Ez is elhangzott a KÁN Egyetemi Napokon, melyre közel 35 ezren látogattak ki. A szeptember 29.-október 1. között zajló KÁN Egyetemi Napok ebben az évben helyt adott az állattenyésztők ünnepének, a III. Állattenyésztők Napjának is.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Magyar Mezőgazdaság Kft. szervezésében megvalósuló kiállítás szakmai rendezvényei mellett ezúttal is nagy hangsúlyt kaptak a közönségprogramok, amelyek rengeteg családot vonzottak a kiállítás három napján.
A megnyitón Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, hogy a versenyben a legjobbak maradnak talpon és azok, akik jelen vannak a kaposvári seregszemlén, a szakma legfelkészültebb és legelkötelezettebb tagjai közé tartoznak az országban.
Dr. Gyuricza Csaba, a házigazda MATE rektora köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az élelmiszer-önellátás és a mezőgazdaság a globális figyelem centrumába került. A MATE éppen ezért alapoz olyan vidéki tudásbázisokra, mint Kaposvár, ahol sikerült szintet lépni a felsőoktatás és a szakképzés összekapcsolásában is.
Az egyik legnépszerűbb helyszín idén is a MATE Udvar volt, ahol az egyetem intézetei interaktív játékokkal várták az érdeklődőket, köztük a Szakiskolai Nap keretében mintegy ezer diákot. Ebben az évben is versenyeztek az intézetek standjai, a legimpozánsabb címet ezúttal a Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet érdemelte ki, míg a leginnovatívabb stand a Neveléstudományi Intézeté lett.
A kiállítás idén is élvezte a Magyar Állattenyésztők Szövetségének támogatását. Együttműködésükkel színvonalas tenyészállat-bírálatok valósultak meg, valamint bemutatóikkal is gazdagították a programot, melyek nemcsak a szakmát, hanem a közönséget is vonzották.
A Magyar Állattenyésztők Szövetsége és a MATE kapcsolata kezdetektől kiváló, amire jó példa a két kiemelkedő országos rendezvény, a KÁN Egyetemi Napok és a III. Állattenyésztők Napja közös szervezése. Kaposváron a fajták és a tenyésztési eredmények bemutatása, az állattenyésztő szakma népszerűsítése állt a középpontban.
A III. Állattenyésztők Napján Feldmann Zsolt államtitkár kiemelte, ősszel tervezik közzétenni a 2024 végéig várható pályázatok menetrendjét, annak érdekében, hogy a mostani nehéz gazdasági-piaci-finanszírozási környezetben tervezhetővé tegyék a közeljövőt.
A Magyar Állattenyésztők Szövetsége tenyésztőszervezeti nagydíját a Brit Húsmarhafajtákat Tenyésztők Egyesülete kapta, a rendkívül színvonalas tenyészállat-bemutatók és szakmai programok szervezéséért. A MÁSZ Tenyésztési Nagydíját idén Pekár László perekedi hidegvérű-lótenyésztő kapta, magyar hidegvérű ménje, illetve a négyes kancafogatának bemutatásáért.
Hagyományokhoz híven idén is számos szakmai konferenciát rendeztek az érdeklődő szakemberek részére. A kiállítás 0. napján sikerrel valósult meg a 34. Nyúltenyésztési Tudományos Nap, a Halászati Kerekasztal, a Hazai Precíziós Állattartás a gyakorlati megoldások tükrében, valamint a Roncsolásmentes képalkotó technológiák a növénytermesztésben: legújabb eredmények és alkalmazási lehetőségek.
A kiállítás ideje alatt kutatás-fejlesztési szerződést írt alá a fenntartható állatitermék-előállítás keretrendszerének kidolgozásáról a KOMÉTA 99 Zrt. képviseletében Giacomo Pedranzini elnök-vezérigazgató és Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora.
Az Agrár-felsőoktatási Intézmények Országos Gazdászversenyének gyakorlati fordulója a közönség számára is izgalmasnak bizonyult. A bronzvilla nyertese a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar csapata lett. Az ezüstvillát a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar csapata érdemelte ki.
Az aranyvilla pedig Gödöllőre került, a MATE Szent István Campus csapatát illette meg, melynek tagjai Hoffmann Flóra, Magyar László és Sebők Mihály. A három ötödéves hallgató felkészítő tanára Balláné dr. Erdélyi Márta egyetemi docens volt.
A közönségprogramok nélkülözhetetlen elemei a KÁN Egyetemi Napoknak, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy több ezer család látogatott ki a kiállításra. Idén is volt Helyi Ízek Utcája, ahol helyi és környékbeli őstermelők, kézművesek kínálták portékáikat.
Nagy sikere volt az Élményligetnek, ahol különféle hagyományőrző bemutatókkal és játékokkal várták a látogatókat. A gyerekek idén is a Mesetérkép segítségével barangolhatták végig a kiállítást. A programsorozat elmaradhatatlan eleme a kisállat-simogató és a Gazdaudvar, amely a MATE új szervezeti egységének, a MATE Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumának segítségével valósult meg.
A hagyományos állattenyésztéshez kapcsolódó bemutatók mellet a Fedeles Lovardában a közönségprogramhoz az idén a MÁSZ segítségével az állatok genetikai sokszínűségét bemutató program is csatlakozott.
Az elmúlt évek nagysikerű, külön belépőjeggyel látogatható koncertjeit követően ebben az évben is nagyszabású zenei koncerttel készültek a szervezők: péntek este Majka adott teltházas koncertet a Fedeles Lovardában.