Gépinfo

Framest magágykészítő az év magyar mezőgépe 2016-ban

Agrofórum Online

A 7 és 8 méter munkaszélességű kombinátor a különböző művelőelemek munkájának köszönhetően nedvesebb talajállapot esetén is képes megfelelő vetőágyat készíteni.

Idén már negyedik alkalommal adták át „Az év magyar mezőgépe” innovációs díjat, amelyet a Gépipari Tudományos Egyesület (GTE) Mezőgépipari Szakosztálya és a Magyar Mezőgazdaság szaklapot is kiadó MMG Kft. alapított a hazai mezőgépgyártás fejlesztési eredményeinek elismerésére, népszerűsítésére. A 2016. évi díjat a dr. Jóri J. István műegyetemi tanár által vezetett 8 szakemberből álló bírálóbizottság ítélte oda a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsány községben működő Framest Kft. Kreator fantázianevű, síkvázas magágykészítő gépcsaládjának. A díjat a 2016. január 27. és 30. között megrendezett AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon adták át.

A 7 és 8 méter munkaszélességű kombinátor a különböző művelőelemek munkájának köszönhetően nedvesebb talajállapot esetén is képes megfelelő vetőágyat készíteni. A konstrukció lelkét a mellső kapasort követő, 5 sorban elhelyezett, előre ívelő, emelő hatású rugós kapák képezik, és a vetőágy elvárt minőségét a hátsó simítólap-sor, valamint  a rugós függesztésű pálcás hengerboronák biztosítják. A 7 méteres változat vonóerő igénye 132-176 kW (180-240LE), míg a 8 méteresé 162- 220 kW (220-300 LE).

A Framest cég  új magágykészítő gépeit az Axiál Kft. forgalmazza.

(Agrofórum Online)

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

Újra feltalálták a kaszát, egy forradalmi penge kisebb fordulatszám mellett is tökéletesen dolgozik

2026. szeptember 15. 13:10

Nem aprít, nem szecskáz, hanem valóban kaszál a német fejlesztésű Zi-Cut rendszer speciális, sarló alakú pengéje, tökéletes munkát hagyva maga után.

Pocokinvázió a földeken? Saját gépet épített ellene egy gazda

2026. szeptember 6. 08:10

Saját gazdaságában találkozott a pocokkárral. Válaszként olyan gépet fejlesztett, amely a talaj alá adagolja a csalétket.

Az Amazone 457 millió euró forgalmat ért el 2017-ben

2018. január 29. 15:22

A 2017-es üzleti évben tovább gyarapodott az Amazone vállalati csoport. A konszolidált éves forgalom 457 millió euróra nőtt, mely esetében a kereskedelmi forgalmat nem vesszük figyelembe. Ez rekord-érték a vállalat történetében.

50 éves a KITE: a precíziós technológiák és innováció zászlóshajója

2023. szeptember 29. 09:10

A KITE Zrt. idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A jubileumi ünnepségsorozat egyik különleges állomásán, a vállalat méltó emléket állított a múltnak és egyben személyes üzeneteket fogalmazott meg a jövő számára.

Kilőtt az első félévben a lízingpiac

2019. július 25. 14:17

A mezőgazdasági gépeknél a finanszírozott összeg 45,2 milliárd forint volt, ami 15 százalékos emelkedés.

Több mint 2800 traktort vásároltak a magyar gazdák 2017-ben

2018. március 20. 11:09

A gabonakombájnokból 307 új arató-cséplő gép talált gazdára 2017-ben, egy évvel korábban 314-et adtak el.