Állattenyésztés

A magyar sajtfogyasztóknál verhetetlen a trappista

Agrofórum Online

Pár nappal ezelőtt egy norvég kékpenészes sajtot hirdetett ki a szakmai zsűri a világ legjobbikának az idei World Cheese Awards-on. Magyar sikerről is beszámolhatunk, hiszen a versenyről Szabolcs Elek (Breier Farm) két arannyal, több magyar kézműves sajtműhely pedig ezüst-, illetve bronzéremmel térhetett haza.

Emlékezetes év ez a hazai sajtszakmának, hiszen szeptemberben a Vászolyi Sajtmanufaktúra nyert aranyérmet a Mondial du Fromage versenyen, amelyet „a sajtok Bocuse D’Or”-ja ként emlegetnek. 

World Cheese Awards

Ahhoz, hogy laikusként is értékelni tudjuk a most elért eredményeket, azt kell tudni, hogy a World Cheese Awards egy olyan nemzetközi megmérettetés, ahová valóban a világ minden részéről érkeznek az országok legkiválóbb sajtkészítői, a legjobbnak ítélt termékeikkel. Az idén 35. alkalommal gyűlt össze a szakma, és tovább nehezedett a verseny, hiszen rekordszámú, 4502 sajt érkezett „hajóval, teherautóval, vonattal és repülővel” a sajtszakértőkből álló előkelő bírálóbizottság elé.

Aranyos, ezüstös, bronzos sajtjaink

A magyar győztesek és termékeik jól ismertek már nem csak a hazai, hanem a nemzetközi versenyeken is. Például Kun Anita sajtmester terméke, a baracskai félkemény sajt 2021-ben, az akkor Spanyolországban megrendezett World Cheese Awards-on az abszolút negyedik helyen végzett, valamint elnyerte a verseny legjobb kézműves sajtjának járó díjat is. Beszélgetésünket Anitával, sajtműhelyről, termékekről, sőt krimibe illő sajt eltűnésekről itt olvashatják: KATTINTSON!

Van mit lefaragnunk

Mindezek az eredmények is tükrözik, hogy az elmúlt évek munkájának eredményeképpen Magyarország is felkerült a világ sajttérképére, bár ezt az átlagfogyasztó kevéssé érzékeli. Ugyanis a hazai fogyasztás mintegy 30 százalékát továbbra is a trappista teszi ki.

A sajtműhelyek, manufaktúrák rendkívül tudatos, szigorú szakmai munkájának és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnak köszönhetően valamelyest nőtt a kereslet a kézműves tejtermékek, sajtok iránt is.

Főzés során már elő-elő kerül a parmezán, a cheddar, a mozzarella és a gomolya is, szendvicseinkben pedig helyt kap a trappista mellett a camembert és a parenyica. Az elért eredmények mellett is igen távol állunk az európai átlag fogyasztótól, aki éves szinten 18 kiló felett fogyaszt sajtot, míg egy magyar csupán 7,6 kg-ot. 

Akiket ünnepelhetünk:

  • Breier Farm, Elek Szabolcs (két aranyérem) 
  • Urbán Tibor, Tolbán Sajtmanufaktúra (egy ezüst, egy bronz) 
  • Csíz Sajtműhely, Kun Anita (két ezüst)
  • Etyeki Kecskesajt Manufaktúra, Vidáné Kondor Oktávia (egy ezüst egy bronz)
  • Goral Kft. (egy ezüst)
  • Pipitér Sajtműhely (egy bronz)
  • Cervinus Sajt, Szarvasi Agrár Zrt. (egy bronz)

Breier Farm

Ifj. Breier László tulajdonos 20 év élelmiszer-kereskedelem után döntött úgy, hogy szeretne egy fenntartható mezőgazdaságot, egy önfenntartó farmot létrehozni, ahol a hagyományos „boldog” állattartás eredményei, és a „szelíd” növényvédelemmel termelt gyümölcsök eljuthatnak a fogyasztóhoz és visszaköszönnek a gyerekkor ízei, élményei.

