A fekete dió elsőre bizarrnak tűnik, noha ez a világ egyik legértékesebb és legszebb fája. Egy szem fekete dió 7 centiméteres is lehet, az összetett levél hossza pedig akár a 60 centimétert is elérheti!
A fekete diófa remek árnyékot ad, hiszen jó termőhelyen akár 30 méteresre, vagy annál magasabbra is megnőhet. A kérge végig sötét, és egymást metsző, rombusz alakú barázdákat képez. A fekete diófa levelei páratlanul szárnyaltak, 11-23 levélkéből állnak.
A fekete diófa tavasszal utolsóként hajtja ki a leveleit, ősszel pedig elsőként dobja le azokat. A dió röviddel a levelek után, szeptemberben vagy októberben potyog le. A zöld dió jellemzően baseball-labda méretűre nő, és 11-12 gramm között van a súlya.
A fa felhasználása a régmúltba nyúlik vissza. Az európai telepesek ugyanis hamar rájöttek, hogy a fa a rothadással szembeni természetes ellenállása tökéletesen alkalmassá tette a fekete diófát oszlopok, tetőszerkezetek, kerítés-oszlopok és párkányok készítésére.
Bár a fekete diónak számos felhasználási módja és előnye van, van egy sötét titka is: a fekete dió ugyanis bőrkiütéseket, durva szemirritációt és légzési problémákat okozhat az embernél.
Hogy miért? Elsősorban a levelek és az azokból kioldódó juglon miatt, így a fa ezen részei még így is hatással lehetnek a hozzá közeli növényekre és az emberekre.
Amikor a levelek és a szárak a földre hullanak és lebomlanak, juglon kerül a talajba. A gyökerek, amelyek a fától 15 méterre vagy annál is messzebbre nyúlhatnak, még a fa eltávolítása után is juglont bocsátanak ki a környező talajba.
Sok faipari szakember számolt be már arról, hogy a fekete dióval való munka után kiütések vagy légzőszervi problémák jelentkeznek náluk. A fa metszése vagy az ágak eltávolítás során felszabaduló fűrészpor részecskék ugyanis ugyanolyan allergiás reakciót okozhatnak az arra érzékenyeknél, mint a mérges szömörce.
Egyes növények, ha túl közel nőnek a fa gyökereihez vagy a lombkorona alá ültetik őket, elpusztulhatnak vagy elmaradhat a növekedésük. Az érintett növények közé tartozik a burgonya, a paradicsom, a paprika és a bogyós gyümölcsök, a különféle bokrok (például rododendronok, azáleák és lila akácok), a fák (az éger, az alma, a körte, a fenyő, a lucfenyő, a juhar és a nyírfa).
Más diófák, például a mogyoró, a pekándió szintén kibocsátják a juglont, de sokkal kisebb mennyiségben, így az nincs hatással a közeli növényekre.
