Gépinfo

Új, bikaerős Scania biogáz motorok, óriási hatótávval

Scania Hungária Kft.  

Az új hajtásrendszerek a Scania 13 literes biogáz erőforrásain alapulnak, 5 százalékos üzemanyag-megtakarítást kínálva, minden távolsági áruszállítási alkalmazásra.

  • Tökéletes kombináció – a Scania új biogáz motorjai az esetek kétharmad részében a Super-hajtáslánccal kerülnek párosításra, kiváló eredményekkel
  • A bio-LNG, vagy a bio-CNG alkalmazása racionális út lehet a radikális CO-csökkentés irányába itt és most, lemondások nélkül
  • A 420 lóerős és a 460 lóerős teljesítménnyel, valamint az 1800 kilométeres hatótávval még a legmaximalistább távolsági fuvarozók is profitálhatnak a Scania fenntartható biogáz-kínálatából.
Részletes technikai információk az új motorokkal kapcsolatban

A Scania első ízben a tavalyi IAA haszonjármű-kiállításon tett utalást az új biogáz hajtásra és miután az új motorok bemutatkoztak, nem maradt el a meglepetés sem, miszerint kétharmaduk a Super-hajtáslánccal is párosítható.

A jól összeállított és harmonizáló trió – az új biogázmotorok, valamint a dízeltestvér G25-ös sebességváltói és tengelyei – olyan jól működnek együtt, hogy a hosszú távú utakon lehetővé teszik az igazolt 5 százalékos üzemanyag-megtakarítást. 

„Amikor összepárosítottuk ezeket a komponenseket, hamar világossá vált, hogy sikerrel jártunk – jegyezte meg Ola Henriksson, a Scania Trucks megújuló üzemanyagokért felelős senior termékmenedzsere. – Csakúgy, mint a Super motor, úgy a biogáz erőforrások is profitálnak a G25-ös váltó megnövelt áttételi tartományából.

A Scania Opticruise váltóval és az új tengelyekkel a biogáz motorok a működési idő nagy részében a lehető legoptimálisabb tartományban üzemeltethetők. Ez 5 százalékos üzemanyag-megtakarítást jelent ennél a hajtásrendszernél.”

A helyben előállított biometán üzemanyagok, valamint a gázüzemű teherautók iránti igény (bio-LNG, vagy bio-CNG) folyamatosan növekszik. Több vállalat és fuvarmegrendelő elkötelezett a szállításaik karboncsökkentése terén.

A biometán alapú megoldások már egyre jobban hozzáférhetővé válnak a gyorsan fejlődő töltőhálózatnak köszönhetően. Keréktől-kerékig alapuló számítások szerint legalább 90 százalékos szén-dioxid kibocsátás csökkentés érhető el ezzel a technológiával.

„A biometán üzemanyagok minden bizonnyal megoldást jelentenek azoknak az ügyfeleknek, akik késlekedés nélkül szeretnének elindulni a szén-dioxid csökkentés útján – jegyezte meg Henriksson. – Biogáz motorjaink az iparágak és alkalmazások rendkívül széles körét le tudják fedni.

Egy 40 tonnás össztömegű nyerges vontató – félpótkocsi kombinációval akár 1800 kilométeres hatótávolság is elérhető, ha az általunk kínált legnagyobb bio-LNG tartályokkal rendelik meg. Amennyiben ehhez hozzáadjuk a 460 lóerőt és a 2300 Nm-t az OC13-as motorunkhoz kínált egyenlethez, abban az esetben tökéletes eszközt kapunk az európai fuvarozási feladatokra.” 

Az új, 13 literes biogáz erőforrás

A biogáz töltőállomás hálózat Európa-szerte fejlődik, köszönhetően a megnövekedett keresletnek, valamint az üzemanyagipar jelentősebb szereplőinek. A karbon lábnyom csökkentése már nem olyan lépés, amit csak a „zöld” cégek tesznek meg, hogy elnyerjék a nagyközönség elismerését, mindez minden komoly szállítmányozó számára létszükséglet és éppen ezért minden rendelkezésre álló eszközt be kell vetni a cél elérése érdekében.

Az új biogázmotorok a Scania által több éve kínált, méltán híres 13 literes gázmotoron alapulnak. Motorteljesítményük növelésével és jövendőbeli jogi követelményekre való felkészítésükkel a Scania demonstrálja azon szándékát, hogy még nagyobb piaci részesedésre tegyen szert a szén-dioxid mentesítéssel kapcsolatos küldetésben.

„Meg vagyok győződve arról, hogy a CO2-kibocsátás csökkentése, a vezethetőség és a most kínált hatótávolság miatt egyre több vásárló fogja felismerni, milyen nagyszerű megoldás ez – mondja Henriksson. – Annyi nyilvánvaló előnye van, és gyakorlatilag nincs hátránya. A vezető pedig jelentősen alacsonyabb zajszintet élvezhet.”

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

Már 91 órás a gabonaszállító kamionok várakozási ideje a lengyel határon

2023. november 29. 13:40

Lengyel kamionosok és gazdálkodók éjjel-nappali blokádot indítottak az egyik legforgalmasabb ukrajnai határátkelőnél, meghosszabbítva a tiltakozást, amely miatt több mint ezer teherautó rekedt napok óta a határoknál felgyülemlő, sok kilométeres sorokban.

Kiss Norbi: Balszerencsés, hogy a Hungaroring a kamionverseny-szezon elejére került - VIDEÓ

2018. június 15. 14:45

Hétvégén rendezik meg a FIA Kamion Európa-bajnokság magyarországi futamát a Hungaroringen, A FLIEGL által is támogatott Kiss Norberttel beszélgettünk.

Gépinfo Videó

3000 kamion ragadt az ukrán határon a lengyel sofőrök blokádja miatt

2023. november 21. 16:10

Mintegy 3000, többségében ukrán kamion, köztük agrártermékeket, gabonát, üzemanyagot és humanitárius segélyt szállító teherautó rekedt a határ lengyel oldalán vasárnap a lengyel kamionosok több mint 10 napos blokádja miatt – közölték az ukrán hatóságok.

A betakarítási munkákat nem érinti a kamionstop

2020. július 5. 10:47

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a július-augusztusban a kamionok szombaton 22 óra helyett már szombaton 15 órától nem közlekedhetnek a hazai utakon.