Agrárközélet

A napraforgóra is exportadót vethetnek ki az oroszok

Agrofórum Online

Oroszország képletalapú exportadó kivetését fontolgatja a napraforgóolajra, bár még nem született meg a döntés – közölte Maxim Resetnyikov gazdasági miniszter.

Moszkva december óta azzal fenyegetőzik, hogy valamilyen típusú exportadót vet ki a napraforgóolajra is. Ez a terv is ahhoz kapcsolódik, hogy Oroszország megkezdte a belföldi élelmiszer-infláció mérséklését, vagy legalább stabilizálását célzó intézkedéssorozatot.

„A növényi olaj vonatkozásában egy olyan megoldáson dolgozunk, amely hasonló a gabona esetében alkalmazott exportadóhoz” – hangzott el Vlagyimir Putyin elnökkel és a kormánnyal folytatott találkozón.

Oroszország korábban már úgy döntött, hogy képletalapú exportadót vet ki a búzára, az árpára és a kukoricára. A kormány azt tervezi, hogy az adóból származó bevételeket felosztja a gazdálkodók között – számolt be a Thomson Reuters hírügynökség. Ha a napraforgóolajra kivetett adót hasonlóan vetik ki, mint a gabonára, akkor az jelentősen megnehezítené az orosz gazdák üzleti tevékenységét – mondta Andrej Szizov a Sovecon mezőgazdasági tanácsadó cég munkatársa.

Az orosz napraforgóolaj-termelők decemberben megállapodtak termékeik árcsökkentéséről a kiskereskedelmi láncokkal. A megállapodás e hónap végéig áll fenn. A tisztviselők azt mondták, hogy ha a megállapodás nem lesz hatékony, Oroszország bizonyos típusú exportadót vethet ki a napraforgóolajra.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Taposástól a rágásig – Vadkár napraforgóban

2022. január 11. 08:58

A vad természetesen a napraforgót sem kíméli, a mezei nyúl, a fácán, a galambok kifejezetten kedvelik az olajos növényünket, amit a nagyvad fajaink is előszeretettel látogatnak, taposnak, rágnak az apró növényektől a tányérokig.

Növénytermesztés Képgaléria

Több kukorica és napraforgó termett az idén, mint tavaly

2018. november 27. 12:33

A napraforgó betakarítása novemberre befejeződött, a vetésterület 100 százalékát learatták, összesen 604,4 ezer hektárról 1,8 millió tonna napraforgót takarítottak be.

HIKARI: Megbízhatóan védi az elért eredményeket

2020. augusztus 17. 13:02

A napraforgó betakarítást segítő szükséges és elégséges beavatkozás az állományok desszikálása. Ez a folyamat a természet által is biztosított, így a szükségszerűség sokszor vita tárgya a termelési gyakorlatban.

Védelem és stimulálás egy menetben!

2020. május 8. 08:57

A 2020-as mezőgazdasági szezon jelen aktualitása a kifejezetten száraz tavasz. Ezen időjárási körülmény okozta megnövekedett stressz-szint a növényekben egy negatív folyamatot indít el.