Agrárközélet

Egységes vadkárfelmérési útmutató készül

MTI

Egységes vadkárfelmérési útmutatót készít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a tervezet a NAK és az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) szakmai és finanszírozói közreműködése mellett készült - közölte az agrárkamara az MTI-vel szerdán.

Az útmutató, amelynek tervezetét szerdán Sárváron, gazdafórumon mutatták be, fő célja, hogy hogy egyszerű, teljes körű, gyakorlatias legyen, és hogy a vadkár mértékének megállapítása objektíven történhessen.

A közlemény szerint Győrffy Balázs, az agrárkamara elnöke a fórumon elmondta: a vadkár témakörét a módosított vadászati törvény új alapokra helyezte. Ennek legfontosabb elemeként a jogszabály rögzíti: a vadállomány nemzeti érték és a természetes életközösségek része, megjelenése nem tekinthető rendellenességnek a mező- és erdőgazdasági területeken. Ezzel együtt azonban kiemelt figyelmet kell fordítani a vadkárok korrekt felmérésére és kezelésére is – mondta.

Hozzátette: a vadkárok felmérésében komoly előrelépést jelent majd az egységes vadkárfelmérési útmutató, amely a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetének, illetve a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézetének vezetésével, a NAK és az Országos Magyar Vadászkamara szakmai és finanszírozói közreműködése mellett készül – hangsúlyozta a NAK elnöke.

A tervezetet a NAK és az OMVK az agrártermelők és a vadászatra jogosultak szemszögéből megvizsgálja, és 2019. február végéig jelzik a munkacsoportok részére észrevételeiket és javaslataikat az útmutatók véglegesítéséhez – tette hozzá Győrffy Balázs.

Győrffy Balázs arról is beszélt, hogy Magyarország erdősültsége 21 százalék körüli, amelyet néhány évtizeden belül 27 százalékra kellene emelni. Ez a cél nem csak erdőtelepítéssel érhető el, a jövőben fontos szerepet kaphatnak az agrárerdészeti fásítások is. A NAK elnöke rámutatott: ez a kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági területek eredményesebb hasznosítására jó lehetőséget ad.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

A NAK segít az agro-ökológiai támogatások igénybevételében

2023. március 21. 14:16

A 2023-2027-es Közös Agrárpolitika idei indulásával megváltozott a területalapú támogatások rendszere: jelentős szerepet kap az Agro-ökológiai Program (AÖP), melynek keretében a környezeti és természeti értékek megőrzését célzó vállalásokért plusz támogatást lehet igényelni.

Szuperélelmiszer a magyar földekről: a cékla

2023. november 8. 14:10

Igazi szuperélelmiszer terem a magyar földeken, a vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag céklát egyre nagyobb területen termesztik a gazdálkodók – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB közös piaci körképéből. A siker nem véletlen, hiszen egyre többen ismerik fel a sokoldalúan elkészíthető zöldség előnyeit.

Egyre nagyobb a kereslet a magyar gyógynövények iránt

2023. május 30. 11:12

A magyar gyógynövények iránt nagy a kereslet, az ágazatban jelentős a fejlődési potenciál – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács.

Csütörtöktől NAK Szántóföldi Napok És Agrárgépshow - Mezőfalván

2019. május 21. 08:13

A NAK és a MEGFOSZ közös erővel, május 23-24-én rendezi meg az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását. A III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow – Mezőfalvára most is ingyenes a belépés.