-6℃ -9℃
január 12. Ernő, Erneszta, Tatjána
Agrárgazdaság

ENSZ-figyelmeztetés: a fekete-tengeri gabonamegállapodás végének súlyos hatásai lehetnek

Agrofórum Online

A fekete-tengeri gabonaüzlet vége súlyosan érintené Afrika szarvát – közölték segélyszolgálati tisztviselők, figyelmeztetve, hogy az élelmiszerárak újabb emelkedése több tízmillió embert sodorna az éhezés szélére.

Moszkva azzal fenyegetőzött, hogy kilép a fekete-tengeri gabonakezdeményezés néven ismert megállapodásból, – amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete és Törökország közvetítésével jött létre tavaly júliusban –, ha nem szűnnek meg a gabona- és műtrágya szállítása előtt álló akadályok. Egy ukrán megbízott azt mondta, 99,9%-ban biztos abban, hogy Oroszország kilép, amikor július 18-án szóba kerül a megújítás.

Idén sikerült elkerülni az éhínséget Afrika szarva, azaz a kontinens északkeleti vidékének egyes részein. A segélyszervezetek tisztviselői szerint azonban hét kelet-afrikai országban még mindig mintegy 60 millió ember élelmezéshiánya figyelhető meg, és aggódnak egy újabb csapás hatása miatt.

A fekete-tengeri kezdeményezés megújításának hiánya nagyon-nagyon súlyosan érintené Kelet-Afrikát”

– mondta Dominique Ferretti, a Világélelmezési Program vezető egy genfi tájékoztatón.

Számos ország függ Ukrajna búzájától, és e nélkül jelentősen magasabb élelmiszerárakat látnánk mindenhol.”

Brenda Lazarus, az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezettől azt mondta, hogy Szomáliában, Szudánban, Dzsibutiban és Eritreában az étrend a búzára összpontosul, és minden változás „nagyon lassú” lesz.

Az ENSZ adatai azt mutatják, hogy a fekete-tengeri megállapodás kezdete óta körülbelül 700 000 tonna gabonát szállítottak Kenyába és Etiópiába – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva. Noha ez csak a teljes mennyiség 2%-a, a régiót a búza árának ugrásszerű emelkedése is sújtotta Oroszország 2022. februári ukrajnai inváziója óta, bár az árak azóta visszaestek.

Az Egészségügyi Világszervezet egyik tisztviselője szerint mintegy 10,4 millió gyermeket érint az akut alultápláltság, és arról számoltak be, hogy az elmúlt három évben Szomáliában, Dél-Szudánban és Kenya egyes részein kerültek be a legmagasabb arányban a gyerekek egészségügyi intézményekbe.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei január 1-jétől

2026. január 7. 08:10

A gazdák terheinek csökkentése érdekében könnyítések léptek életbe január 1-jén. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá váljon a termelés, erősödjön a gazdák versenyképessége, és támogassa hazánk élelmiszer-biztonságát.

Ez a 10 ország csatlakozna az Európai Unióhoz, a mezőgazdaságban eget rengető változások készülődnek

2026. január 1. 09:10

Milyen hatással lenne az EU (és benne Magyarország) mezőgazdaságára, ha rögtön 10 új taggal gyarapodna a közösség? A bővítés alapvető változásokat hozna.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Oroszország gabonapiaci beavatkozásokra készül

2024. augusztus 8. 14:10

A belföldi gabonaárak csökkenőben, az exportárak mélyponton vannak Oroszországban. A gazdák kivárnak az eladással, az állam beavatkozásra készül.

Mi történik, ha Moszkva felmondja az ukrajnai gabonaalkut?

2023. április 17. 07:36

Ha Oroszország kivonulna az egyezségből a biztosítási ráták, amelyek amúgy is magasak, valószínűleg tovább emelkednek.

Oroszország folyami kikötőre és gabonasilóra csapott le Ukrajnában

2023. augusztus 3. 07:10

Olekszandr Kubrakov ukrán miniszterelnök-helyettes szerint az orosz támadások csaknem 40 ezer tonna gabonát károsítottak meg.

A napraforgóra is exportadót vethetnek ki az oroszok

2021. március 12. 04:46

Moszkva december óta azzal fenyegetőzik, hogy valamilyen típusú exportadót vet ki a napraforgóolajra is.