31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Agrárgazdaság

A klímaváltozást jól tűrő fákat szállítottak magyar településekre

Agrárminisztérium

Tovább zöldülnek a hazai kistelepülések. Szeptember első hetében megkezdődött a Településfásítási Program harmadik ütemének őszi ültetési időszakában ültetendő sorfák kiszállítása az önkormányzatokhoz.

2023 őszén összesen 345 településen, 8000 db sorfát ültetnek el, a legtöbbet Győr-Moson-Sopron vármegyében. A harmadik éve tartó program teljes időszakában összesen 46 000 sorfát ültethetnek el a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb települések Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjának keretében.

Szeptember elejétől naponta folyamatosan öt-hat önkormányzathoz érkeznek meg az Agrárminisztérium által meghirdetett Településfásítási Program őszi időszakában elültethető sorfák. A program harmadik ütemében összesen 10 000 db sorfa állt rendelkezésére, amelyből 2000 darabot a tavaszi ültetési időszakban már elültettek.

A fennmaradó 8000 darabot mostantól kezdve november végéig juttatják el előre egyeztetett időpontban az egyes településekre, akik ezt követően gondoskodnak a fák elültetéséről. Az őszi időszakra igénylők között a legkisebb település a Baranya vármegyében található Bürüs, 41 lakóval. Míg a 2023-as ütem legnagyobb lélekszámú települése, a több mint kilencezer lakosú Edelény is az őszi ültetési időszakban ültet.

A települések a klímaváltozást és az eltérő helyi viszonyokat is jól tűrő 13 fafajból, minimum 10, maximum 30 sorfát választhattak a készlet erejéig, egy településre átlagosan 23 fa jutott. A sorfák kiszállításáról a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. gondoskodik. A program koordinálását az Országos Erdészeti Egyesület segíti, aki a szakszerű ültetéshez az állami erdőgazdaságokkal együttműködve egy helyi erdész szakember jelenlétét is biztosítja.

A Településfásítási Programot az Agrárminisztérium hívta életre az Országfásítási Program fontos részeként. A rendszerváltozás óta látott legnagyobb belterületi fásítási program jó lehetőséget nyújt a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb települések zöldítésére. A Program másik fontos célkitűzése, hogy népszerűsítse az erdőtelepítési lehetőségeket, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország megvalósítsa klímasemlegességi célkitűzéseit. 

Bővebb információ:

https://orszagfasitas.hu/

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Változik a bor íze a klímaváltozás miatt

2019. október 13. 09:57

A 2018-as év az aszály ellenére kiváló évjárat volt a német bor számára. Az éghajlat melegedésével azonban a rizling, a Németország leghíresebb borának íze kezd megváltozni.

Európai Precíziós Gazdálkodási Konferencia Budapesten

2019. július 19. 05:38

A precíziós gazdálkodás kiemelten fontos nemzetgazdasági szempontból is, mert a digitális technológiák kulcsszerepet játszanak abban, hogy a gazdálkodók megfeleljenek a klímaváltozás, a fenntarthatóság és a versenyképesség kihívásainak.

Drámaian hanyatlik Európa madárvilága: 40 év alatt félmilliárd egyed veszett oda

2023. szeptember 14. 07:10

A madárpopulációk drasztikus csökkenése riasztó méreteket ölt Európa-szerte. De vajon miért? Valóban a műtrágya-használat vagy a növényvédő szerek a bűnösök? Vagy a klímaváltozás? A környezetszennyezés? Az urbanizáció?

A bioszén és a pirolízisből származó energia kikövezheti az utat a szén-dioxid-semleges mezőgazdaság felé Kínában

2023. május 1. 07:35

A globális üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős része a mezőgazdaság számlájára írható, ugyanakkor a szén-dioxid-semlegességhez vezető út nem egyszerű.