Pályázatok

Fazekas: az uniós mezőgazdasági támogatások jelenlegi szintjét 2020 után is meg kell őrizni

Agrofórum Online

Az agrárszektorban bármilyen új feladat csak újabb forrásokból finanszírozható.

Az európai uniós mezőgazdasági támogatások jelenlegi szintjét 2020 után is meg kell őrizni, az agrárszektorban bármilyen új feladat csak újabb forrásokból finanszírozható – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden az uniós szakminiszterek informális hollandiai tanácsülését követően.

A tárcavezető az MTI-nek nyilatkozva fontosnak nevezte, hogy az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) két erős pilléren nyugodjon: a vidékfejlesztési támogatásokon, valamint a közvetlen kifizetéseken. Utóbbira a gazdáknak nagy szükségük van, és azt meg is érdemlik – mondta.

Megjegyezte, hogy az uniós tagállamok közkiadásainak jelenleg kevesebb mint 1 százalékát kapják a mezőgazdaság támogatására a földművesek. A Közös Agrárpolitika pedig a tagországok összkiadásain belül nagyjából 0,4 százalékot jelent, ami lényegesen kevesebb, mint amit más ágazatok kapnak – tette hozzá a miniszter. Mint mondta, a magyar kormány álláspontja szerint az agrárszektorban bármilyen új feladat csak újabb források bevonásával finanszírozható.

Fazekas Sándor emellett kijelentette, jól látható, hogy a „hirtelen, drasztikus változások” milyen piaci zavarokhoz vezetnek, ezért fontos, hogy az Európai Bizottság alapos elemzéseket végezzen, mielőtt reformintézkedéseket hozna. A földművelésügyi miniszter elmondta, hogy a találkozón szóba került a nehéz helyzetben lévő magyar tejtermelők ügye, s ez külön napirendi pont lesz a következő mezőgazdasági és halászati tanácsülésen.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókra válaszul elrendelt mezőgazdasági exporttilalom nagymértékben hozzájárult a piaci válsághelyzet kialakulásához.

„Nem hagyhatjuk magukra a termelőket, ne az uniós gazdák fizessék meg az orosz embargó költségeit” – mondta Fazekas Sándor, aki tárgyalásokat folytatott holland, osztrák, bolgár, szlovén, román, ciprusi és horvát kollégáival, valamint a 2016 második fél évében soros EU-elnökségi pozíciót betöltő Szlovákia agrárminiszterével.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti ültetvénytelepítés: szeptemberben érkeznek a pályázatok!

2024. augusztus 12. 14:10

Szeptember 10. és szeptember 23. között nyílik meg a támogatási kérelmek benyújtásának lehetősége.

Fejlessze ültetvényét pályázati forrásból!

2024. július 8. 14:40

A 25 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás elnyerésével komplex kertészeti beruházások megvalósítására lesz lehetőség.

50 millió forint összdíjazású pályázat sertéstenyésztőknek

2024. június 13. 17:10

A díjjal olyan sertéstenyésztőket – cégeket, magánszemélyeket, startupokat vagy szervezeteket – jutalmaznak, akik a sertéságazat innovációjának és technológiájának előmozdításán dolgoznak.

Gép- és technológia-beszerzési támogatás nyílik a borászok számára

2024. április 8. 16:10

Több mint 10,8 milliárd forint áll rendelkezésre 2027-ig a borászati üzemek technológiai fejlesztésére a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból finanszírozott ágazati támogatásai között.