Agrárgazdaság

Valamit titkol Kína a búzaterméséről, furcsa felvásárlásba kezdett

Agrofórum Online

Hivatalosan kiemelkedő búzatermésről szólnak a kínai híradások, ám az ázsiai szuperhatalom mégis jelentős terményfelvásárlásba kezdett. Mi állhat a háttérben?

Hiába a világ egyik legnépesebb állama, amely az egyik legerősebb gazdasággal rendelkezik, Kína még ma is gyakran „titkolózik” a megtermelt javait illetően. Mostanában például azt találgatják a szakértők, mennyi gabonát termelhetett idén az ázsiai szuperhatalom, és miért szánta el magát ezen a téren jelentős importra.

Az Agrarheute című német mezőgazdasági lap szerint Kína számára rosszul jött, hogy május végén Henan tartományban (ahol az ország búzájának negyedét termesztik) 6 napig tartó folyamatos, heves esőzés rontotta le a terméskilátásokat. Ez volt az utóbbi 10 év legnagyobb kárt okozó csapadékhulláma.

Ennek ellenére Kína kimagasló búzatermésről adott hírt, aminek részben ellentmond, hogy ugyanakkor a terményimportja meredeken kezdett felfelé ívelni, miközben a búzaárak is magasan maradtak.

Az esőzések nyilvánvalóan sokat rontottak az általuk megtermelt kalászos minőségén, és ez természetesen kihat a globális búzapiacra is.

Kína az utóbbi hetekben jelentős mennyiségű búzát és árpát vásárolt Európából, nagyobb mértékben Franciaországból, valamint Ausztráliából. A 2023/2024-es gazdasági évben alighanem egyértelműen a kínaiak válnak a világ legnagyobb búzaimportőreivé.

Az aktivitásuk a globális árakon is meglátszik: miközben 2022 júniusában 435 dollár volt a búza tonnája, addig 2023 elején már 464 dollárt kértek érte. A búza tonnánkénti ára akkor 43 dollárral alakult magasabban a kukoricáénál, így a kalászos kiszorult a takarmány-alapanyagok közül, de még 2023 első felében 79 dolláros árzuhanás volt tapasztalható a búza belső piacán.

A májusi-júniusi esőzések viszont Kína búzatermő területeinek 30 százalékát érintették károsan, ami megint csak új helyzetet teremtett. Az árak felfelé indultak, és a magas hozamok ellenére az országnak immár nagy mennyiségű jó minőségű búzára lett szüksége, jóval többre az USDA (az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma) által prognosztizált 11 millió tonnánál.

Az importált termény nagy része magas minőségű, malmi felhasználás céljára, míg a takarmányüzemeknek csak kisebb mennyiséget vásároltak eddig. A kínaiaknak ugyanakkor nem kell félniük az „éhen halástól”, hiszen elemzők szerint már így is a világ legnagyobb búzakészletével rendelkeznek, amely akár 139 millió tonnára is rúghat. Ez a globális készletek bő felét jelenti.

(Fotó: Agate Travel/Facebook)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei január 1-jétől

2026. január 7. 08:10

A gazdák terheinek csökkentése érdekében könnyítések léptek életbe január 1-jén. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá váljon a termelés, erősödjön a gazdák versenyképessége, és támogassa hazánk élelmiszer-biztonságát.

Ez a 10 ország csatlakozna az Európai Unióhoz, a mezőgazdaságban eget rengető változások készülődnek

2026. január 1. 09:10

Milyen hatással lenne az EU (és benne Magyarország) mezőgazdaságára, ha rögtön 10 új taggal gyarapodna a közösség? A bővítés alapvető változásokat hozna.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Négyhetes mélyponthoz közelítettek az árak

2023. január 6. 08:07

Elemzők szerint a gazdasági ellenszéllel kapcsolatos aggodalmak, köztük a Kínában növekvő COVID-19-es esetek hatásai, átterjedtek a gabonapiacokra is.

Újra pluszban a búza

2020. április 6. 06:46

Egy tonna búzáért 202,27 dollárnyit adtak, ami 1,9 százalékos növekedést jelent, de korábban 204,43 dolláron is kötöttek üzletet.

Hat százalékos pluszban az uniós búza-export

2023. február 6. 06:36

Az idei szezon eddigi teljes mennyisége 6 százalékkal nőtt a 2021/22-es év azonos hetében kiszállított 17,10 millió tonnához képest.

Csökkentek az árak a terménypiacokon

2023. április 5. 06:36

Eladói fölény alakult ki a terménypiacokon a keddi kereskedési nap során. Chicagóban a búza 0,2 százalékkal, a kukorica 0,5 százalékkal, a szójabab pedig 0,1 százalékkal ért kevesebbet, mint előző nap.