtized nem volt könnyű Magyarországon, a Rákosi-rendszer túlkapásai pedig külön nehezítettek a helyzeten.

Kína jót nevet a németeken, a sertéstartók bánják a kormányzat ügyetlenkedését

2025. november 27. 09:10

A kínai piac bezárulása érzékenyen érinti a német sertéstenyésztőket, miközben a spanyolok és franciák okos kiskapukat találtak.

Hat százalékos pluszban az uniós búza-export

2023. február 6. 06:36

Az idei szezon eddigi teljes mennyisége 6 százalékkal nőtt a 2021/22-es év azonos hetében kiszállított 17,10 millió tonnához képest.

Zelenszkij menjen vagy maradjon? Jövőre elnököt választana Ukrajna, ami a magyar agráriumra is hatással lehetne

2023. december 11. 15:10

Célszerű-e háborús időkben elnököt váltani? Lényegében erről szólt az a vita, amely mostanra eldöntöttnek tűnik Ukrajnában.

Hárommillió tonnás gabonatartalékot halmozhat fel Moszkva

2021. július 13. 05:48

Az orosz mezőgazdasági minisztérium azt javasolta, hogy 2022-2023 között 3 millió tonnás gabonatartalékot halmozzon fel az ország. Ez kormányzati dokumentumokból derült ki.

Újabb három hajó szállíthat a Fekete-tengeren

2023. május 19. 08:03

Csütörtökön három új hajó kapott engedélyt arra, hogy részt vegyen a megállapodásban, amely lehetővé teszi Ukrajna gabonájának biztonságos fekete-tengeri exportját.