Agrárközélet

Az új vadászati törvény több rendelkezése már januárban hatályba lép

Agrofórum Online

Az új vadászati törvény több rendelkezése már január 1-jén hatályba lép, a törvény összes passzusa pedig 2017. március 1-jén.

Az új vadászati törvény több rendelkezése már január 1-jén hatályba lép, a törvény összes passzusa pedig 2017. március 1-jén.

Fontos újdonság a törvényben a tájegységi vadgazdálkodási szemlélet előtérbe helyezése. A trófeagazdálkodásban a korábbi elveket állítják vissza, arra ösztönözve a vadászokat, hogy megfontoltan ejtsék el a vadat. A vadkár rendezése is új alapokra kerül, és megszüntettek több bürokratikus szabályt.

Az új törvény normaszövegét 10 hónapos munkával, a szakmai szervezetek előkészítő tevékenységére támaszkodva alakították ki. Az új jogszabály tükrözi, hogy a körülmények megváltoztak: módosult az éghajlat, a vadállomány, a vadászati szokások és földtulajdonosok összetétele is. Így az új törvény célja, hogy kedvezőbb feltételeket teremtsen a vad és a vadász, a természet és a gazdák számára.

A végleges normaszöveget az Országgyűlés a 2015. november 17-i zárószavazáson 78,6 százalékos többséggel elfogadta. Így az új törvény bizonyos elemei már 2016. január 1-jén hatályba lépnek, mások több lépcsőben, és a teljes törvény 2017. március 1-jén. Ekkor indul az új vadgazdálkodási üzemtervi ciklus, amely a korábbi 10 év helyett 20 éves időtartamú lesz az ökológiai és vadgazdálkodási szempontok miatt.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke az MTI-nek elmondta: az új vadászati törvény rendelkezési közül 2016. január 1-jén a terület-kijelölésre vonatkozó szabályok lépnek életbe. Egy év kell ugyanis ahhoz, hogy társadalmi megegyezéssel az új területi határokat ki lehessen alakítani. Így 2017. március 1-jére egy jogilag tiszta – hatósági engedéllyel rendelkező – területi felosztás jön létre, de azt a munkát, ami ezt lehetővé teszi, már januárban el kell kezdeni – fűzte hozzá a NAK elnöke.

A törvényi rendelkezések végrehajtásának eredményességét vetíti előre, hogy a három legfőbb érdekképviselet, az Országos Magyar Vadászkamara, az Országos Magyar Vadászati Védegylet, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara számos komplikált kérdéskörre, például a vadkár kezelésére együtt dolgozott ki stratégiát – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI megkeresésére.

A szaktárca tájékoztatása szerint a törvény legfőbb jellemzője, hogy a biológiai sokféleség megőrzéséről, a vadról és a vadgazdálkodásról szól, mindamellett megteremti a természetvédelemmel, az erdő- és mezőgazdálkodással kapcsolatos összhangot is.

A mostani módosítás több régóta fennálló problémára ad megoldást a földtulajdonosok, a vadászatra jogosultak, illetve azok alkalmazásában álló hivatásos vadászok, valamint a velük együttműködő gazdálkodók esetében is.

Az összehangolt rendszerben történő gazdálkodás igénye hívta életre a tájegységi szemléletet, amely biztosítja, hogy az ökológiai és vadgazdálkodási érdekek is érvényesülhessenek a vadgazdálkodásban. A tájegységek – azon belül a vadászatra jogosultak – munkáját szakmailag a tájegységi fővadász koordinálja.

A vadászati jog továbbra is a földtulajdonhoz kötődik, a tulajdonosi közösség dönthet a hasznosítás formájáról. A vadászati jog azonban az átlátható működés érdekében csak haszonbérbe adás útján hasznosítható. Fontos kikötés, hogy a közösen megválasztott képviselő elszámoltatható, ellenőrizhető.

A vadászterületek előző üzemtervi ciklusban tapasztalt kárainak felszámolását segíti elő, hogy a vadászati hatóságnak elsődleges szerepe lesz a területkialakítások során. A módosítás ugyanakkor meghagyja a földtulajdonosok szabad döntési lehetőségét. A hivatásos vadászok méltatlan helyzetén kíván segíteni a jogalkotó azzal, hogy meghatározza, és szigorúbb szabályokhoz köti alkalmazásuk feltételeit.

A vadkár viselése a törvénymódosítás egyik leglényegibb pontja. Az egységes vadkárfelmérési eljárásrend kidolgozása, a kötelezettségek pontos meghatározása a kármegelőzésben a hatékonyság növelését és az érintettek védelmét egyaránt szolgája. Vadkárnak az okozott kár 10 százalékot meghaladó része minősül. Amennyiben azonban a vadászatra jogosult a jóváhagyott éves vadgazdálkodási tervben előírt elejtési számokat nem teljesíti, akkor a következő vadászati évben a bekövetkezett vadkár teljes egészében a vadászatra jogosultat terheli.

A minőségi vadgazdálkodás irányába tett lényeges lépés az üzemtervi ciklus időszakának meghosszabbítása 10-ről 20 évre.

Emellett a trófeabírálati rendszer megreformálása, a nagyvaddal kapcsolatos állományszabályozás előtérbe helyezése, a szabad területi vadállomány szigorú elkülönítése a zárttérben tartottól, valamint az apróvad-gazdálkodás számára kedvező feltételek teremtése szintén fontos része az új vadászati törvénynek.

A speciális szakmai, elsődlegesen gazdálkodási kérdéseken túlmenően a törvény a hagyományos magyar vadászati kultúra, valamint a hagyományos vadászati módok megtartására és támogatására törekszik, valamint könnyít az adminisztrációs terheken is.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Mi is a gond a dolmányos varjakkal?

2020. május 28. 04:36

Az evolúciót a változások okozzák, egy városban pedig nagyon gyorsan történnek változások. A különböző hatásokra a növények, állatok belső és külső tulajdonságaikban egyaránt változhatnak, így napjainkban az evolúciós kutatások forró pontjai a városok, metropoliszok.

Nyitva volt az agancskapu, átbújtatok rajta? - Mozaikdarabok a Vadászati Világkiállításról (I. rész)

2021. október 22. 06:26

A magyar vadgazdálkodás színvonalához, presztízséhez méltó rendezvénysorozat központi kiállítását is csaknem 600 ezer látogató tekintette meg a megújult HUNGEXPO-ban.

Több mint lőoktató, több mint lőtér…

2020. január 25. 11:12

Molnár Lászlónak sikerült elhatározását teljesíteni és hetedik éve idehaza tanítja azokat, akiknek elakadása vagy kudarcélménye adódik a fegyverhasználat során. A nyírjákói lőtéren golyós, sörétes és maroklőfegyverrel kapcsolatos oktatás is folyik.

Vírushatás: tönk szélén a vadászat, a vadgazdálkodás

2020. április 18. 09:36

Pár hete több fórumon - többek között az ágazattal foglalkozó blogokban is - jelennek meg olyan vélemények, amelyek a vadgazdálkodási ágazat krízis helyzetére hívják fel a fegyelmet.  Egyes álláspontok szerint, az ezidáig is számos sebből vérző ágazat az ASP, majd a jelenlegi rendkívüli járványügyi helyzet miatt a végletekig ellehetetlenült. A kialakult helyzetre reagálva, az elmúlt napokban az Országos Magyar Vadászkamara is elkészítette intézkedési javaslatait, amelyeket, ismereteink szerint, megküldtek az Agrárminisztériumnak, az Országos Főállatorvosnak és a szaktárca helyettes államtitkárának is.