Ez mára valóra vált. Ennek az egyik kézzelfogható darabja a tejüzem és tehenészet, ahol a hagyományos állattartás találkozik a legmodernebb technológiával.  A tejüzemben hagyományos receptek alapján, manufakturális formában készítik a joghurtokat, túrót, prémium vajat, friss és az érlelt sajtokat, amelyek adalék és tartósítószer mentesek. 

A minőség bajnoka

A tejüzem vezetője Elek Szabolcs, aki szakmai tapasztalatainak a zömét külföldön szerezte meg, egyetemet végzett Németországban és Dániában, dolgozott Angliában, Walesben és Ausztriában. 2016-ban kapta meg első nagy szakmai elismerését, ugyanis idehaza az Év Sajttermelője lett. 2018-ban ezüstérmet ért el a British Cheese Awardson, majd 3 ezüstérmet nyert a 2022-es magyarországi Sajtmustrán, immár a Breier Farm színeiben.

(Fotó: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fokhagyma tőgygyulladás ellen? Fontos különbségre figyelmeztetnek a vizsgálatok

2026. szeptember 24. 07:10

Terjed a fokhagymabolusz használata tőgygyulladás ellen, miközben hatásossága nem igazolt, nagyobb adagban pedig kockázatot jelenthet.

Új vevők jelentek meg a strucchús piacán, és nem véletlenül

2026. szeptember 20. 08:10

A strucchús réspiaci termék, de egy terjedő allergia miatt új fogyasztói kör fedezheti fel magának, és ez a termelőknek is érdekes lehet.

A szarvasmarhák után a lovaknál is megjelent a Shamonda-vírus

2026. szeptember 10. 14:10

A Shamonda-vírusról eddig főként szarvasmarhák kapcsán lehetett hallani, most azonban lovakban is kimutatták. A fertőzés súlyos idegrendszeri tünetekkel járhat.

Lépfenés szarvasmarhák Borsodban: erre figyelmezteti az állattartókat a Nébih

2026. augusztus 17. 14:10

Lépfenét mutattak ki egy hazai szarvasmarha-állományban. A talajban évtizedekig túlélő spórák egy közeli legelőről származhatnak.

Sajt készült olyan fehérjékkel, amelyek az anyatej fontos összetevői is

2023. szeptember 17. 09:10

2014 novemberében nyílt meg az a Vászolyi Sajtmanufaktúra, amelynek munkáját, illetve sajtját immár másodjára ismertek el a Mondial du Fromage versenyen. Vagyis azon a versenyen, amelyet a sajtok Bocuse D’Or”-jakén tartunk számon.

Sajtválogatás: sertés, jávorszarvas és chauri tejéből

2024. február 4. 11:10

Edward Lee séf, étteremtulajdonos nagyjából mindent elért szakmájában amit lehetett, de valószínű, hogy mégis hiányzott valami az életéből, ugyanis úgy döntött, hogy sajtot készít, disznósajtot. Mármint igazit, vagyis hús és por nélkülit, egyszerűen kocatejből.

Ez lenne a siker titka? A hagyomány és az innováció találkozása a román mezőgazdaságban

2019. október 1. 11:10

Sok hasonlóságot fedezhetünk fel a román és volt szocialista országok mezőgazdaságában, hiszen ugyanazokkal problémákkal küzdenek: kiöregedő gazdatársadalom, előnytelen birtokszerkezet, a multinacionális vállalatok térhódítási kísérletei és a fogyasztói passzívitás a hazai, illetve a helyben termelt termékek irányába. A problémákra adott válaszok azonban sokszor eltérnek a keleti blokk megoldásaitól, és az uniós források ésszerű felhasználásával Romániának jó esélye van arra, hogy a közeli jövőben a térség meghatározó mezőgazdasági szereplőjévé váljon.

Poroszlói kalandok - vizák, sajtok, betyárok

2022. február 25. 05:36

A Tisza-tó és környéke az elmúlt évtizedben elképesztő fejlődésen ment keresztül, jól érzékelhető, hogy igen népszerű mind a hazai, mind a külföldi turisták között.