Agrárgazdaság
Agrárgazdaság

Alternatív gabonaexport-folyosóról tárgyal az EU és Kijev

Alternatív gabonaexport-folyosóról tárgyal az EU és Kijev

Agrofórum Online

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az ukrajnai gabonaexport lehetséges alternatív „folyosóiról” tárgyalt.

Oroszország júliusban kilépett az ENSZ által támogatott megállapodásból, amely lehetővé tette, hogy Ukrajnából exportálhassanak három fekete-tengeri kikötőből. Azóta Kijev egy úgynevezett ideiglenes humanitárius folyosót indított a Fekete-tengeren a gabona exportálása céljából.

Zelenszkij hivatala közölte, hogy ő és von der Leyen megállapodtak abban is, hogy „konstruktív párbeszédet” folytatnak az Ukrajnával szomszédos egyes államok gabonaexport-korlátozásainak feloldására tett erőfeszítésekről.

Csökkenő költségek

Az ukrán mezőgazdasági miniszter közölte, hogy az ukrán gabonát és vasércet a fekete-tengeri kikötőkből szállító új folyosó jelentősen csökkentette a fuvardíjakat, és valószínűleg azok tovább esnek.

Vasárnap újabb három teherhajó hagyta el az ukrán kikötőket, öt új hajó érkezett berakodásra.

„Új hajók jönnek. A közeljövőben minden gazdálkodó érezheti majd, hogy ennek az útvonalnak köszönhetően a logisztikának olcsóbbá kell válnia, és ennek megfelelően nőni fog a gabona haszonkulcsa” – mondta Mikola Solsky az ukrán nemzeti televíziónak.

Szeptemberben több teherhajó is használta az új útvonalat, gabonát és vasércet szállítva a világpiacra.

„Az első hajók drágák voltak, a következőek olcsóbbak. Szerintem 30-40%-kal olcsóbb lett a fuvar az elmúlt 2-3 hétben. Még mindig drága, de sokkal olcsóbb, mint volt” – mondta Solsky, pontos számokat nem közölt.

Ukrajnában 2023-ban várhatóan 79 millió tonna gabonát és olajos magot takarítanak be, 2023/24-ben mintegy 50 millió tonna exportálható.

A Miller biztosítási alkusz a múlt hónapban közölte, hogy az ukrán gabonaexport számára új tengeri biztosítási megoldást hoztak létre az ország új tengeri folyosóján.

26 százalékos zuhanás

A kijevi mezőgazdasági minisztérium adatai szerint az ukrán gabonaexport eddig 6,68 millió tonnára esett vissza a 2023/24-es július-júniusi gazdálkodási szezonban a 2022/23-as év azonos időszakában mért 8,99 millió tonnáról.

2023 októberének első napján mindössze 7000 tonna gabonát exportáltak, szemben az egy évvel ezelőtti 297 ezer tonnával – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva. A minisztérium nem adott magyarázatot a csökkenésre.

Az exportált mennyiségben 3,3 millió tonna búza, 2,7 millió tonna kukorica és 622 ezer tonna árpa volt.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Inkább eladják a befektetők az agrárcégek papírjait

2024. július 8. 11:40

A június eladói fölényt mutatott a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cég tőzsdei árfolyammozgása alapján.

Az idénymunkásokat elsősorban a fizetés érdekli, a munkaminőségre általában keveset adnak

2024. július 4. 08:40

Nemcsak a szakképzett munkaerő hiánya jelent egyre nagyobb problémát a mezőgazdaságban (is), de az idénymunkásoké úgyszintén.

Ez várhat a magyar gazdákra is: a dánok hatalmas adóval sújtják a szén-dioxid-kibocsátást

2024. július 2. 13:10

A termelőknek 2030-tól 120 dán korona (16 euró, vagyis 6000 forint) adót kell fizetniük minden egyes tonna kibocsátott szén-dioxidért.

Zuhannak az élelmiszerárak Magyarországon, de még mindig „fájdalmas” a bolti bevásárlás

2024. július 2. 08:40

A KSH konkrét termékek átlagárát tartalmazó adatsorában több olyan élelmiszer is van, amelyek ára májusban kétszámjegyű mértékben csökkent.

27 millió tonna exportra tervezett gabona ragadt Ukrajnában

2022. május 23. 06:04

Összességben addig amíg az ukrán tengeri kikötők zárlatát fel nem oldják, a világ élelmiszerválsága súlyosbodhat.

Az ukrán gabonaexport 17,5 százalékkal emelkedett

2021. október 31. 14:36

Az adatok szerint a kivitel 11,7 millió tonna búzát, 4,2 millió tonna árpát és 2 millió tonna kukoricát tartalmazott.

Egymillió tonna gabonát takarítottak be eddig Ukrajnában

2022. július 10. 10:07

Ukrajnában eddig 417 300 hektárról 1,1 millió tonna gabonát takarítottak be a gazdálkodók, 2,63 tonna hektáronkénti termésátlaggal.

Ukrajna gabonakivitele tíz százalékkal növekedett eddig

2021. augusztus 23. 06:41

A minisztérium közlése szerint a gazdák majdnem befejezték a 2021-es búzatermés aratását, 32 millió tonnát takarítottak be a vetésterület 97,6%-áról.