Agrárközélet

A járművezető lesz a hibás a vadgázolásnál, változott a vadászati törvény

Agrofórum Online

Valószínű, hogy már mind autóztunk úgy az esti vagy hajnali szürkületben, hogy közben arra „vártunk”, mikor lép, ugrik vagy szalad ki elénk egy kisebb, vagy méretesebb vad. A velük való találkozás, még ha személyi sérülés nélkül meg is ússzuk, a gépkocsin emléket hagy, ezzel együtt pedig jelentős kiadást eredményez. A közelmúltban módosult a vadászati törvény, így ezentúl, ha az autóbaleset egyik elszenvedője egy vad, akkor szinte minden esetben az adott gépjármű vezetője lesz a hibás.

A módosítás július hónapban lépett hatályba, azonban így októberben, a vadászati szezon első napjaiban érdemes áttekinteni, hogy pontosan miről is van szó. 

A Biztositok.hu oldalon megjelent összefoglaló szerint 2023. július 1-je előtt, ha a gépkocsivezető betartotta a KRESZ szabályait, akkor a kár áthárítható volt arra a vadásztársaságra, amelynek területéről a vad az úttestre tévedt. Sőt, bizonyos esetekben élhetett azzal is, hogy a kárt a közútkezelőre hárította át.

A bírói gyakorlat alapján ugyanis az autópályán és gyorsforgalmi úton a sofőröknek nem kell számítaniuk arra, hogy az úttesten vad jelenik meg, ugyanis ez elsődlegesen a vadásztársaság működésének körében felmerülő rendellenességének tekinthető.

És eljött 2023. július 1.

És ezzel együtt az új szabályozás. Eszerint nem minősül a vadászatra jogosult felróható magatartásának vagy a tevékenységi körében előálló rendellenességnek, ha a vad az életmódjából, szokásos táplálkozási, szaporodási viselkedéséből következő helyváltoztatása miatt jelenik meg a lakott területen kívül közúton, autóúton, autópályán vagy a település belterületén.

Kivétel ez alól, ha a vad megjelenése a vadászatra jogosult tevékenységével áll okozati összefüggésben.

Mindez nekünk, gépkocsivezetőknek azt jelenti, hogy igen megnehezedik, szinte ellehetetlenül annak bizonyítása, hogy a vad megjelenése a vadászatra jogosult tevékenységével áll-e okozati összefüggésben, vagy sem.

Ha ezt tényt a balesetet követően nem tudjuk bizonyítani, akkor a vadásztársaság felelőssége nem áll fenn. Tehát azzal a következménnyel jár számunkra, hogy nem lesz köteles megtéríteni az autóban szenvedett kárt-károkat sem.

A vadásztársaság felelőssége a törvénymódosítás értelmében nem lehetséges, ha a vad nem azért keveredett az útra, mert éppen űzték, lőtték vagy hajtották. Így a gépkocsiban keletkezett kár mellett számolnunk kell azzal a lehetőséggel is, hogy a vadásztársaság igényli tőlünk az elgázolt, tulajdonába tartozó vad értékének a megtérítését.

Mi javasolt?

A szakemberek egybehangzóan azt javasolják, hogy célszerű a vadgázolást követően azonnal rendőrt hívni, illetve nagyon részletesen helyszínelni. Ez azt jelenti, hogy rögzíteni kell az esemény pontos leírását fényképpel, videóval alátámasztva a baleseti beszámolót.

Ezenkívül fel kell venni a kapcsolatot a vadásztársasággal, és jelezni számukra a történteket. Mint megtudtuk, elérhetőek kifejezetten vaddal történő gázolás esetére ún. térítő kiegészítő felelősségbiztosítások, azonban ezek jórészt maximum 500 ezer forintos értékhatárig vállalják a károk megtérítését.

(Fotó: Noah Meinzer/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Alapítványi Bál

2024. december 2. 09:10

Időpont: 2025. január 24. (péntek), 18:00 óra, Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

A sáskák tehetik tönkre az afrikai Nagy Zöld Fal-projektet?

2024. november 29. 14:10

A biztonsági helyzet is komoly akadályt jelent, mivel több terrorista csoport a projekt által érintett területeken tevékenykedik.

Egységes vadkárfelmérési útmutató készül

2019. január 9. 13:03

A vadállomány nemzeti érték és a természetes életközösségek része, megjelenése nem tekinthető rendellenességnek a mező- és erdőgazdasági területeken. Ezzel együtt azonban kiemelt figyelmet kell fordítani a vadkárok korrekt felmérésére és kezelésére is.

Kutatás a vadászati haszonbérleti díj meghatározására

2020. augusztus 13. 10:56

Hazánkban a vadászati jog a földtulajdonjog elválaszthatatlan része, ami a vadászterületnek minősülő földterület tulajdonosait illeti meg. A vadászati jogot haszonbérlet útján lehet hasznosítani, aminek a díját a vadászati törvény szerint az adott vadászterület vadállományának összetételére, a terület hasznosítási módjára tekintettel kell megállapítani – erre azonban mindeddig nem állt rendelkezésre alkalmas módszer.

Az új vadászati törvény több rendelkezése már januárban hatályba lép

2016. január 2. 11:15

Az új vadászati törvény több rendelkezése már január 1-jén hatályba lép, a törvény összes passzusa pedig 2017. március 1-jén.