Agrárgazdaság

Jön az eÁfa rendszer – miért és kinek jó?

Deloitte Magyarország

Hosszú évek óta fontos célkitűzése az adóhatóságnak, hogy az áfabevallások elkészítésében is segítséget nyújtson az adózók számára, és lehetővé tegye, hogy a bevalláskészítés folyamata egyre hatékonyabb és minél inkább automatizálható legyen. Ez alapján az elgondolás mentén jött létre az eÁfa rendszer koncepciója, mellyel teljesen új alapokra helyeződhet az adózók bevallási gyakorlata.

Az eÁfa rendszer bevezetése több alkalommal elhalasztásra került az elmúlt években. Az utóbbi hónapokban azonban a NAV folyamatosan publikálja a rendszerrel kapcsolatos dokumentumokat a github-on, az őszi adócsomagban pedig már szerepelnek az eÁfa rendszerre vonatkozó rendelkezések, így biztosra vehető, hogy a NAV tájékoztatásának megfelelően a jövő év elejétől, azaz 2024. január 1-jétől, elindul és nyilvánosan is elérhetővé válik az eÁfa éles rendszer, amelynek három fő pillére van.

Egyrészt a NAV által elkészített áfa bevallás tervezet az Online Számla, az Online Pénztárgép (OPG), illetve a vámigazgatási nyilvántartásokból (CDPS) származó adatok felhasználásával jön létre, ami jellemzően a kisebb, kevésbé komplex tranzakciókkal bíró adózók számára jelenthet majd érdemi segítséget. 

Másrészt az M2M (machine-to-machine) rendszer teszi lehetővé az adózók számára, hogy a jelenlegi bevallási nyomtatványok helyett egy standardizált áfa analitikát, és egyéb adatokat, mellékleteket tartalmazó fájlt töltsenek fel a NAV részére az Online Számla Rendszer kapcsán már ismert gép-gép kapcsolaton keresztül, áfabevallás gyanánt.

A harmadik újítás, hogy az Online Számla mellett a NAV elérhetővé és lekérdezhetővé teszi az OPG és CDPS rendszerekben lévő adatokat is, így az adózóknak lehetőségük lesz ezeket is beépíteniük a bevalláskészítési folyamatba, függetlenül attól, hogy az eÁfa rendszeren vagy az ÁNYK-val nyújtják be a bevallást. 

„Fontos kiemelni, hogy az eÁfa használata nem lesz kötelező, az ÁNYK program továbbra is használatban lesz, így az adózók szabadon dönthetik majd el, hogy szeretnének-e élni ezzel az új lehetőséggel. Ugyanakkor érdemes megfontolni, hogy a gyakorlatban milyen előnyöket hordozhat magában az eÁfa, különösen az M2M rendszer” – mondta Fábián Dorottya, a Deloitte adóosztályának partnere. 

Az M2M rendszer előnyei 

A jövőben tehát teljesen új alapokra helyeződhet azon adózók bevallási gyakorlata, akik úgy döntenek, hogy az áfa bevallásukat az eÁfa M2M rendszeren keresztül szeretnék elkészíteni és benyújtani. Az M2M nagy előnye, hogy a standardizált XML fájl elkészítésével és feltöltésével olyan áfa analitika áll elő, amely a megfelelő adatokkal és mellékletekkel együtt egyúttal áfabevallásnak is minősül.

Így nem lesz szükség az ÁNYK program használatára, egyúttal a belföldi összesítő nyilatkozatok elkészítésére és a titkosított bevallások NAV oldalra történő kézi feltöltésére sem.

A gép-gép kapcsolaton keresztül feltöltött adatokon az eÁfa rendszer emellett különböző ellenőrzéseket fog végezni, melyek eredményét visszaadja az adózónak validációs üzenetek formájában – ezek a visszajelzések pedig beépíthetők a bevalláskészítési, javítási és önellenőrzési folyamatba.

Ugyan az ellenőrzések pontos listája még nem teljeskörűen ismert, az eÁfa rendszer várhatóan bizonyos mértékig képes lesz a beküldött adattartalom és a NAV rendelkezésére álló adatbázisok (OSZ, OPG, CDPS) keresztellenőrzésére, majd az eredmények rendelkezésre bocsátására.

