Támogatások, pályázatok

50 millió forint összdíjazású pályázat sertéstenyésztőknek

MSD Animal Health

Az MSD Animal Health magyar sertéstenyésztők jelentkezését is várja az idei Disznnováció díjra (angol nevén: High-Quality Pork Pignnovation Award).

A díjjal olyan sertéstenyésztőket – cégeket, magánszemélyeket, startupokat vagy szervezeteket – jutalmaznak, akik a sertéságazat innovációjának és technológiájának előmozdításán dolgoznak, és már bizonyítottak az állatok szaporítása, egészsége, jólléte, valamint a növekedés és a fenntarthatóság területén.

A tét nagy, hiszen az MSD Animal Health összesen 150 000 dollárt (nagyjából 55 millió forintot) oszt ki a három nyertes között: az első helyezett 75 000 dollárt, a második 50 000 dollárt, a harmadik helyezett pedig 25 000 dollárt kap.

Pályázni június 30-ig lehet, a győzteseket pedig 2024 szeptemberében hirdetik ki. A díjjal kapcsolatos további információk és jelentkezés a http://www.pignnovationaward.com/ weboldalon.

Jelentkezés és kiválasztási feltételek

Azon szervezetek és magánszemélyek jelentkezését várják Magyarországról és szerte a világból, akik olyan megoldásokkal és ötletekkel rendelkeznek, amelyek képesek innovatív változást hozni a sertéságazatban a modern technológia felhasználásával.

A pályázatokat a projektjavaslat minősége és egyértelműsége, a javasolt projekt reális törekvései, potenciális értékhozadéka, relevanciája, társadalmi vagy jólléti hatása és eredetisége alapján bírálják el. A nyertesek végső kiválasztását az MSD Animal Health képviselőiből és független iparági bírákból álló zsűri végzi.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Május 31-ig még bejelenthető a tavaszi fagykár

2026. május 29. 08:10

Akkor is érdemes bejelenteni a fagykárt, ha az agro.met.hu adatai nem egyértelműek – figyelmeztet a minisztérium.

Indul az egységes kérelmek beadása: idén is mintegy 700 falugazdász tanácsadó segíti ingyenesen a támogatások lehívását

2026. április 15. 07:10

Április 15-től indul az egységes kérelmek beadása, idén is falugazdászok segítik a gazdákat a támogatások lehívásában.

Igényelhető a fagykárkrízis-támogatás – újabb forrás a bajba jutott termelőknek

2026. január 26. 13:10

Rendkívüli támogatás nyílik a tavaly tavasszal fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

15 milliárd forint pályázható ültetvénytelepítésre, gyógynövénytermesztésre

2021. május 26. 08:45

Május 24-e óta benyújthatók a Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatási kérelmek. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd forint - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Szerdától lehet pályázni a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére

2025. március 4. 13:10

A pályázat célja olyan kisléptékű fejlesztések támogatása, melyekkel növekszik a legkisebb gazdaságok jövedelemtermelő képessége.

Gazdainfó: átmeneti támogatások az állattenyésztőknek

2020. október 9. 09:09

A kötelező körökön túl (mint például AKG tápanyag-gazdálkodási terv), ami az elmúlt hónapot jellemezte, ez a hónap az átmeneti és állatjólléti támogatásokról szól. Ezeket sorban listázom, érdemes menteni a cikket a határidők lejártáig.

Módosult az erdei ököszisztéma pályázat

2019. április 6. 07:08

Ismét módosult a „Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások” című pályázat.