Gépinfo

Nemszeretem munka: okos szerkezet könnyíti és gyorsítja meg a kerékcserét mezőgazdasági nagygépeknél

Agrofórum Online

Könnyen, gyorsan, biztonságosan cserélhetők le a mezőgazdasági nagygépek kerekei egy új kanadai fejlesztésnek köszönhetően.

A személyautóknál elérkezett a gumiabroncsok (kerekek) lecserélésének ideje, hiszen nagyjából 7 Celsius-fok környékére esett a napi átlaghőmérséklet. Szakértők szerint ilyenkor már érdemes téli gumira váltani, mert a nyári szettek nem alkalmasak a hidegebb időjárási körülmények elviselésére.

A mezőgazdasági gépeknél a legtöbbször nem szezonálisan kerül sor kerékcserére, ami sok gazda számára „nemszeretem” munkát jelent. Időigényes, megerőltető, és némileg veszélyes is, hiszen a nagy tömegű kerekek mozgatása nem a legegyszerűbb.

Ezt könnyíti meg a TireGrabber nevű kanadai eszköz, amelyet a november 12-én kezdődő Agritechnica kiállításra látogatók személyesen is megtekinthetnek. Ez egyrészt két különálló emelőszerkezetből áll, amelyeket a gép (a cikk végén lévő videóban például egy önjáró permetező) alá helyeznek, így a négy kereket egyszerre távolítják el a talajtól.

Ezután érkezik a teleszkópos rakodógépre szerelhető, három „karmú” fogószerkezet, amely stabilan megragadja a kicsavarozott kereket (közben az abroncshoz is igyekszik kíméletes maradni), és egy szempillantás alatt eltávolítja a helyéről. Az új kerék felhelyezése fordított sorrendben történik.

A TireGrabber képes emelni, forgatni is a nagy tömegű kerekeket, ami a csavarok pontos pozícionálhatóságával értelemszerűen megkönnyíti a fel- és leszerelést. A levett kerekeket utána fel lehet tenni például egy pótkocsira, hogy a téli tárolás helyére vigyék őket – és mindez emberi kéz érintése nélkül történik.

A kanadai gyártó szerint a fejlesztésük 180 fokos elfordulásra képes, és akár 1800 kg tömegű, 240 cm átmérőjű abroncsok biztonságos kezelésére is alkalmas. A TireGrabber háromféle verzióban elérhető, a TG4000 54–89 colos abroncsokhoz megfelelő, de létezik TG4000R (34–89 col) és TG4000XL (54–95 col) változata is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

Permetező Unimog és öt felújított MB-Trac - Mercedes traktorszerelem Dunavecsén

2019. december 9. 14:38

Az elmúlt évtizedek egyik legkultikusabb márkáját jelentette és jelenti a Mercedes háromágú csillaga. Dunavecsén azonban nem személyautók viselik az emblémát, hanem mezőgazdasági gépek. Amikor ott jártunk, öt MB Trac és egy Unimog sorakozott fel Kiss László családi gazdaságának udvarán, hiszen egyetemista fiával már régóta imádja és gyűjti a német gyártmányú, univerzális erőgépeket.

Gépészet Videó

Így száguld 140-nel a világ leggyorsabb traktora

2018. május 29. 08:29

A "Track-tor" néhány hónapja Guiness-rekordot döntött, ugyanis 140.45 km/h (87.27 mph) sebességgel száguldott végig egy régi brit repülőtéren.

A Landini REX4 Electra – Evolving Hybrid rendszer megkapta az EIMA Technical Innovation Award 2020-21 díjat

2020. november 24. 07:02

A legjelentősebb újdonság a teljesen elektromos mellsőkerék-hajtás, amelynek részei a független rugózású tengely, a két független villanymotor és a hozzá tartozó érzékelők, elektronikus vezérlők, külön generátor valamint az akkumulátor.

Fektesse be terményét új John Deere gépébe!

2023. szeptember 21. 10:46

A KITE Zrt. többféle finanszírozási lehetőséget kínál vevőinek, amelyek megkönnyíthetik a választást. A legújabb akcióban – 2023. szeptember 09. - 2023. október 20. között, a készlet erejéig vagy visszavonásig – új John Deere kombájn vagy John Deere traktor vásárlása esetén lehetősége van a gép vételárának 50%-át terménnyel fizetni.