Amennyiben az adózók ezeket a visszajelzéseket beépítik a bevalláskészítési folyamatba, jelentős hatékonyságnövelést érhetnek el, és megelőzhetik a technikai hibák miatt indított adóhatósági adategyeztetéseket, jogkövetési vizsgálatokat.

Az M2M rendszer további előnye, hogy amennyiben a feltöltött adatcsomag az egyes tételek alapvető könyvelési adatait is tartalmazza, a használata kiváltja az adóhatósági ellenőrzések során kért áfa-analitikát, a NAV részére tehát nem lesz szükséges külön áfa-analitikát küldeni, elegendő lesz a gép-gép kapcsolaton keresztül beadott fájl.

„Fontos, hogy a korlátozott mértékben használható bevallási tervezettől eltekintve az eÁfa rendszer nem kínál önmagában megoldást a bevalláskészítési folyamat automatizálására: az adózók feladata lesz ugyanis egy olyan megoldás fejlesztése, amely megfelelően ki tudja használni az eÁfa rendszer adottságait, képes kommunikálni vele, a rendelkezésre bocsátott adatokat fel tudja dolgozni, a kapott visszajelzéseket ki tudja értékelni és be tudja építeni a bevallási folyamatba.

Ennek megfelelően az eÁfa rendszer használata, illetve az ezzel kapcsolatos rendszer bevezetése alapos előzetes felkészülést igényel az adózók részéről” – tette hozzá Szente Zoltán, a Deloitte adóosztályának szenior menedzsere.

A Deloitte szakértői szorosan együttműködnek az adóhatósággal a rendszer tervezésében és tesztelésében, és olyan saját alkalmazást is fejlesztenek, melynek célja az eÁfa rendszer nyújtotta lehetőségek maximális kihasználása.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

1300 embert küldenek el: nagy bajban a bajor agrárcég

2024. december 16. 12:40

A mezőgazdasági és építőanyagokkal foglalkozó BayWa mezőgazdasági csoport 1300 állás megszüntetését tervezi a következő három évben.

Rekordmagasra emelkedett egyes európai műtrágyák ára

2024. december 16. 11:10

A műtrágyagyártók a magas gázárak miatt kényszerülnek a pétisó árának emelésére. A karbamid és az UAN-oldat árai egyelőre nem változtak.

Emelkedhetnek a közeljövőben a sertéshúsárak az EU-ban

2024. december 9. 12:10

A termelési költségek nőnek, és betegségek is terhelik a sertéságazatot. Emiatt várhatóan csökken az állatlétszám és nő a hús ára.

Novemberben kilőtt a Deere & Company árfolyama

2024. december 6. 15:40

A három legjobban teljesítő papír közé került 10,1 százalékos drágulással a Case, Steyr és New Holland márkákkal fémjelzett globális traktorgyártó CNH Industrial NV.

A júliustól bevezetett számla adatszolgáltatáshoz kapcsolódó tapasztalatok

2020. október 13. 11:56

Az adatszolgáltatás kiterjesztését követően  – 2020. július 1-től  –  több problémát is felvet az, ha minden vásárlásról számlát kérünk. A beszerzések eladó által lejelentett számlái alapján egy  adóellenőr esetleg következtethet egy be nem jelentett tevékenységi körre, vagy a meglévő tevékenységi kör nagyobb volumenére, és az el nem számolt költségek figyelembevételével egy becslési eljárást is lefolytathat.

Otthoni pálinkafőzés: valami nem stimmel a számokkal!

2019. február 21. 05:37

Csak egyharmada van használatban a magánfőzők által bejelentett lepárlóberendezéseknek a NAV 2018-as adatai alapján.

Jelöletlen zöldséget és a gyümölcsöt találtak Csongrád megyében

2018. december 27. 08:33

Megállapították, hogy a 44 rekesz, összesen 810 kilogramm zöldség és gyümölcs jelöletlen, így kockázatosnak minősítették a szállítmányt, zár alá vették, és elrendelték az áru megsemmisítését.

Hibaüzenetet kaphatnak a NAV-tól az őstermelők

2018. április 13. 09:26

az őstermelők érvényes őstermelői igazolványuk ellenére sem tudják benyújtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által rendszeresített 1858 számú bevallást.