Állattenyésztés

Új szabályozás segítheti a víziszárnyas-termelőket

Agrárminisztérium / MTI

„Ősszel elkészülhet az a szabályozási csomag, amely a víziszárnyas-termelők és -felvásárlók viszonyában megosztja a kockázatot és nagyobb biztonságot jelent majd a gazdálkodóknak” – közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a XXIV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál megnyitóján.

Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kiskunfélegyházi Libafesztivál olyan identitás képző eseménnyé vált, amely méltó arra, hogy a települést feltegye a térképre. A liba és az abból készült termékek nemzetközi szinten is megállják a helyüket és megmutatják az ágazat teljesítményét. Kifejtette, a víziszárnyas termékek 80%-át külföldön értékesítjük, az ezekből készült termékek pedig a magyar tudást, magyar gazdák munkáját hirdetik.

Feldman Zsolt arról is beszélt, hogy nagy kihívásokkal és nehézségekkel kellett az ágazat szereplőinek megküzdenie az elmúlt időszakban. A madárinfluenza miatt összesen 1,3 millió víziszárnyast kellett levágni. Azonban a Vidékfejlesztési Program keretében 14 milliárd forintot fizetett ki az agrártárca telepfejlesztésekre, és egy új állatjóléti támogatás is rendelkezésre áll a gazdálkodók terheinek csökkentésére.

Hangsúlyozta, ősszel egy olyan európai uniós állatjóléti szabályozási javaslattal is szembesülhetünk, amely a víziszárnyas szektorban dolgozók számára is tartogat újításokat akár az állattartás, a vágás vagy a szállítás területén. „A feladatunk pedig az, hogy ezekre a változásokra az érintetteket felkészítsük” – fűzte hozzá.

Az államtitkár az ágazat szereplőinek összefogására is felhívta a figyelmet, mert így könnyebben át lehet lendülni a szektort övező akadályokon. Az agrártárca egy olyan szabályozáson dolgozik, melynek célja, hogy megossza a termelési kockázatot a termelők és a felvásárlók között, és a felvásárlás folyamatát átláthatóvá tegye az állattartó számára.

„Az új szabályozásnak köszönhetően olyan viszonyrendszer alakulhat ki a termelő és a vágóhíd között, amely kölcsönös bizalomra épül, így pedig még kiszámíthatóbb lesz a gazdálkodási környezet” – húzta alá Feldman Zsolt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

150 milliós bírság jár az óvintézkedéseket semmibe vevőknek, súlyos fertőzés a Balaton-felvidéken

2025. november 6. 09:10

Magyarországról egyelőre eltűnt a madárinfluenza, a ragadós száj- és körömfájás, illetve a kiskérődzők pestise, de máris kaptunk helyettük mást a nyakunkba.

Egészen furcsa viselkedést mutat a magyar házi macskák ötöde, friss kutatás fejtette meg a titkot

2025. október 31. 16:10

Biztosan sok macskatartó felfigyelt már arra, hogy a házi kedvence valahogy „más”, mint a többi cica. És ez nem véletlenül van így.

Újra felütötte fejét a madárinfluenza Magyarországon

2025. október 30. 10:10

Ismét megjelent a madárinfluenza hazánkban – a Nébih Tiszajenőn erősítette meg a H5N1 vírus jelenlétét egy közel húszezer kacsát számláló gazdaságban.

Újra pestismentes Magyarország!

2025. október 28. 10:10

Zala vármegyéből indult a fertőzés, de gyors hatósági fellépéssel sikerült megfékezni – most a nemzetközi elismerés is megérkezett.

Nitrát adatszolgáltatás: teendők és várható szankciók

2020. február 4. 10:02

A rendelet hatálya kiterjed mindazon gazdálkodókra, akik nitrátérzékeny területen gazdálkodnak és/vagy nitrátérzékeny területen belül és kívül mindenkire, aki háztartási igényeket meghaladó mértékben állattartást végez.

A gazdaságok száma 30%-kal csökkent 2010-hez képest

2022. február 6. 13:36

Sok kisgazdaság van Magyarországon, a termelés azonban koncentrált

Sikeres kiállítást tudhat maga mögött az AXIÁL

2019. május 16. 07:17

Véget ért a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, melyen az AXIÁL Kft. is kiállított 1500 négyzetméteren. A mezőgazdaságigép-forgalmazó cég elsősorban az állattartás technológiájára fókuszált.

A fogyasztók nem akarnak csonkolást – de lesz-e változás az állattartás szabályozásában?

2024. február 29. 09:10

A fogyasztók elsöprő többsége itthon és Európában is azt akarja, hogy szigorúbb szabályok védjék az élelmiszertermelés céljából tartott állatokat, és elvárja, hogy az uniós döntéshozók végre cselekedjenek – derül ki egy friss, 8 uniós országban végzett fogyasztóvédelmi kutatásból, melyben magyar fogyasztókat is kérdeztek.